A fiatalok is panaszkodnak az inflációra

A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.

Összhangban az inflációs tényadatokkal, nagyot fordult a világ a fiataloknál. A múlt év első felében még nem vettek észre komolyabb áremelkedést, az idei év elején azonban jelentős drágulást érzékeltek a 19-29 éves korosztály tagjai – derül ki a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményeiből. A tetemes áremelkedésre panaszkodók aránya szinte minden vizsgált termék- és szolgáltatáscsoport esetében határozottan emelkedett éves összevetésben.

Masszív élelmiszer-drágulás

Az elmúlt év elején még csak az élelmiszerek és az italok esetén lépte át az 50 százalékot azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint jelentősen nőtt ezen termékek ára. Tavaly január-márciusban 57 százalékuk, áprilisban 60 százalékuk mondta azt, hogy az élelmiszerek és az italok jelentősen drágultak. Idén, azaz 2023 első negyedévében már csak a közlekedéssel kapcsolatos kiadások esetén maradt 50 százalék alatt, egész pontosan 49 százalékon azok aránya, akik jelentős áremelkedést tapasztaltak.

Ők is érzik a drágulást (Fotó: Depositphotos)
Ők is érzik a drágulást (Fotó: Depositphotos)

Minden egyéb termékkör és szolgáltatás – ételek, italok, szórakozás, lakhatási és gyerekhez köthető kiadások, ruhák – esetében 50 százaléknál magasabb volt ez az arány.
 
A K&H felmérése szerint a huszonéves fiatalok 76 százaléka tapasztalt jelentős mértékű áremelkedést az élelmiszerek esetében.

„A nők az átlagnál magasabb, 83 százalékos, míg a férfiak alacsonyabb, 73 százalékos arányban tapasztaltak jelentős élelmiszer drágulást. A megyeszékhelyeken és a kisvárosokban 83 százalék és 77 százalék, Budapesten „csak” 67 százalék volt azok aránya, akik az élelmiszerek és az italok jelentős drágulását tapasztalták. A keleti országrészben élők szintén 83 százaléka értékelte úgy, hogy meglehetősen nőtt az élelmiszerek ára” – ismertette a kutatás eredményeit Molnár Gergő, a K&H lakossági marketingvezetője.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo