217 ezer forintra emelkedik az átlagnyugdíj

Döntött a kormány a novemberi nyugdíjkorrekció mértékéről: a jogosultak egész évre visszamenőleg 3,1 százalékos nyugdíjemelést kapnak kézhez. A Bankmonitor szerint az emelés hatására az átlagnyugdíj 210 ezer forintról 217 ezer forintra emelkedik, ezenkívül az átlagnyugdíj mellé novemberben 72 ezer forintos egyösszegű kifizetés is érkezik.

3,1 százalékos nyugdíjkorrekcióról döntött a kormány

Az évközi nyugdíjkorrekció nagyságának meghatározásakor az infláció és a nyugdíjas infláció közül a magasabbikat kell figyelembe venni. Ez alapján a kormány most 3,1 százalékra becsüli a bepótolandó nyugdíjemelés mértékét. Ebből kifolyólag a novemberi és decemberi nyugdíjakat már emelt összegben fizetik ki, továbbá a nyugdíjasok novemberben az év első 10 hónapjára (és a 13. havi nyugdíjra is) visszamenőleg, egy összegben kézhez kapják az elmaradt emelést.

Mennyi pénzt kapnak a nyugdíjasok?

Az emelés hatására a nyugdíjasoknak 3,1 százalékkal nő az eddigi ellátásuk. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján jelenleg 210 ezer forint az átlagnyugdíj: ez a nyugdíjkorrekció hatására novemberben 217 ezer forintra emelkedik. Ezenkívül az átlagnyugdíj mellé egyösszegű visszamenőleges emelés is érkezni fog, melynek várható összege 72 ezer forint. A mediánnyugdíj a KSH szerint 186 ezer forint, ez az emelés hatására novemberben már 192 ezer forint lehet. A mediánnyugdíj mellé 63 ezer forint körüli egyszeri kifizetés érkezhet.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo