1. A dollár árfolyama és az olajár a korábban prognosztizálttól eltérően alakul: a dollár/euró keresztárfolyam csak átmenetileg érte el a paritást, s az amerikai valuta egyelőre nem gyengül tovább. Az olaj viszont drágult (szeptember végén közel jár a hordónként 30 dolláros szinthez), és további drágulással fenyeget. Szélsőséges esetben az esetleges tartós olajár-emelkedés – mint negyed századdal ezelőtt – akár stagflációhoz is vezethetne: a nemzetközi gazdaságban ma uralkodó deflációs irányzatok a gazdasági növekedés újbóli megállása közepette szűnnének meg. Ezzel a szélsőséges variánssal a mi forgatókönyvünk nem számol.

2. Az olajár eddigi növekedése is részben a fenyegető iraki háborúnak tulajdonítható, mint ahogy a világgazdaság általános bizonytalanságáért is felelősek az esetleges közel-keleti háború áttekinthetetlen következményei. De a konjunkturális bizonytalanságoknak nemcsak gazdaságon kívüli okai vannak, a gazdaságon belüli okok pedig nem csupán a konjunktúraciklus alakulásával függnek össze. Amióta Amerikában a legutóbbi fellendülés 2000 derekán véget ért, a nagy vihart kavart pénzügyi botrányok nyomán világszerte megrendült az uralkodó – amerikai – kapitalista rend (illetve annak legfőbb reprezentánsai: a csak a részvényeik magas és emelkedő árfolyamában, az állandóan növekvő profitban érdekelt óriásvállalatok) hatékony és jogszerű működésébe vetett hit. Ez a bizalomvesztés összefonódott az „új gazdaság” kifulladásával, túltermelési válságával – ami szintén nem független a vállalati eredmények manipulálásának napvilágra kerülésétől. A tőzsdei buborék kipukkadt. A mérvadó Dow Jones index ma alacsonyabban áll, mint az Amerika elleni terrortámadás után. A beruházások zuhantak, az ipari termelés visszaesett, majd megingott a fogyasztói bizalom is, ami alááshatja az amerikai konjunktúra eddigi fő tartópillérét, a még 2001-ben is viszonylag dinamikusan növekvő személyi fogyasztást.

3. A számtalan vállalati csőd, összeomlás letörte az intézményi és más pénzügyi befektetők kockázatvállalási kedvét, ami nemcsak nehezíti nemzetközi méretekben a hitelekhez való hozzájutást, de az alacsony kamatokra rárakódó felárak meredek emelkedésében is megnyilvánul. A devizaárfolyamok hektikus alakulása jól illusztrálja a befektetők tanácstalanságát. A „minőség” irányába való – recessziós időszakokban vagy regionális válságok, váratlan megrázkódtatások idején szokásos – tőkemenekülésnek ezúttal nincs egyértelmű célpontja. A dekonjunktúra fókuszában ugyanis az amerikai gazdaság áll, és egyetlen ország vagy térség sem képes függetleníteni magát az amerikai gazdasággal (és külpolitikával) kapcsolatos fejleményeknek a következményeitől.

4. A világkereskedelem volumene a 2001. évi stagnálást követően az idén 3-4%-kal nőhet. Az első félév dinamikusabb bővülése után a második gyengébb lehet, de 2003-ra – ha nem is már az év elején – gyorsabb növekedést jeleznek. Az idei fejlemények közül számunkra különösen kedvezőtlen, hogy az EU importja a becslések szerint alig (0,9%-kal) nő, exportja is csak szerény mértékben (2,2%-kal) bővül. A dollárban kifejezett világkereskedelmi árak, különösen az iparcikk-árak az idén alig nőnek. Az árukereskedelem mérsékelt ütemű bővülése közepette az egyes fejlett országok és országcsoportok között régi és újonnan felmerülő kereskedelempolitikai konfliktusok okoznak feszültséget, miközben az OPEC az iraki háborús veszély és a tél előtt növekvő készletezés ellenére fenntartja az év elején leszűkített termelési kvótáját.

