Szépen alakul Pécs új erőműve

Jó ütemben halad a pécsi erőmű új biomassza blokkjának építése: a legkésőbb 2012 decemberére befejeződő 24 milliárd forintos beruházás készültségi szintje már meghaladja a 60 százalékot - közölte a Pannonpower Holding Zrt.

A Dalkia Energia cégcsoporthoz tartozó társaság tájékoztatása szerint a kazán, valamint a túlhevítő rendszerek megépítésével és nyomáspróbájával a napokban lezárult a kivitelezés látványosabb része. A munkálatok a kazánt kiszolgáló technológiai berendezések létesítésével, azaz az égéshez szükséges levegőt biztosító légcsatorna-, füstgázkezelő-, salakkezelő, a tápvíz-ellátó rendszer, s a kazán körüli járószintek építésével folytatódik.

A bálatároló kivitelezése ennél is előrébb tart: az 5.600 négyzetméteres csarnok készültségi foka mintegy 80 százalékos. Állnak az építmény falai, elkészült a teteje, az ipari padlóburkolata, s megkezdődött a szalmabálákat kezelő logisztikai rendszer daru és szállítópályáinak szerelése is. A tervek szerint az új blokk próbaüzeme jövő nyáron kezdődik, és legkorábban október végétől, legkésőbb decembertől termel kapcsolt hő és villamos energiát.

Kizárólag biomasszából

A Pannonpower Holding Zrt. október 12-én közölte, hogy 24 milliárd forintos beruházása eredményeként 2012 végén üzembe helyezik a pécsi hőerőmű új biomassza blokkját. A jelenlegi 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett épülő 35 megawattos blokk a legnagyobb szalmatüzelésű berendezés lesz Magyarországon, Pécs pedig az ország első olyan városa, ahol a távfűtéshez szükséges hőenergiát szinte kizárólag biomasszából állítják elő. A berendezés évente 200 gigawattóra villamos energiát is termel, ez mintegy 100 ezer ember áramszükségletét fedezi.

A Pannonpower szerint az évente 240 ezer tonna lágyszárú bálázott mezőgazdasági mellékterméket, főként szalmát, kisebb részben energianádat felhasználó blokk a régióban 150 embernek ad munkát. Szakemberek számításai szerint az építkezés nemzetgazdasági szinten egyszeri 4,6 milliárd forint plusz jövedelmet generál, a központi költségvetésnek 3 milliárd forint többletet jelent. A blokk működése évi több mint 100 millió forinttal növeli a helyi adóbevételt. Az új blokk üzembe helyezésével stratégiai tartalékba kerül az erőmű két gáztüzelésű kazánja, ezáltal 80 millió köbméter gázt takarítanak meg, minimálisra csökken a pécsiek függése az importált fosszilis tüzelőanyagoktól, és nő az ellátás biztonsága. A gázkazánok beindítására csak extrém időjárási körülmények között, mínusz 25 Celsius fok alatti hőmérséklet esetén lenne szükség.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo