A tervezett új paksi atomerőmű környezeti engedélyezési eljárása 2014 decembere óta zajlik. Az eredményről, azaz hogy ki lehet-e adni Paks II környezetvédelmi engedélyét vagy sem, a Baranya Megyei Kormányhivatal várhatóan ez év végén hoz határozatot. Az Energiaklub ügyfélként bejelentkezett az eljárásba, és eljuttatta a hatásvizsgálati dokumentumokat értékelő elemzését a hatóságnak, melyet a hatóságnak a vonatkozó jogszabály értelmében kötelező figyelembe vennie.
A tanulmánnyal szemben támasztott – a magyar törvények által is előírt – követelmény, hogy a beruházó bizonyítsa a projekt szükségszerűségét. Ezt – konkrét társadalmi, gazdasági, fenntarthatósági elemzések híján – a dokumentum olyan állításokkal igyekszik igazolni, miszerint a megújuló energiaforrások és kiserőművek adta lehetőséget az ország már kihasználta, így a jövőben felmerülő kapacitáshiányt csak nagy teljesítményű, új építésű erőművekkel lehet csökkenteni. Ezzel szemben a valóság az, hogy Magyarország messze nem használta ki a lehetőségeit: az Energiaklub energetikai szimulációval mutatta ki, hogy a hazai áramtermelés legalább 27%-át adhatnák a megújulók (ez jelenleg 9%), az áramigények akkor is folyamatosan, biztonságosan elláthatóak lennének.
A hatástanulmány további érve, hogy az atomerőművi villamosenergia-termelés gazdaságilag hatékony. Ezt már több tanulmány cáfolta közgazdasági számításokkal, legutóbb Felsmann Balázs korábbi energetikai szakállamtitkár által készített elemzés: ennek megállapításai szerint az atomerőmű megtérülése kizárólag valószerűtlenül magas áramárak, a jelenlegi árszint duplája mellett képzelhető el.
Mit kezdünk majd vele, ha vége?
Az atomerőműből származó radioaktív és nukleáris hulladék végleges kezelése környezeti szempontból kulcsfontosságú. Ennek ellenére a hatástanulmányból az derül ki, hogy a beruházó ezzel a problémával nem számol. A hulladékok – legyen az kis- és közepes aktivitásúak, vagy éppen kiégett fűtőelemek – végleges elhelyezésének problémáját megoldottnak tekinti, miközben az állítást vizsgálatokkal, kutatási eredményekkel nem támasztja alá.
Az új blokkok megfelelő hűtése, és ezzel együtt a Duna hőterhelése a környezeti hatástanulmány másik legkritikusabb pontja. A reaktorok hűtését a hatástanulmány frissvizes megoldással tárgyalja, és ez mind környezeti, mind biztonsági kockázatot is felvet. 2008-ban a Teller projekt eredményeként elkészült vizsgálati dokumentumok kizárólag a hűtőtornyos hűtést tekintették megbízható megoldásnak. Ezek a tanulmányok az erőmű hűtését a Duna kisvizes és felmelegedett időszakaiban már a jelenleg üzemelő blokkoknál is létező problémaként írják le. Az ilyen helyzetek kezelésére az üzemelő blokkok teljesítményének korlátozását, azaz a blokkok visszaterhelését tervezik a jelenlegi hatástanulmányban. Ez komoly biztonsági kockázatot rejt magában. Félő ugyanis, hogy gazdasági szempontok felülírják majd az egyéb szempontokat – a hűtőtornyos megoldást is pénzügyi okokból vetették el a tervezők, ugyanis nagyon megdrágította volna beruházást –,és az üzemeltetők érdeke az lesz, hogy minél nagyobb terheléssel, minél nagyobb teljesítménnyel, minél kevesebb leállással tudják majd működtetni az erőművet. Így kérdés, hogy a kritikus időszakokban valóban vissza fogják-e terhelni az erőművet. Amennyiben nem, úgy a nem megfelelő hűtés az erőmű biztonságát is veszélyezteti, vagy a Duna vizét fogja a megengedett mértéknél jobban felmelegíteni, meghatározatlan károkat okozva legértékesebb folyónk élővilága számára.