5. Az Egyesült Államokban a múlt évtized végén elért és tartósan duzzadónak tervezett költségvetési többlet a növekvő hadi kiadások, az adócsökkentés és a recesszió/alacsony növekedés együttes hatására máris deficitté változott. Ez – a 2001-ben már rendkívül alacsony szintre leszállított hivatalos kamatláb mellett – csökkenti a gazdaságpolitika mozgásterét a rövid távú folyamatok befolyásolásában. Növekszik a kereskedelmi és a folyó fizetési mérleg eddig is óriási hiánya, tovább emelkedik a lakosság és a vállalati szektor adósságállománya, valamint a munkanélküliség. A megrendelés-állomány és a kapacitás-kihasználás alacsony. A múlt évi stagnálás közeli helyzetet követően a GDP idén kevéssel 2% fölötti ütemben nőhet. 2003-ra – ha a nemzetközi politikai keretfeltételek lényegesen nem romlanak – élénkülést feltételezünk, 3% körüli GDP-növekedést. Ez az ütem a legutóbbi időszak nagyrészt kiábrándító gazdasági adatai miatt alacsonyabb a három hónappal ezelőtt vártnál.

6. A japán gazdaság recessziója folytatódik. A 2002. évi teljesítményét változatlanul a hazai kereslet gyengesége korlátozza. A személyi fogyasztás stagnálását, a beruházások csökkenését, valamint az állami vásárlások és beruházások visszafogását a kivitel bővülése egyedül nem képes ellensúlyozni, ezért az idén csaknem egy százalékos GDP-mérséklődéssel kell számolni. A jövő évi alig fél százalékosra prognosztizált növekedés továbbra is csak az exportra támaszkodhat, azaz feltétele, hogy a világgazdaság más fontos térségeiben a gazdaság élénküljön.

7. Az Európai Unióban 2002-ben az elmúlt évi 1,6%-ról 1% közelébe süllyed a gazdasági növekedés üteme. Ez 0,5%-ponttal alacsonyabb a három hónapja vártnál. A 2003-ban továbbra is prognosztizált élénkülés (2,4%-os GDP-bővülés) ebben a térségben is szerényebb a korábban feltételezettnél. A 2001-2002. évi teljesítményromlás egyrészt az Amerikával való szoros gazdasági és pénzügyi összefonódásnak tulajdonítható, ami (az Unió kereskedelmének viszonylagos zártsága ellenére) Európába is közvetíti a negatív világgazdasági hatásokat. A tőzsdei áresés, a beruházói és fogyasztói bizalom csökkenése itt is jellemző. A másik ok az Unió mélyítésével és küszöbön álló keleti bővítésének módjával, illetve hatásaival kapcsolatos továbbra is fennálló bizonytalanság. Végül a gazdasági növekedés lassulásához, a munkanélküliség fokozódásához hozzájárult az euró előkészítését és bevezetését évek óta kísérő megszorító költségvetési és monetáris politika. Az elgondoltnál tartósabb és mélyebb dekonjunktúra nyomán megindult a gazdaságpolitika prioritásainak átrendezése a növekedés elősegítése érdekében. A brüsszeli Bizottság – figyelembe véve, hogy számos tagország képtelen eleget tenni a megszabott deficitcéloknak – az IMF egyetértésével két évvel (2004-ről 2006-ra) elhalasztotta a Növekedési és Stabilitási Paktumban az uniós tagországok költségvetési egyensúlyának megteremtésére szabott határidőt (a költségvetési hiány fogalmát pedig a jelenleginél szűkebben értelmezné). Az Európai Központi Bankot az IMF is az irányadó kamatláb mérséklésére ösztönzi.

8. A német gazdaság a stagnálás jeleit mutatja: a konjunkturális keretfeltételek az év folyamán egyre kedvezőtlenebbé váltak, a vállalatok amúgy is pesszimista várakozásait a tőzsde alakulása, a lanyha külső kereslet, illetve a parlamenti választások szoros kimenetele és bizonytalan gazdaságpolitikai hatása fokozza. 2002-ben a belső kereslet mindkét fő komponense – a magánfogyasztás és a beruházási tevékenység – csökken az előző évhez képest, amit az egyensúlyi problémákkal küszködő államháztartás fogyasztása, illetve beruházási tevékenysége nem tud ellensúlyozni. A hagyományosan magas munkanélküliség az idén újra emelkedett, és nem igazán körvonalazódik a kezelésére alkalmas eszköztár. A régi–új német kormánynak ugyanazokat a súlyos strukturális problémákat kellene megoldania, amelyek kezelésében az előző években nem volt sikeres. Idén mindössze 0,5%-kal nőhet a GDP, jövőre a növekedési ütem megközelítheti a 2%-ot.

9. A fejlődő országok GDP-je 2002-ben várhatóan átlagosan 3,5-4%-kal fog nőni. Az ázsiai országokban a növekedés a korábban vártnál közel egy százalékponttal gyorsabb lesz: 5-5,2%. Latin-Amerikában viszont ma már 0,8-1%-os visszaeséssel számolunk. Fekete-Afrikában 3-3,4, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 1-1,5%-os GDP-bővülés várható. A fejlődő országok nagy részét a világgazdaság dekonjunktúrája kedvezőtlenül érinti. Nemcsak az exporttermékeik iránti kereslet lanyha, hanem a befektetői és hitelezői bizonytalanság is rontja a kilátásaikat. A tőzsdei veszteségek miatt a befektetők óvatosabban helyezik ki pénzüket az átlagosnál mindig is kockázatosabbnak tartott, bár nagyobb hozamokkal kecsegtető feltörekvő piacokra.
A külföldi beruházásokra, kölcsönökre leginkább rászoruló latin-amerikai országok helyzetét számos kontinens-specifikus probléma is súlyosbítja. Az elhúzódó argentin válság, amelynek kimenetele nem világos, s különösen a tovaterjedésétől való félelem nagyfokú óvatosságra inti a befektetőket és a hitelezőket egyaránt. Fokozták az aggodalmakat a brazíliai elnökválasztások kilátásai, de az IMF augusztus végi 30 milliárd dolláros csomagja azt kívánja jelezni, hogy a nemzetközi pénzügyi establishment kész megakadályozni a kontinens egészére kiterjedő adósságválságot.
A belső kereslet dinamikus bővülése mellett ismét komoly szerepe van az exportnak az ázsiai országok teljesítményében. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy exportstruktúrájuk gyorsan alkalmazkodik a világpiaci kereslet változásaihoz. Miközben az infokommunikációs (IKT-) termékek importja az OECD-országokban tavaly visszaesett, és az idén is előreláthatólag csupán 2-3%-kal bővül, e termékek hagyományos ázsiai exportőrei, különösen Dél-Korea, Tajvan és Kína 2002 első félévében 12-18%-kal növelték kivitelüket. Az export igazi dinamizáló tényezője azonban az Ázsián belüli forgalom: ez teszi ki a kontinens országai kivitelének közel 50%-át.
Kínában a beruházások játsszák a növekedéshordozó szerepet, s dinamikusan bővül az export. Az állam továbbra is hatalmas összegeket fordít a nyugati területek felzárkóztatására és az infrastruktúra fejlesztésére. A nemzetközi tendenciákkal ellentétben, továbbra is jelentős a külföldi cégek beruházási hajlandósága. A lakosság egyre nagyobb összegeket fordít lakóingatlanok és gépkocsik vásárlására. A gyors növekedés és modernizálódás közepette nőnek a belső politikai és gazdasági feszültségek. A munkanélküliség fokozódik, nő a tömegek elégedetlensége is, amely gyakorta utcai tüntetésekbe torkollik.

10. A rendszerváltó országok heterogén csoportjának gazdasági teljesítménye ellentmondásosan alakul. A világgazdasági bajok a növekedés és az export lassulásában, az ipari termelés bővülésének minden általunk elemzett országra kiterjedő mérséklődésében, sokhelyütt a belső és külső egyensúlyi gondok fokozódásában éreztetik hatásukat. Az utóbbiaknak nem csak egzogén okai vannak. A külkereskedelmi pozíciókat több országban az is kedvezőtlenül befolyásolja, hogy a nemzeti valuták éppen a külső környezet romlása idején értékelődtek fel a dollárral, illetve az euróval szemben, általában az ottani gazdaságpolitika intencióinak is megfelelően. A régióban azonban 2000 óta minden országra kiterjed a gazdasági növekedés, amely a jelenlegi becslések szerint 2002-ben és 2003-ban is – Lengyelország és részben Csehország kivételével – mindenütt elérheti vagy meghaladhatja a 3%-os ütemet. Jellemző az is, hogy a külpiaci gondok fokozódása és/vagy a gazdaságpolitikai prioritások változása nyomán (néhol a politikai ciklus folyományaként is) a növekedést a belföldi felhasználás, azon belül is a személyi fogyasztás húzza, s a térség több országában az elmúlt évekhez képest felgyorsult a bérek, lakossági jövedelmek reálértékének a növekedése. A világtendenciákat tükrözve, ugyancsak általános az infláció csökkenése, azokban az országokban is, ahol korábban (2001-ben is) magas volt, azokban is, ahol alacsonyabb.

11. A FÁK-országok gazdasága 2001-ben és 2002-ben együttesen 4%-ot valamivel meghaladó ütemben növekszik. Folytatódik a küzdelem Oroszország és az USA, részben Kína között a térség fölötti befolyásért, különös tekintettel az olajvagyonra, illetve az olaj- és gázszállítás nemzetközi infrastruktúrája kiépítésének stratégiai jelentőségére. A FÁK-reintegráció prototípusának szánt orosz-belarusz unió – az eredetileg tervezett formában – kudarcba fulladt. Megingott a GUUAM, az orosz hegemónia ellen alakult szövetség is.
Oroszországban a GDP-növekedés 2002 eddigi hónapjaiban közel 4%, s hozzávetőleg ennek az ütemnek a fennmaradása valószínű a következő másfél évben. Az orosz gazdaság strukturális gyengeségét jelzi, hogy az OPEC-en kívüli világban szinte egyedülállóan (nagyhatalmi szerepre igényt formáló országok között példa nélküli módon) a gazdasági növekedés első számú mozgatója a magas olajár. Az orosz gazdaságot – amelynek teljesítménye az év elején romlott (egy időre újra megjelent például a barter az áruforgalomban, növekedtek a bértartozások) – némileg felpezsdítette a világpiaci olajár emelkedése. A gazdasági növekedés húzóereje a lakossági fogyasztás. A publikált főbb életszínvonal-mutatók az elmúlt mintegy egy év javulása nyomán most haladták meg az 1998. évi pénzügyi válság előtti szintet. Az export azonban némileg alacsonyabb a tavalyinál, a beruházások lassan bővülnek. Csökken, de a tervezettnél gyorsabb az infláció, romlott az ipar rentabilitása, jelentősen visszaesett a működőtőke-import, ehelyett orosz vállalatok vesznek fel nagy összegű kereskedelmi hiteleket külföldről. A nettó tőkekiáramlás az országból folytatódik.
Ukrajna válságos helyzetét nem tükrözik a hivatalos adatok, amelyek 4% feletti GDP-növekedésről, alacsony munkanélküliségről számolnak be. A politikai okokból mesterségesen leszorított árak és gyorsan növekvő bérek, jövedelmek között feszülő ellentétek feloldása aligha lesz konfliktusmentes.

12. A kelet-közép-európai országok – amelyek közé soroljuk Magyarországot is – arra számítanak, hogy az Európai Unió még ez év hátralévő hónapjaiban dönt tagfelvételükről, és 2004-ben (kevésbé optimista megítélés szerint 2005-ben vagy 2006-ban) a balti országokkal (valamint Ciprussal és Máltával) együtt az Unió tagjai lehetnek. Erre minden esélyük megvan. A kisebb-nagyobb egyensúlyi zavarok és a 2000 és 2002 közötti többé-kevésbé folyamatos növekedéslassulás ellenére (amely alól a GDP-t tekintve csak Szlovákia kivétel, az ipari termelés adatait tekintve pedig Csehország) teljesítményük nemzetközi összehasonlításban megfelelő. Ez különösen a nyugat-európai gazdaság gyengélkedése közepette figyelemre méltó, hisz mindannyian (ha nem is egyforma mértékben) exportorientált gazdaságok, amelyek kapcsolatai a kontinens nyugati részével a túlnyomóak.
Az országcsoport rövid távú teljesítménye (a GDP és az ipari termelés növekedése, munkanélküliségi ráta, életszínvonal-növekedés) már nem emelkedik ki a rendszerváltó térség más csoportjai közül. Hosszabb távon azonban – tehát a rendszerváltás kezdete (vagy akár a rendszerváltást mindenütt követő visszaesés befejeződése) óta – így is ezeknek az országoknak (és részben a baltiaknak) a növekedése messze a legkedvezőbb, itt haladt leggyorsabban a struktúra-átalakítás, a világgazdasági integráció, itt a legstabilabb a társadalmi-gazdasági helyzet. Közülük most éppen Szlovákia növekszik a leggyorsabban, míg Lengyelország a belső kereslet összehúzódása és újabban az exportnövekedés lefékeződése miatt a stagnáláshoz közeli állapotban van.
2002 nyári hónapjaiban az inflációs ráta a térség öt országa közül négyben mintegy 4 százalékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Csehországban és Lengyelországban a fogyasztói árak emelkedése idén és jövőre már megfelelhet a maastrichti kritériumoknak is. Valamennyi ország maga is törekszik ugyan az infláció leszorítására, illetve arra, hogy nemzeti valutája erősödjék, az egyöntetű és nagymértékű javulás feltehetően elsősorban mégis a deflációs világgazdasági környezetnek tudható be. A kivétel, ahol az áremelkedés üteme alig csökken, a legfejlettebb kelet-közép-európai ország: Szlovénia – az egyedüli, amelynek inflációs rátája 2002-ben és 2003-ban mai becslések szerint meghaladhatja Magyarországét (2001-ig a magyar infláció volt a magasabb).
A továbbra is súlyos társadalmi problémákról, különösen a rendszerváltás óta megoldatlan foglalkoztatási gondokról tanúskodik a több országban rendkívül magas és alig csökkenő munkanélküliség: a legutolsó adatok szerint Szlovákiában és Lengyelországban még 17-18%-os a munkanélküliek aránya; a 9-11% körüli cseh és szlovén regisztrált munkanélküliség is jelentős feszültségek jele. Elég arra utalni, hogy az egész rendszerváltó térségben legalacsonyabb munkanélküliséget produkáló Magyarország esetében (a 3,9%-os ukrán munkanélküliségi adat az ottani helyzetről való ismereteink szerint nem tekinthető hitelesnek) a kedvezőnek tűnő adatok hátterében mérsékelt gazdasági aktivitás áll, a foglalkoztatottság pedig, amely a kilencvenes évek első felében 1,5 millió fővel csökkent, a kilencvenes évek végének bővülését követően egyelőre stagnál.

13. Délkelet-Európa rendszerváltó országaiban is uralkodóvá vált a gazdasági növekedés, bár az ipari termelés legfrissebb adatai Jugoszláviában és Bulgáriában stagnálásra, illetve visszaesésre utalnak. Idén feltehetően csak Romániában kell továbbra is kétszámjegyű inflációval számolni, a munkanélküliség azonban elsősorban a háború utáni Jugoszláviában, de Horvátországban és Bulgáriában is ijesztő mértékű, s Romániában is magas. Ez utóbbi országban – 1989 utáni történelmében első ízben – a politikai stabilitás a Nemzetközi Valutaalap által támogatott gazdaságpolitikával párosul. Bulgáriában a negyedéves adatok némileg gyorsuló növekedésre utalnak. Látványos a dezinfláció, sőt a fogyasztói árszínvonal augusztusban 2,1%-kal elmaradt a januáritól. Jugoszláviában a Milosevics utáni időszák felemás gazdasági eredményeket hozott. A stabilizáció előrehaladt, de a vállalati szektor átalakítása késik, a növekedés még nem számottevő, a szerbiai és montenegrói választások, illetve az államszövetség jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok miatt jelentősek a gazdasági fejlődés politikai kockázatai. A belföldi felhasználás (beruházások és lakossági fogyasztás) húzza a növekedést Horvátországban. Ebben az országban is látványosan csökken az infláció, emellett gyorsan nőnek az idegenforgalmi bevételek.

14. A balti országokban a növekedés a kedvezőtlen külső konjunkturális feltételek közepette is erős maradt: 2002 első félévében a GDP Észtországban 5,2%-kal, Lettországban 4,4%-kal, Litvániában pedig 5,7%-kal nőtt. A tavaszi hónapoktól kezdve fokozatosan gyorsult az ipari termelés, miközben továbbra is dinamikus a szolgáltatások bővülése. Az exportlehetőségek beszűkülésével szemben ugyanis mindhárom balti államban jelentősen nő a belső kereslet. A munkanélküliség Észtországban erőteljesen, Lettországban és Litvániában kismértékben csökken. Az egyéb makrogazdasági mutatók is a gazdaságok gyorsuló felzárkózásáról tanúskodnak, egyedül a folyó fizetési mérleg hiányának növekedése ad okot aggodalomra.
Az infláció mérsékelt (sőt Litvániában a lakossági fogyasztás 6%-os bővülése ellenére defláció van!), töretlen a működőtőke-beáramlás, minimális az államháztartás hiánya. A kilátások mindhárom országban kedvezőek az év hátralevő részében is: 5-6% közötti GDP-növekedés várható, miközben az infláció mérsékelt (3% alatti) marad.

Ismét bizonytalanság a világgazdaságban (Kopint-Datorg)

A magyar gazdaságról (2002/3. Konjunktúrajelentés, Kopint-Datorg)