A környezetvédők -mint például a neves Sierra Club- széndioxid-vámokkal próbálták visszafogni a szennyező iparágakat, import-tilalmakat bevezetni bizonyos termékekre, termésekre és azok eredetiségét igazoló dokumentumokat kérni, hogy például a jogtalanul vagy nem fenntartható módon kivágott erdők ne kerüljenek be a világkereskedelembe.

Zöld alibi

Tim Wilson úgy látja, az amerikai üzleti és politikai erők -mint a több iparágat egyesítő Blue Green Alliance nevű szakszervezet- újabban a munkahelyek védelmében tették magukévá a zöld ideológiát, hogy ezzel felvértezve csökkentsék a nemzetközi versenykényszert a belföldi termékeken és szolgáltatásokon.

Az említett szakszervezet 17 amerikai államban kampányolt augusztusban, hogy a klímavédelmi törvényt és a megújuló energiákat hozsannázza. És hiába vannak például fémipari dolgozók a tömörülésben, a szervezet elfogadja a "fosszilis vám" ötletét is!

Nemcsak mondják, csinálják!

A körök nyomására tették kötelezővé 2008-ban a Lacey-törvény keretében a külföldről behozott fák eredetének kimutatását.

A zöld aktivistává vált üzleti érdekképviseleti szervezetek több nagyvállalat tevékenységére is üdítően, vagy inkább "zöldítően" hatottak: a Staples nyomtatás-technikai üzlethálózat beszerzési politikájának részévé tették, hogy boltjai csakis "fenntartható papírt" szerezhetnek be és a beszállítóknak bizonyítaniuk kell, hogy fenntartható fakitermelést űznek, ami tulajdonképpen a World Wildlife Fund és a Rainforest Alliance célkitűzéseit tükrözi, melyhez csatlakozott az Office Max irodatechnikai áruházlánc.

A multik zöld etikettje országról országra változik: a papírzsebkendőiről híres Kimberly-Clark amerikai érdekeltségei Kínában bővítik gyártási kapacitásaikat, ám ausztrál leányvállalata bíróságra vitte a fenntartható papírtermelés ügyét, hogy így kényszerítse az ausztrál kormányt arra, zöld intelmekkel szigorítsa az indonéz és kínai faimportot, pontosabban az ott illegálisan kivágott fák behozatalát. Wilson szerint a Lacey-törvény helyi megfelelőjét próbálják Ausztráliában életbe léptetni, és a faipari szakszervezet úgymond megolajozta az ügyet egy 25 000 dolláros párttámogatással.

Zöld protekcionizmus

A cikkíró szerint rosszul sülhet el a kereskedelem ilyesfajta korlátozása, mert ha a vállalatok elvesztenek bizonyos piacokat, azzal maguk is rosszabb befektetési célponttá válnak, s ez visszaveti az országuk gazdaságát. Ráadásul a fejlődő országok reagálhatnak úgy a korlátozásokra, hogy ők is szigorítják az import-feltételeket a fejlett országok termékei előtt.

Ha megszűnik az áruk nemzetközi versenye (ami, valljuk be, nem kis részben az olcsó ázsiai tömegtermékek dömpingjét jelenti), a fogyasztóknak hozzá kell szokniuk a magasabb árakhoz.

Mindezek lehetséges következmények, ám a fenntartható fejlődés hosszú távú szemlélet és mint ilyen, lényege pontosan az, hogy a pillanatnyi előnyökért (árrés, profit, forgalomnövelés stb.) nem zsigereljük ki a Föld stratégiai készleteit, a természeti kincseket. Érdekes, hogy éppen Wilson feledkezik el erről, aki kvázi a homlokán viseli a "fenntartható fejlődés" jelszót, hiszen az Institute of Public Affairs-nél a fenntartható fejlődés projekt vezetője.