17 milliárd eurónyi kötvénnyel küzdenek a munkanélküliség ellen

Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények (SURE) első sorozatát - közölte az uniós bizottság.

A munkahelyek megóvásához és a foglalkoztatás szintjének fenntartásához az Európai Bizottság szerdán két kötvénycsomag kibocsátásával járult hozzá. Az egyik, 10 milliárd euró értékű kötvénycsomag visszafizetése 2030 októberében, a másik, 7 milliárd euró értékű kötvénycsomag visszafizetése pedig 2040-ben válik majd esedékessé. A befolyt pénzösszegeket kölcsön formájában fogják átutalni a kedvezményezett tagállamoknak.

Az összegek ahhoz járulnak hozzá, hogy a tagállamok olyan állami közkiadások hirtelen és jelentős megemelkedését finanszírozzák, amelyek a február elseje óta, a válság miatt bevezetett nemzeti intézkedések nyomán vetődtek fel. Ilyen például a csökkentett munkaidő rendszere, és az ahhoz hasonló, többek között az önálló vállalkozóknak biztosított intézkedések, illetve bizonyos, főként a munkahelyeket érintő egészségügyi rendelkezések. A SURE program hozzájárulhat bizonyos egészségügyi intézkedések, különösen olyan munkahelyi intézkedések finanszírozásához is, amelyek a normális gazdasági tevékenységhez való biztonságos visszatérést biztosítják.

Ezzel összefüggésben az Európai Bizottság a hónap elején jelentette be, hogy kibocsátja az összes uniós SURE-kötvényt szociális beruházási kötvény formájában mintegy 100 milliárd euró értékben, és elfogadta a szociális beruházási kötvények keretrendszerét, amelyet független értékelésnek vetettek alá.

Azt is közölték, hogy a befektetők körében nagy érdeklődésre tartott számot az uniós eszköz. Az értékpapírok túljegyzése több mint 13-szoros volt, így mindkét kötvénycsomag esetében kedvezően alakultak az árképzési feltételek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo