180 fokos fordulatot vett a magyarok sörfogyasztása

„A tavalyi adatok alapján a sörfogyasztás a volumen helyett a minőség felé mozdult el” – állítják az Auchan szakértői. A klasszikus ízek a legkedveltebbek, emellett a csökkentett energia- és alkoholtartalom került előtérbe. A legjobban a jó idő növeli meg a fogyasztást, a nagyobb sportesemények pedig pár százalékkal. Ahogy általában a vásárlást is 1/3-2/3 arányban a nők végzik, úgy a sört is több hölgy veszi le a polcról, mint férfi. Az árérzékenység miatt ebben a kategóriában is népszerűek a kedvező ár-érték arányt képviselő sajátmárkás termékek.

Erre a 2022-es novemberi vb világított rá, amikor egyáltalán nem volt jó idő, és a közös szurkolás alatt nőtt ugyan a sörfogyasztás, de nem számottevően. Idén viszont nyáron lesznek a nagy sportesemények, a foci eb és az olimpia, amelyek várhatóan a jó idővel együtt már jelentős forgalomnövekedést eredményeznek majd. Bár a szezonalitás tartja magát, az is megfigyelhető, hogy a fogyasztás egyre jobban kitolódik, és már nem csak a nyár slágerterméke a sör. Különösen a klasszikus ízek fogynak jól egész évben. 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo