A befektetők elsöprő többsége a megújuló energiaforrásokba invesztál a környezetvédelem érdekében

Hogyan tudna áttérni a világgazdaság egy olyan új technológiára, amely kevésbé szennyezi a Földet? Ezt vizsgálták a Fidelity kutatói.

Az igazságos átmenet fogalmával, mely a Fidelity definíciója szerint „a magas karbonkibocsátású gazdaságból az alacsony karbonkibocsátású gazdaságba történő, mindenki számára méltányos átmenetet” jelenti, a válaszadók csupán 42 százaléka volt tisztában – a fogalom ismertsége ázsiai befektetők körében alacsonyabb (30 százalék), az európaiak körében pedig magasabb (47 százalék) volt.

A befektetők nem csupán nem ismerték ezt a fogalmat, de nem is voltak meggyőződve arról, hogy a társadalom egészének szintjén képesek leszünk megvalósítani az igazságos átmenetet: a válaszadók 43 százaléka szerint nem valószínű a siker, de ha mégis elérnénk ezt a célt, a befektetők több, mint egynegyede (27 százaléka) úgy véli, hogy ehhez 15 évnél hosszabb időre lesz szükség, 52 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy elhúzódó folyamatnak nézünk elébe.

Vélhetően az ismertség hiányával és a meggyőződés alacsony szintjével magyarázható, hogy az igazságos átmenet fogalmával amúgy tisztában lévőknek is csupán 35 százaléka rendelkezik a fogalmat középpontba állító, kifejezetten erről szóló befektetési stratégiával, vagy dolgozik annak bevezetésén. Európa a jelek szerint előbbre jár ebben: az európai válaszadók 38 százaléka rendelkezik vagy dolgozik egy kifejezetten a kérdésnek szentelt befektetési stratégián, míg Ázsiában ez az arány mindössze 20 százalék. Ugyanakkor a befektetőknek több mint fele (52 százaléka) már jelenleg is az ESG tágabb megközelítésének részeként tekint a kérdésre.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo