1,5 millió bevándorlóra lenne szüksége Németországnak

A szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület elnöke jutott erre a számra. 

El kell érni azt is, hogy több lány és nő válassza a technológiával, informatikával, természettudományokkal kapcsolatos szakmákat, mert ezekben a legnagyobb a munkaerőhiány, és jobban meg kell becsülni az idősebb munkavállalókat, hogy ne válasszák a munka helyett a korkedvezményes nyugdíjat - mondta Monika Schnitzer.

A szövetségi parlament (Bundestag) júniusban fogadta el a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormányának egyik legnagyobb szabású vállalkozásaként kidolgozott bevándorlási törvényt, amely az EU-n kívüli országokból származó munkavállalók lehetőségeit hivatott bővíteni.

A kormány szerint Németország az új jogszabállyal a világ legmodernebb bevándorlási rendszerét vezeti be. A legfőbb újdonság az úgynevezett esélykártya intézménye, amely egy pontrendszert jelent. A kanadai mintájú rendszerben pontokat a szakmai képzettség, német vagy angol nyelvtudás, életkor és a Németországhoz fűződő korábbi kapcsolat - például hosszabb németországi tartózkodás - alapján lehet szerezni. Négy pont jár például szakmai képesítést igazoló oklevélért, amely honosítható Németországban. Aki legalább hat pontot gyűjt, egy évre tartózkodási engedélyt kap, hogy helyben kereshessen munkát. Aki honosítás nélkül is érvényes oklevéllel rendelkezik, automatikusan megkapja az esélykártyát. Az informatikával és digitalizációval kapcsolatos szakmáknál a formális, iskolai képzettséget, például főiskolai végzettséget igazoló oklevél helyett szakmai ismerteteket igazoló tanúsítványokkal is szerezhető pont.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo