319 euró minden magyarra

Magyarország az elkövetkező hét év alatt összesen 33 milliárd euró támogatást kap az Európai Uniótól - áll az Új Magyarország elnevezésű anyagban, amely a kormány első félévét összegzi.

 társfinanszírozással együtt, forintban, folyó áron kifejezett támogatás összege több mint 8 ezer milliárd forintot tesz ki. Ez évente átlagosan háromszor akkora összeg, mint Magyarország EU-tagságának első éveiben. A támogatásokból 26 milliárd euró a fejlesztést, a területi-szociális felzárkózást az agrár- és vidékfejlesztést szolgálja.

Az EU kohéziós és strukturális alapjaiból hét év alatt összesen 22,6 milliárd euró támogatást lehet majd lehívni. Az egy főre jutó kohéziós támogatás évente 319 eurót tesz majd ki. Ezzel a fejlesztési forráshoz jutó tagországok rangsorában Magyarország Csehország mögött a második helyen áll. A kohéziós, illetve strukturális támogatásokat egészítik ki a vidékfejlesztési támogatások több mint 3 milliárd euró értékben.

A fejlesztési források több mint 80 százalékának felhasználási céljait és kereteit az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) határozza meg. A program legátfogóbb célja a foglalkoztatottság bővülése, továbbá a gazdaság gyors, fenntartható növekedése úgy, hogy a területi-szociális különbségek mérséklődjenek. A terv a forrásokat 8 ágazati és 7 regionális operatív program keretében osztja el. A legtöbb pénzt a közlekedés, valamint a környezet és energia operatív programok kapják, hét év alatt összesen 1.712 milliárd, illetve 1.054 milliárd forintot. A társadalmi megújulásra 933 milliárd forint, a gazdaságfejlesztésre 674 milliárd, a társadalmi infrastruktúrára 539 milliárd, az elektronikus közigazgatásra 99 milliárd, az államreformra pedig 41 milliárd forint jut. A regionális programok közül a legtöbb támogatásra, összesen 430 milliárd forintra a Közép-magyarországi régió számíthat. A legkevesebb pénz a Nyugat-dunántúli régiót illeti meg. A Közép-dunántúli régió 140 milliárd forintot, a Dél-dunántúli 195 milliárd, a Dél-alföldi 207 milliárd, az Észak-alföldi 270 milliárd, az Észak-magyarországi 250 milliárd forintban részesül.

Az ÚMFT végrehajtásának felügyeletére a kormány eseti, paritásos parlamenti bizottság megalakítását kezdeményezi. Az EU-támogatásokból mintegy 1.300 milliárd forint elosztását határozza meg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, amelynek célja az agrárium, a vidéki környezet és a vidéki térségek fejlesztése.

A program az elkövetkező hét év fejlesztési forrásait "intézkedéscsoportok" szerint osztaná szét. A mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és erdészeti ágazat versenyképességének javítása kap 649 milliárd forint támogatást, a környezet és a vidék minőségének javítására pedig 414 milliárd forint jut. A harmadik intézkedéscsomag 159 milliárd forintos támogatási összeggel a diverzifikáció ösztönzése, azaz az életminőség javítása a vidéki területeken, a vidéki gazdaság fejlesztése. Negyedikként szerepel 71 milliárd forinttal az úgynevezett Leader program, ami a helyi közösségek építését segíti elő. Mindkét program elfogadását széles körű társadalmi vita előzte meg, amely jelenleg is tart - áll az összefoglalóban.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo