Naponta 20-25 dollárt (3960-4950 forintot) keresnek a turkálással. Többségüknek hetente 8-13 dollárba kerül a szobabérlet. Az elismert dokumentarista, Lucy Walker (Count Down to Zero, Blindsight, Devil's Playground) munkája azonban több, mint a néző sajnálatára apelláló film. Inkább dolgozat a társadalmi felemelkedés lehetőségéről.

Jardin Gramacho, a világ legnagyobb szeméttelepe

Rió mellett egy szigeten található a világ legnagyobb hulladéktárolója. Percenként érkeznek ide a teletömött szemeteskocsik. A hulladékhegyek több emeletes épülettel felérő magasságig tornyosulnak. Rio hulladékának 70 százaléka, a külvárosoknak 100 százaléka itt végzi.

Fölöttük ételmaradékra éhes ragadozó-madarak köröznek a levegőben. A rothadó szemét bűze elviselhetetlen, a turkálók maszkokat kénytelenek viselni. Este is jönnek a szállítmányok. Az "éjszakai műszak" ekkor zseblámpával végzi a válogatást.

Gyakran az lesz a vacsorájuk, amit a hulladékok között találnak. Jól megy a munkamegosztás: napközben Irma főz meleg ételt a csoportnak a szemétdomb szélén, Zumbi pedig sorra menti a kidobott könyveket, hogy könyvtárat létesítsen.

Szemétportrék: lenyűgöző műalkotások

A turkálók önbecsülését kívánja erősíteni Vik Muniz Amerikába szakadt brazil fotó- és képzőművész, aki híres festmények pózaiban fotózza le a hulladékgyűjtőket.

A fotókat ezután nagy méretben padlóra rajzolja, majd arra szemét-rétegeket visz fel. Az eredmény -vizuálisan- lélegzetelállító. Újszerű és hatásos műalkotások.

A film legszebb pillanatai azok, amikor a magukat a társadalom szennyének gondoló emberek szembesülnek művészetté magasztosult képmásukkal. "Sosem gondoltam, hogy műalkotás leszek", mondja némelyikük könnyes szemekkel.

A megkapó "szemétportrékról" készült fotókból galériában nyílik kiállítás, és a gyűjtők borsos áron vásárolják meg a nagy poszter-fényképeket.

Muniz célja nem más, minthogy megváltoztassa egy lecsúszott népcsoport életét: a befolyt pénzt átadja a szemétturkálóknak. A Marat halálát idéző fotó 28 000 dollárért kel el (5,5 millió forint). Összesen 50 000 dollárt (9,9 millió forintot) generál a londoni aukció.

Önszerveződés - a fogyasztói társadalom túloldalán

A szemétturkálók (catadores) népes tábort alkotnak. Mintegy 2500-an gyűjtenek szelektíven hulladékot Rio szélén, hogy a hulladék-feldolgozó cégeknek leadva a papírt, műanyag-flakonokat stb. megtermeljék a napi betevő falatra valót.

Időnként megbetegednek a piszoktól: van, akinek a lába fertőződik el, amiért nap mint nap térdig gázol a szemétben. Az erőszakos halál is hozzátartozik a riói valósághoz. A meggyilkolt emberek holttestei naponta kerülnek elő a kukák tartalmából.

A bandaháború a szemétturkálókat sem kerüli el. Időnként rájuk is támadnak a bűnbandák. A film forgatása alatt többen életüket vesztik. De kiszolgáltatottságuk ellenére megbecsülik helyüket. "Büszke vagyok, hogy nem kábítószer-árusításból élek, hanem tisztességes munkából", mondja az egyik. "Őszintébb és méltóságteljesebb foglalkozás, mint kurválkodni a Copacabanán", mondja a másik.

A fotókiállításból és aukcióból befolyt pénzt szakszervezet felállítására költik - mely egyfajta takarékbankként is funkcionál, hiszen bankszámlájuk egyiküknek sincs (a film vége felé kirabolják őket, eltűnnek a megtakarított összegek). A legnépszerűbb szemétturkáló a televízió segítségével afféle lokális celebbé avanzsál. A brazil talk showban még azzal a ötlettel is eljátszik, hogy egy nap indul az elnökválasztáson. A képzőművészeti dokumentumfilmnél sokkal többet nyújtó Waste Land végkicsengésében azt sugallja, a társadalmi felemelkedés lehetősége még a legreménytelenebb helyzetben is lehetséges, ha az emberek összefognak és hallatják a hangjukat.