Ön mit tenne nukleáris baleset esetén?

Befejeződött az a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által szervezett, kétnapos nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat, amelyen Magyarország is részt vett.

A hazai gyakorlat végrehajtását a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) Operatív Törzse, illetve a Nukleárisbaleset-elhárítási Védekezési Munkabizottság irányította az Önkormányzati Minisztériumban működő Nemzeti Helyzetértékelő Központból.

A szakértők tevékenységét dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter, a Kormányzati Koordinációs Bizottság elnöke is ellenőrizte, és megállapította, hogy a nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtása megfelel az elvárásoknak, azok eredményesen biztosítják a Magyar Köztársaság polgárainak védelmét.

A 2008. július 9-én kezdődő gyakorlat azt feltételezte, hogy baleset történt a mexikói Laguna Verde atomerőműben. A magyar szervek a NAÜ-től kaptak értesítést az eseményről. A kapott információk alapján az Országos Atomenergia Hivatal krízishelyzeti vezetője és a KKB Operatív Törzsének vezetője először elrendelte az úgynevezett "ORIGO-1A" kommunikációs riasztást, majd az "ORIGO-2A" éberségi riasztást. Ezzel a két gyakorlattal azt ellenőrizték, hogy rendelkezésre állnak-e a megfelelő kommunikációs eszközök és címlisták, illetve a kapcsolattartó személyek és a döntéshozó szakemberek elérhetőek, riaszthatóak.

Miután a mexikói erőműben történt virtuális "baleset" során a helyzet tovább romlott, és ott kihirdették az általános veszélyhelyzetet, magyar idő szerint ma éjjel 0.10 órakor megkezdődött az "ORIGO-3A" mozgósító riasztás. A riasztás eredményeként valamennyi érintett magyar szerv időben elérte a készenlétet.

A Nukleárisbaleset-elhárítási Védekezési Munkabizottság feldolgozta a beérkezett információkat, mérlegelte a bevezetendő turisztikai, kereskedelmi korlátozások lehetőségét. A szakemberek megállapították, hogy sem Magyarország területén, sem az azon kívül tartózkodó állampolgáraink nincsenek veszélyben. Megelőző óvintézkedésként a Külügyminisztérium felmérte és feldolgozta a veszélyeztetett területen tartózkodó állampolgáraink Kubán, illetve az USA-n keresztül történő evakuálásának lehetőségét.

A most lezárult nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlaton való részvételünk tovább erősíti a hazai nukleáris biztonságot, ugyanakkor tapasztalataival egy magyarországi kiindulási ponttal rendelkező gyakorlat eredményes végrehajtását is elősegítheti.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo