A családi termelés hagyománya az emberiség történetével indult. Jelen volt mindig, a vadászó-gyűjtögető életmódtól a mezőgazdaság megjelenésén át az ipari forradalom korszakán keresztül a modernkori társadalmakig. Azokban az országokban, ahol régóta kiegyensúlyozottan működik a gazdaság, a családi kézben lévő vállalatok adják a GDP akár 70-80 százalékát. Magyarországon is jelentős a szerepük: a GDP több mint 50 százalékát termelik – igaz, ebben az egészen pici vállalkozások is szerepelnek. A hetven legnagyobb – a hazai üzleti elit – körülbelül a GDP 2,5 százalékáért felelős. Azt mondják, ha valaki családi cégként kezd építkezni, nagy valószínűséggel az is marad. Feltéve, ha a gyerekek között is akad az alapítóhoz hasonló karizmatikus üzletember.
Érzelmi alapon
– A családi vállalat kategória nemcsak a tulajdonosi körben tér el az intézményi befektetők által alapított és működtetett cégektől. Azért sikeresek, mert az alapítók számára ez nemcsak munkahely, hanem életcél is. Amikor valaki a cégének vagy a termékének a saját nevét adja, a működés alapjává az érzelmi kötődés válik. Ez más döntési attitűdöt hoz, mint amikor valaki az állását kockáztatja csupán. A családi vállalatokat alapítók a semmiből hoznak létre értéket, és egy rossz döntéssel nem csupán egy munkahelyet, hanem az életcéljukat is kockára teszik – mutat rá Boross Dávid, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület társelnöke.
– A tőkebefektetők tulajdonában lévő és menedzsment által irányított szervezetben a pillanatnyi érdek és a profit a leginkább meghatározó, és emellett létezik a hosszú távú stratégia. Ezzel szemben egy család számára a perspektivikus értékek a meghatározók. Ez magyarázza például, hogy a családi kézben lévő vállalkozások jobban átvészelték a válságot is. Ők akár a családi ezüstöt is beáldozzák, hogy életben tartsák a céget, míg a nyílt részvénytársaság menedzsmentje legfeljebb a befektetőktől kérhet pénzt, és abban érdekelt, hogy legalább virtuális nyereséget produkáljon.
Az alapító atyák családjuk iránt érzett felelőssége hatja át az üzleti felelősségvállalásukat is, legyen szó egy új megoldásról, egy szerződésről vagy a munkavállalókkal kapcsolatos ügyekről. A válság éveiben például sokkal kevesebb embert bocsátottak el, mint az intézményi befektetők tulajdonában lévő vállalatoktól, ahol könnyebben döntöttek a leépítés, az üzletág-bezárás vagy a teljes felszámolás mellett, hiszen „az üzlet az üzlet”. A családi vállalat tulajdonosa számára az érzelmi kötődés legalább olyan fontos, mint a negyedéves vagy éves mutató, ezért inkább másképp enyhítették a csökkenő keresletből eredő problémákat.
– A családi vállalatoknál állandó összetartásban működnek a családtag tulajdonosok, és így hosszabb távon hatékonyabb lehet a vállalat – teszi hozzá Boross.
+
- hosszú távú stratégiai elkötelezettség
- tradíciókon alapuló érzelmi döntések
- több generáció számára megélhetést biztosít
- pénzügyi stabilitásra törekszik
- a termék vagy szolgáltatás mögött a család neve áll, a minőség felértékelődik
- a teljesítménye meghaladja a nem családi vállalkozásokét
- a vállalat mélyen beépül a helyi közösségbe
- célja a tartósan fenntartható és eredményes működés
- ragaszkodik a munkavállalóihoz
–
- család és a vállalkozás összefonódik
- a következő generációk újabb igényeket támasztanak a vállalkozással szemben
- a fiatalabbak nem akarnak részt venni a cégben
- a forrásbevonás nehéz
- a magánéleti konfliktusok bekerülnek a cégbe
- túlságosan ragaszkodik a tradíciókhoz, elmarad az innováció
A családi cégeknél – függetlenül a mérettől – a család a vállalat erőforrása, míg a család erőforrása a vállalat. Az egymásrautaltság az egyik legfőbb erősségük ezeknek a cégeknek, igaz, gyakran a problémák forrása is. A családi tulajdon kézzelfogható, érezhető vagyon, így a menedzselése is nagyobb felelősség. Ahogy Rudas László fogalmaz, egy családi ebéd gyakran egy termelési értekezlethez hasonlít.
A másik lényeges ismérvük a generációkon átívelő közös értékrend. Hosszú távra terveznek, hosszú távra vállalnak felelősséget. Ezért nem mennek bele etikailag megkérdőjelezhető üzleti gyakorlatokba a pillanatnyi nyereségért. Ezek a tulajdonságok teszik versenyképessé a családi cégeket a főleg tőkevezérelt világban.
Az erősségek ellenére azonban a nemzetközi statisztikák azt mutatják, családi vállalatnak maradni nem egyszerű. Tízből mindössze egy cég éli meg a negyedik generációt családi kézben – mutat rá kutatásában Fritz B. Simon, a Witten-Herdecke Egyetem professzora. Míg az alapító atya életét kitölti, hogy felépítse a vállalatot, a második generáció a szülők elvárásainak igyekszik megfelelni. Az unokák, a harmadik generáció, azonban már szabadabban dönt. Simon szerint, ha ezt a váltást is túléli a cég, a családban a fenntarthatósági ösztön elég erős ahhoz, hogy a további generációk is felelősen döntsenek.
– Egy családi tulajdonban lévő vállalat hosszú távú sikerében döntő tényező a család működése: mennyire tart össze, mennyire áll szilárd alapokon a közös értékrend. Nemritkán családi alkotmány szabályozza a többgenerációs családi vállalatok tulajdonosainak életét. Elsősorban azokat a folyamatokat, amelyek a család és a vállalat működésére egyaránt kihatnak, mint például az öröklés vagy a tulajdonjog-átadás. Vannak erkölcsi értékrendeket lefektető, inkább küldetésjellegű családi szerződések, amelyek lényegében a família generációkon átívelő hitvallását fogalmazzák meg. Ettől jellegében is eltér az angolszász és az amerikai típusú családi alkotmány, amely inkább szerződésszerű, akár 180–200 oldalas joganyagban határozza meg a család és a tulajdonában lévő vállalat működését – mutat rá Boross Dávid. A családtagok vállalaton belüli munkavállalási lehetősége – vagy épp annak tiltása –, a megtermelt javak felosztása, titoktartási kötelezettségek és a vállalat működésébe tulajdonosként való beleszólási lehetőségek a főbb fejezetei egy ilyen dokumentumnak.
