3,8 százalék a drágulás

A várt 3,6 százalék helyett 3,8 százalék volt az egy éves drágulás, májusban leginkább a benzin és az idényáras élelmiszerek ára emelkedett a legjobban.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2005. júniusában 3,8 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint az egyhavi (május-júniusi) áremelkedés 0,3 százalékos volt, míg az első félévben összesen 3,7 százalékkal emelkedtek az árak.

A vártnál (3,6 százalék) kissé magasabb inflációt (3,8 százalék) elsősorban az élelmiszerek árának emelkedése okozta. Míg a sertészsír, a cukor és a tojás ára csökkent (mínusz 1,1-2,7 százalék), az idényáras élelmiszerek 6,9 százalékkal kerülnek többe. (Ez utóbbiak hatása nélkül az élelmiszerek csak 0,1 százalékkal drágultak volna.)Az élelmiszerek ára éves összevetésben az átlag alatt, 3,6 százalékkal nőtt, ezen belül a sertészsír 44 százalékkal lett drágább, a liszt 24 százalékkal olcsóbb.

Májushoz képest csökkent a ruhák, a tartós fogyasztási cikkek és szolgáltatások ára, az átlagosnál többet drágultak a szeszes italok, a dohányáruk és a különféle üzemanyagok. Csak az üzemanyagok (benzin, dízelolaj) 2,2 százalékkal drágultak májushoz, 10 százalékkal a múlt év júniusához képest.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo