Majdnem reménytelen valakit meggyőzni arról a helytelen életformáról, életvitelről, amit éppen folytat, de az igazán reménytelen dolog saját magunkat megváltoztatni - idézte Márai Sándort, az író egyik sokszor citált érvelését, rögeszméjét dr. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Az ismert közgazdász - mint kiderült - rendkívül szomorú előadójává vált a Piac & Profit szervezte Magyar fenntarthatósági csúcs II. című konferenciája első napjának november 23-án. A szakember szerint ugyanis az elmúlt évtizedekben általa is képviselt - szavai szerint - ortodox közgazdasági elvek sutba dobását tapasztalhatta a tanácskozás plenáris ülésének előadásait hallgatva. Hegedűs Miklós le is szögezte a megújuló energiával és az energiahatékonyság térnyerésének esélyeivel foglalkozó szekció hallgatóságának, hogy - idézzük - „fogékony vagyok, és hiszek a fenntarthatóságban és abban a változtatási képességben, amit az emberiség ebben a vonatkozásban fel kell, hogy vállaljon a következő két-három évtizedben". Más szavakkal: helytelen állítás, hogy a túlélésre kelljen szerveződni 2030-2050 távlatában. A fenntarthatóság kapcsán is az igazi nehézségeket abban látja az előadó, hogy az egyénekben, a társadalomban, a politikai rendszerekben és pártokban berögzült viselkedést, gondolkodásmódot sokkal nehezebb megváltoztatni, mint az anyagi feltételeket megteremteni. (Hegedűs Miklós előadásának prezentációját ide kattintva töltheti le.)
Még nincs veszély
A gazdaság energia szektora a felelős a fenntarthatóságot veszélyeztető káros kibocsátásokért - tért ki a részterületekre a GKI-s ügyvezető igazgató. Magyarországon ezzel együtt is igaz az, hogy a fosszilis energiahordozók gazdaságosságánál csak a megújuló energiahordozók gazdaságossága a rosszabb. Ennek bizonyítására számokkal is operált Hegedűs Miklós, miközben hozzátette, az alternatív energia beemelése az úgynevezett energiamixbe nem mellőzhető. Megtévesztő lehet az is, ahogyan szorgalmazzuk manapság az úgynevezett kis energiaközösségeket, a helyi, falusi forrásokat, az így megvalósuló munkahelyteremtést, pedig ezek jellemzője is a csapnivaló gazdaságosság. Óvatosságra intett az előadó amiatt is, hogy túlzottan magától értetődőnek szokás beállítani manapság a versenyképesség, fenntarthatóság, ellátásbiztonság hármas követelményét.
Nem nagyon lehet megjeleníteni, számszerűen kifejezni az energiapolitikában például a forrás-, vagy az ellátási oldalon az ellátásbiztonsággal kapcsolatos többletköltségeket. Nem szabad azt hinni, hogy az orosz-ukrán gázvita miatt a korábbi 3,5 milliárd köbméteres hazai gáztárolót több mint 6 milliárdosra növeltük - ingyen. Nagyon komoly tehertétel ez a magyar gazdaság számára. S hasonlatos a helyzet a fenntarthatóság esetében is.
Hegedűs Miklós szerint egyelőre az energiahordozók szűkössége még nem okoz komoly veszélyt, a legfrissebb prognózisok azt mutatják, hogy a kitermelési módok, feldolgozási lehetőségek nagyon gazdag választéka áll rendelkezésre 2030-ig és még utána is. Nagy kérdés persze, hogy milyen lesz ilyen időtávban is Kína, India, s általában a feltörekvő gazdaságok energiaigénye. Mindenesetre a nem hagyományos földgáz lelőhelyek ígérete többszörösen nagyobb, mint a hagyományos lelőhelyek hasznosíthatósága.
A magyar gazdaság nem energiafaló - szögezte le az előadó. A GDP az EU 27-ek átlagának 62-63 százalékát teszi ki napjainkban, vásárlóerő paritáson számolva. A magyar gazdaság fajlagos energiafelhasználási mutatója azt is jelzi, hogy a rendszerváltást követő években is kevésbé energiaigényes struktúra volt jellemző a magyar gazdaságra, mint a térség számos más országának gazdaságára. A megújuló energiákra vonatkozó gazdaságpolitika 26-27 százaléknyi részarányt vélelmez 2035-ben, ami nagyon kívánatos, de túlzott elképzelés is egyben. A magyarországi cselekvési tervben megfogalmazott 11-12 százalékos megújuló energiahordozó arány teljesülése a villamos energia területén 2020-ig azt feltételezi, hogy legalább 1000 milliárd forint beruházást igényel. Emellett az árakban érvényesülő támogatás, melyről a legutóbbi időkig a KÁT-kassza „gondoskodott", s a lakosságot érintően 60 milliárd forint volt, de lecsökkent 20 milliárdra, 2025-ben 200 milliárd fölé menne, sőt, ha a megújuló aránya 18 százalékra bővülne, akkor a dotáció a 400 milliárdot is kitehetné, ezt a mértékeket nem tartja reálisnak Hegedűs Miklós. Az előadó szerint a minden másnál fontosabb és hasznosabb megoldás az energiafelhasználás racionalizálása lehet, oly annyira, hogy a jövő energiapolitikájában is ennek kell az első helyen szerepelnie.
Zöldbankot és -közbeszerzést!
A GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója valóságos vitára késztette a felkért hozzászólókat, akik élhettek is a lehetőséggel, azzal, hogy egymás után érvelve másmilyen megvilágításba helyezzék a mind az energiahordozókról alkotott jövőképet, mind az energiapolitikát. Dzubay László, az MGYOSZ környezetvédelmi és infrastrukturális igazgatóság vezetője - első szót kapó vitázó - oly módon azonban könyörületes volt Hegedűs Miklóshoz, hogy ő még elkerülte a pengeváltást, mert fontosabbnak gondolta a zöld ipar hazai felemás helyzetének láttatását. Másként mondva felpanaszolta, hogy ez a szektor komolyan szenved a forráshiánytól, s attól, hogy alig vannak pályázati támogatási lehetőségek. A jövő évi büdzsében sincs pénz erre a területre. A zöldipart érintő jogszabályok közül többet is lassan, késlekedve fogadnak el, illetve gyakori, hogy hibák tarkítják e normákat. A vállalkozások tehát elsorvadnak, sem a hazaiak, sem a külföldiek nem találnak beruházásokat. Fontos körülmény, hogy az Új Széchenyi Tervben az állam elkötelezett a zöldipar mellett, s lényeges, hogy a nemzeti energia, a nemzeti vidékfejlesztési, s a nemzeti környezettechnológiai stratégia is papírra került már, de jó lenne, ha a kapcsolódó programok, tervek is megismerhetők lennének. Dzubay László kritikával illetett néhány további jogszabályt is, a hulladéktörvénynek nincs végrehajtási utasítása, a termékdíj-törvény módosításának tartalmát nem ismerik a gazdaság szereplői. A zöldadózást jó ideje várja a szakma, illetve ha az végképp nem megy, akkor el kellene indítani a zöldbank rendszert, nem különben a zöld közbeszerzést, melyet az EU-jogból egyszerűen csak át kellene emelni.
Az MTA Szociológiai Kutató Intézetében dolgozó Antal Z. László a konferencián a Klímabarát Települések Szövetségét képviselte elnöki minőségében. Energiafelhasználással összefüggő programot indított el az akadémiai intézet úgy, hogy immáron számos hazai település kapcsolódott be a szerveződésbe. Antal Z. László elfogadta a vitaindító előadásban ismertetett megállapítást arról, hogy az alternatív energiaforrások alkalmazása drága. Német példák igazolják, hogy nemcsak a beruházások költségesek, hanem az energiáért is többet kell fizetni. Az azonban vitatható, hogy az energiabőség is jellemző lenne. Ezért a mai fogyasztási szintet már most el kell kezdeni csökkenteni, s a helyi lehetőségeket, a települések helyben alkalmazott gyakorlatait, s a helyi klímatudatosságot mind általánosabbá célszerű tenni.
Dr. Boross Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója fontosnak találta komoly hangsúllyal nyilvánosságra hozni hozzászólásában, hogy a szélerőmű nem ingyen működik. Az energiaszolgáltató cégcsoportnál mindenképpen azt képviselik, hogy tudati változásra van szükség, ez a záloga annak, hogy szélerőműveket építsenek az országban. De ehhez a víz is nélkülözhetetlen, pontosabban a szélerőmű energiáját tározós vízerőműbe kell felszivattyúzni, s a környezetvédelmi gondolkodásunkban az ilyen viszonyrendszernek is meg kell jelennie. A cégcsoport egyébként egy kísérletbe kezdett, egy vízerőmű energiáját kínálja a piacon, melyet 10 százalékkal drágábban kénytelen értékesíteni. Ez a megújuló energia immáron „elérhető", de a vállalatnál egyelőre nem állnak sorba a portékáért...
A Károly Róbert Főiskola rektor-helyettese, Dinya László szerint a mai, domináns játékszabályok mellett kétségtelenül megkérdőjelezhető a megújulók gazdaságossága. A felkért előadó azonban a helyi, kis energiatermelő lehetőségeket védelmébe vette, kivált, ha hálózatba szervezésüknek is megteremtődnek a feltételei. Az olajkészletek kimerülése is állandó vitatéma ma már, de a rektor-helyettes úgy gondolja, hogy a kitermelés költségeinek növekedése - tekintettel a fizikai, geológiai feltételek változására - nagy átrendeződéshez vezet, s akkor már a gazdaság is komoly bajba kerülhet.
Koppanunk?
Hetesi Zsolt képtelenségnek tartja, hogy az olaj-, a földgázkészlet tartamát lineárisan becslésekkel határozzák meg, azaz elosztják a meglévő készleteket a pillanatnyi kitermeléssel. Ehelyett logisztikus modellek alkalmazandók, melyek egyébként azt mutatják, hogy a kitermelés csúcspontja körülbelül a jelenleg évtizedben lesz. A fizikus azzal folytatta érvelését, hogy a közeli jövőben már nem fog annyi olaj rendelkezésre állni, mint most, holott a gazdaság a folytonos növekedéshez van hozzászokva. Tény, hogy bőven van a nem hagyományos olajkészletekből, ám a társadalmat ennek kinyerése nem tudja „működtetni". Ennél is nagyobb baj, hogy amíg volt a klasszikus energiaforrásokból bőven, addig hozzászoktunk ahhoz, hogy akármennyit el tudunk venni belőlük, s a társadalom működése jelenleg körülbelül átlagosan százszor több energiát használ, mint amennyi elérhető számára olyan megújuló forrásokból, amilyenek közvetlenül rendelkezésére állnak. Olyan ez, mint a Napból jövő energia, mely hasonlít a havi fizetéshez, lehet rá hosszú távon alapozni. A fosszilis források bezzeg olyanok, mint a nagybácsitól származó örökség, egyszer kapjuk, nagyon örülünk a kezdetben a hatalmas mennyiségnek, s jókora rendszert építettünk rá. De a végén nem marad az örökségből, s jó nagyot koppanunk.
A II. Magyar Fenntarthatósági Csúcs első napjának programját és összefoglalóit itt találja.
