A nanoszerkezeteket - amelyek például meghatározzák bizonyos rovarok kitinpáncéljának színét, vagy vízlepergetővé teszik egyes vízi növények leveleit - a természet több száz millió éven át tökéletesítette, a nanotudomány azonban mindössze néhány évtizede igyekszik az evolúció megoldásait értelmezni és lemásolni, a természet nyomán víz- és kosztaszító bevonatokat, mesterséges érzékelőket, speciális gyógyszereket vagy éppen napelemeket készíteni. (Magyar fejlesztés az a baktériumölő padló, amit több magyar és külföldi egészségügyi intézményekben használnak.)
Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet honlapján a május végén nyílt Nanocsodák című kiállítást ismertető cikk írja mindezt a közismert, ám jóval kevésbé ismert nanotechnológiáról, háttéranyaga pedig azt is elmondja, hogy multidiszciplináris területről van szó, amelynek megértése és hasznosítása a fizika, a kémia, a biológia, az informatika, valamint a mérnöki tudományok ismeretét és együttes alkalmazását igényli. Nem véletlenül említette Gyulai József akadémikus - akkoriban az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet (MFA) intézeti tanácsának elnöke - egy 2004-es nyilatkozatában a nanotechnológia három fontos jellemzője egyikeként a terület integráló erejét, a mérethatás és az alulról felfelé építkező szemlélet mellett.
A nanotechnológia vezérelvei alapjaiban térnek el az úgymond klasszikus technológiákétól - fejti ki Biró László Péter professzor, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet Nanoszerkezetek Kutatása Osztályának vezetője a Természet Világa természettudományi közlönyben megjelent írásában, amely szerint a valódi nanotechnológia az elmúlt évezredek alatt megismert természeti törvényeket „szerszámokként" felhasználva igyekszik rábírni az atomokat és molekulákat, hogy előre kigondolt kívánalmak szerint kapcsolódjanak össze. Mint írja, a tömbi anyag és az atomok viselkedésének leírása közötti „átmeneti zónában" az anyag furcsa, újszerű tulajdonságokkal rendelkezik, és pontosan ez a terület a nanotechnológia területe, amely „magában foglalja a száz nanométernél kisebb skálán szervezett anyag létrehozását, precíz kezelését és tervszerű elrendezését, mérését és modellezését, más szóval, azokat a folyamatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a molekulákat egyenként oda helyezzük, ahova és amikor akarjuk, azért, hogy segítségükkel megvalósítsuk az előre eltervezett működést". A száz nanométeres határ azért fontos, mert ez a küszöb, amely alatt az anyag viselkedésében dominánssá válnak azok a hatások, amelyek a megszokott makroszkópos méretekhez viszonyítva újszerű tulajdonságokat eredményeznek.
A nap folyamán további cikkeket is olvashatnak nano-témában a Piac&Profit online-on!
