Rangsorolják a magyar városokat

Tanúsított rangsorolást kapnak a legélhetőbb magyar városok a CSR Hungary és a TÜV Reinland Intercert megállapodásának eredményeként - közölte Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezetője.

Az első listát 2012. március 31-ig teszik közzé. Ebben a 20 ezer lélekszám feletti városok fizikai és anyagi feltételei mellett a szellemi-kulturális szférát is felmérik az "élhetőség szempontjából". Budapest nem lesz a listán, mert nem összehasonlítható a többi magyar várossal - magyarázta Takács Júlia. A tanúsítással arra számítanak - tette hozzá-, hogy a városok a hosszú távú fejlesztéseiknél mérvadónak tekintik majd az évente megjelentő rangsort.


Összehasonlítják a magyar városokat
Fotó: sxc

A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egyes vizsgált elemek pontszámot kapnak és ezek összesítése alapján állítják össze a toplistát. A gazdaságnál például többek között azt vizsgálják, hogy milyen a város befektetési kultúrája, a turizmusnál pedig, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre. Takács Júlia elmondta: az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal és az önkormányzatok biztosítják, de reprezentatív felmérést is végeznek a lakosság körében, s meghallgatják a helyi közösségi csoportok véleményét is. (A legjobbak között végeztek a 2011. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyébe benevezett magyarországi települések.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo