A cégek fizetőképességének drasztikus romlására számítanak

A gazdasági körülmények romlása néhány negyedéven belül a vállalati hitelállományban is meg fog mutatkozni. A Moore Hungary pénzügyi tanácsadási üzletágának becslése szerint a nemteljesítő vállalati hitelek aránya a jövő év közepére 8 százalék fölé emelkedhet az idén félévkor kimutatott 4,1 százalékról. Az egyes bankok a hitelek időben elkezdett restrukturálásával sokat tehetnek saját hitelportfoliójuk kedvezőbb alakulása érdekében.

Az MNB statisztikáiban jelenleg elérhető adatok egyelőre még nem mutatnak jelentős romlást a hazai vállalatok hitelminőségében: a nemteljesítő hitelek (NPL) aránya a 2021 végi 3,9 százalékról 2022 második negyedében 4,1 százalékos szintre emelkedett. Ezen belül a 90 napon túl lejárt hitelek aránya 29-ről 39 százalékra nőtt. A tavalyi mélypontról mindenesetre már megindult a rossz hitelek arányának növekedése, amit az is jelez, hogy az idei második negyedévre 3 hónap alatt 8,7 százalékkal, 1300 milliárd forint fölé emelkedett a restrukturált vállalati hitelek volumene.

Egymást erősítő kockázatok

A hazai vállalati körnek jelenleg egyszerre kell több komoly gazdasági kihívással szembenéznie: az energiaárak akár 15-20-szoros emelkedése mellett kezelniük kell a növekvő bérnyomást, miközben a formálódó recessziós környezetben termékeik, szolgáltatásaik iránt csökken a piaci kereslet. Bár a kormány két héttel ezelőtti döntésével 2023. június 30-ig kamatemelési stopot vezetett be, ez az intézkedés nem jelent moratóriumot, és csupán a KKV-k körét érinti. Az újonnan kötött vállalati hitelügyletek átlagos kamatlába 12 hónap alatt 3-4-szeres mértéket ért el: az MNB adatai szerint idén szeptemberben hitelösszegtől függően 12-13 százalék körül mozgott, szemben az egy évvel korábbi 3-4 százalékkal.

Minél előbb intézkedni kell (Depositphotos)
Minél előbb intézkedni kell (Depositphotos)

A 2008 őszén kialakult pénzügyi krízis nyomán, melynek egyik folyományaként pusztító devizahitelválság sújtotta a vállalati szférát is, a késedelmes hitelek arányának növekedése 2008 őszéhez képest háromnegyedéves késéssel mutatkozott látványosan, hogy aztán 20 százalék feletti maximumát csaknem három évvel később érje el A hitelezés újbóli beindulását erősen akadályozó magas NPL-arány elhúzódó hatását jól mutatja, hogy ez a mutató csupán 2017-től tudott újra 10 százalék alá kerülni.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo