50 milliárd forint energiatárolók telepítésének támogatására

„A hazai gazdasági társaságok zöldenergia-tárolási kapacitásaik kiépítéséhez nyerhetnek el pályázatonként legalább 10 millió, de legfeljebb 1 milliárd forintot. A Jedlik Ányos Energetikai Program újabb felhívásának tervezete mától 2025. június 24-ig véleményezhető, a támogatott fejlesztések megvalósítási határideje 2027 vége lehet” – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese.  A lendületes hazai napelemes felfutás a megfelelő mennyiségű áramtárolói kapacitás létrehozásával fordítható igazán termőre. Az önellátási képességek erősítése és a tiszta energiahordozók fokozott hasznosítása mellett ilyen beruházásokkal simíthatók ki a villamos energia piaci árának napon belüli kilengései is.

Az időjárásfüggő megújulók beépített teljesítménye már meghaladta a 8200 megawattot Magyarországon. Tavaly a naperőművek adták a hazai áramtermelés negyedét, ez a legmagasabb érték a világon. A környezetbarát módon előállított zöldáram mennyisége azonban nemcsak attól függ, hogy derűs-e az ég, hanem napszakok szerint is távoli szélsőértékek között ingadozik. Déltájban még exportra is futja belőle, estére és éjszakára viszont szinte teljesen kiesik, pedig a háztartási igények többnyire éppen a késő délutáni óráktól ugranak meg.

Csökkenteni kell a függést az időjárástól
Csökkenteni kell a függést az időjárástól
Fotó: Depositphotos

A magyar kormány három pályázaton már összesen több mint 180 milliárd forintot fordított lakossági és ipari energiatárolói fejlesztések ösztönzésére. A családok a Napenergia Plusz Program jóvoltából telepíthettek modern napelemes rendszereket. A több mint 21 ezer nyertest átlagosan 4,1 millió forint támogatás segíti a zöldenergia termelésében és tárolásában. A fejlesztések több mint fele már elkészült, az új energiatárolók összes kapacitása meghaladta a 100 megawattórát. Az első vállalati kiírás az átviteli rendszerirányítót és az elosztókat célozta, itt már idén nyáron üzembe állhatnak új létesítmények. A MAVIR hazánk eddigi legnagyobb energiatárolóját építi Szolnokon, a beszerzési költségek jelentős csökkenése miatt az eredetileg tervezett 15 milliárd forint helyett nagyjából feleannyiért. A második pályázat cégek szélesebb körének kínált vissza nem térítendő beruházási támogatást és bevételkompenzációt. Az e körben jövőre elkészülő létesítmények közül több is nagyobb lesz a szolnokinál. A fejlesztések révén a 2023 végén még mindössze 21 megawatt összes energiatárolói kapacitás hússzoros növekedéssel 500 megawatt közelébe nő 2026 végéig.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo