„Udvari szállítókat” keres a hadsereg

Az üzleti szektor piaca a hadsereg, s a szállítási lehetőségek elnyeréséhez információkkal – a gazdasági tárca által kiadott könyvvel és a gyártók érdekképviseleteinek szerződésszerű tájékoztatásával – látják el a vállalkozókat. Az ellentételezési gyakorlat kiszélesítésétől azt várja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, hogy a cégek a nyílt versenyben elnyert szállítási jog fejében befektetőként válnak hasznára a magyar gazdaságnak.

„Figyelemre méltó, hogy hazánkban – számos más ország gyakorlatától eltérően – az ellentételezés elsősorban nem a hadiipar fejlesztésének eszköze” – írja Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a tárca által kiadott, most bemutatott Ellentételezési kézikönyv bevezetőjében. A kiadvány – és október 21-e óta az üzleti szféra és a minisztérium képviselőinek szerződése – alapján azt a célt szolgálja, hogy ismertessen a magyar hadsereg pályázati úton megszerezhető szállítási lehetőségeit. A miniszter írásából is kitetszik azonban, hogy a „nyilvános piac” semmiképpen sem a NATO elit hadfelszerelését jelenti, ugyanakkor minden olyan lehetőséget kínál, amit a katonák a normál üzleti élet civil cégeitől amúgy is beszerezne. Az ellentételezés – és erről már a kamarával, a vállakozói és a gyáriparosi szövetségek vezetőivel aláírt szerződés alkalmával beszélt Csillag István – azt is jelenti, hogy e piacra bejutó cégek egyfajta befektetőként, adózóként szerepet vállalnak, javítva ezzel a magyar gazdaság pozícióit. Ehhez a folyamathoz az kell, hogy a gyártó, szállító, a gyártóknak beszállító vállalkozások ismerjék a számukra felkínált piacot. Erre sok egyéb mellett a kiadott kézikönyv, a kamara és a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fejlesztési Kht. (ITDH) honlapján megtalálható ismertetés kínál lehetőséget.

Magyarországon 1995 óta gyakorlat az ellentételezés, az aktuális szabályozás pedig 1999-ben született meg. A közvélemény által is ismert Gripen-beszerzés például e feltételrendszer alapján indult el és teljesül. A vadászrepülők megvásárlása keretében 190 milliárd forint összértékű ellentételezési megállapodás született a felek között és ennek már 20 százaléka teljesült is. A legújabb idevágó beruházás az Elektrolux nyíregyházi egysége, amely 66 millió eurós invesztícióval történt meg, s 600 embernek teremtett munkát. A nemzetközi nagyvállalat termékeivel a saját gyártmányszektorában a világforgalom 6 százalékát képviseli, produktumai 80 százalékát a magyarországi vállalatai állítják elő. A Gripen-példa egyébiránt arról is szól, hogy az ellentételezés több mint 180 százalékkal magasabb összeget jelent, mint maga a katonai termék beszerzési ára.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a tárcával kötött szerződés apropóján annak adott hangot, hogy az ellentételezés és az arról szóló intermetes és nyomtatott információk az esélyt teremtik meg a honi cégeknek. Ledniztky Péter ITDH-vezérigazgató bejelentette: az ország számos ipari térségében tartanak ismertető előadásokat a cégek szakemberei számára ennek a piacnak a sajátosságairól, illetve elérhetőségéről. A kamarai elnök – a Piac & Profit kérdésére válaszolva - kijelentette, hogy a hadsereget az üzleti szféra tekintheti komoly fizetőképes keresletet jelentő szervezetnek, mivel nem csupán hadi felszerelést vásárol, hanem szolgáltatásokat is, kezdve az élelmezéstől egészen a mosodai tevékenységig. Demján Sándor, aki a vállalkozók szövetsége nevében érvelt, valamelyest borúlátóbb: a hadsereg a NATO miatt valóban jelentős piac, s európai léptékben mérve már több árutermelőnek, kutatás-fejlesztésben érdekelt szervezetnek ez a lépték éri meg, ám a magyar gazdaság nem versenyképes a magas társadalmi költségek miatt. Félő, hogy egy-egy nagyobb megrendelés teljesítésének pedig a nem elégséges számú szakmunkás lehet a gátja.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo