A külföldi nagy cégek az olcsó munkaerő és az állami támogatások miatt érkeztek, ezért összeszerelő ország lettünk

Az elmúlt két hónapban a kormány az új gazdasági akcióterv keretében a zászlójára tűzte a kis- és középvállalkozások megerősítését. A kormány nem folytatott erről érdemi szakpolitikai vitát, és bár kecsegtetőnek hangzik az új kezdeményezés, hiányzik az ok-okozati levezetés, illetve az eddigi (hasonló) intézkedések érdemi értékelése (tényellentétes vizsgálat).

Mi miatt kell kifejezetten a kkv-kat támogatni? A kkv-k külső támogatása vagy azt jelenti, hogy gyengélkedik a szektor, és meg kell menteni, vagy komperatív hátrányban van a nagyvállalatokhoz képest, és a jó fejlesztési lehetőségek ellenére nem jutnak megfelelő forrásokhoz. Ezért a hatásvizsgálat előtt érdemes megvizsgálni a kkv-k helyzetét.

A vállalkozások és a foglalkoztatottak számának megoszlása a vállalkozások fő csoportjai szerint, 2023

Forrás: KSH

2023-ban 240 ezer 1 főnél nagyobb vállalat működött Magyarországon, ami az elmúlt évtized második legnagyobb értéke. A cégek túlnyomó részét (85 százalékát) a 2-9 közötti foglalkoztatottal működő mikróvállalkozások tették ki, miközben a nagyvállalatok aránya 0,4 százalék volt. Másik oldalról a munkavállalók 65 százalékát foglalkoztatja a kkv-szektor, azon belül a mikróvállalkozások (2-9 fő) 26 százalékot, kisvállalkozások (10-49 fő) 22 százalékot, középvállalkozások (50-249) 17 százalékot, a maradék 35 százalékot pedig a nagyvállalatok (250 fő felett) foglalkoztatják.

Annak, hogy milyen piaci lehetősége van egy vállalatnak, egyik indikátora, hogy tudnak-e exportálni. A külföldi piacok, ami általában az nyugat-európai országok körét fedi, magasabb árszínvonallal rendelkeznek, általában magasabb minőséget is várnak el, ráadásul túlnyomóan Eurozóna tagjai, így eurót használnak, tehát jövedelmezőbb és stabil felvevőpiacnak tekinthető a magyar cégek számára.

Az export súlya az árbevételtől a mikróvállalkozásoktól a nagyvállalatok felé haladva egyre nagyobb (rendre 11 százalék; 17 százalék; 27; 51 százalék), ami azt is jelenti, hogy az export 73 százalékát a nagyvállalatok, 14 százalékát a középvállalkozások adják. A többiek részesedése 9 százalék, illetve 4 százalék. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo