Mosógépcsere indul állami támogatással

Az Otthon Melege Program ötödik alprogramja – a hűtő- és fagyasztógépek, kazánok- és nyílászárók cseréjét célzó, valamint a társasházaknak szóló pályázatok után – új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzéséhez nyújt vissza nem térítendő állami támogatást a magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek számára.

Kép: Pixabay

A beruházások megvalósulásával – a készülék cserével – minimum 10 %-os energia vagy 20 kg/év szén-dioxid-megtakarítást szükséges elérni.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke minden esetben a berendezés vételárának 50 százaléka, de maximális értéke A+ kategóriájú gépek esetén 25 ezer forint, A++ kategóriájú gépek esetén 40 ezer forint, A+++ kategóriájú gépek esetén pedig 45 ezer forint háztartási gépenként.

Az alprogramban rendelkezésre álló bruttó 500 millió forint forrás elosztása régiónként történik. Szükség esetén a tárca fenntartja a jogot a régiók közötti forrás átcsoportosítására.

A pályázatok a megjelenést követően, a 2015. július 1-je és 2015. szeptember 30-a közötti időszakban, illetve a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez a pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon, továbbá igazolniuk kell, hogy a háztartási nagygép elhelyezésére szolgáló ingatlan a tulajdonukban áll.

A Pályázati Felhívás, a Pályázati Útmutató és annak mellékletei a mai naptól elérhetőek a www.kormany.hu kormányzati portálon. A pályázatbenyújtó felület 2015 júniusának második felétől válik elérhetővé.

Tízből kilenc lakás az utcát fűti
Az ország teljes energiafelhasználásának 8 százaléka lenne megtakarítható az energetikai szempontból korszerűsítésre szoruló családi házak teljes körű hőszigetelésével. Bár lesznek erre a célra uniós források, messze nem lesz elegendő a keret.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo