Szó szerint bőrünkön érezzük a globális felmelegedést, pénztárcánkon pedig a gazdasági válságot. „Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely azt létrehozta" - szólt Albert Einstein napjainkban egyre gyakrabban emlegetett mondása. „Modellváltás szükséges, de ha a konferencia résztvevői visszamennek cégükhöz, akkor a másnapi probléma megoldása fogja őket foglalkoztatni. Hiszen be kell számolni a tulajdonosoknak, akiknek a bevétel növekedése számít. Be kell látni: kényszerpályákon mozgunk" - mondta Nagy Bálint, az IBS marketing tanszékének vezetője.
Olyan fogalmak, mint „verseny", „érdek", „növekedés" jellemezték a piaci (és politikai) szereplők eddigi gondolkodását és mindennapi döntéseit. Ezek azonban nem vezetnek fenntartható fejlődéshez, és további krízisek, katasztrófák veszélyeit hordozzák magukban.
Egyéni szint
A fejlődés ideáját célszerű megtartani. Ám a fejlődés nem egyenlő a növekedéssel. Több köze van a benső gyarapodáshoz, a bölcsebbé váláshoz, a tudásbázis bővítéséhez s általában véve az élményekben, gondolatokban és érzelmekben gazdag élethez. Hogy nem mindenki jutott el ide a gondolkodásában, arról Kerekes Sándor hozott ijesztő adatokat: a britek 62 százaléka szenved a munkája során stressztől, miközben érdektelennek találja a munkát, amit végez. A más emberek iránti bizalom az 1950-es szint felére csökkent. A mentális betegségek (főként a depresszió) miatt fizetik ki a táppénzek 40 százalékát.
A közgondolkodásban még mindig nem eléggé egyértelmű és elterjedt az az alapvető distinkció, hogy életszínvonal és életminőség nem feltétlenül azonos. Az előbbi kvantitatív fogalom, utóbbi kvalitatív: az egyik az emberi életmód anyagi javakban mérhető, számokra lefordítható megközelítése, a másik az életstílusból következő szellemi és lelki nívóra helyezi a hangsúlyt. Előbbi inkább a formára, utóbbi a tartalomra.
A modern társadalom és piacgazdaság produkálásra, teljesítésre sarkallja minden résztvevőjét. A nyugati világ zaklatott életmódjában, az érvényesülés(i verseny) mókuskerekében lekötött emberek közül sokan csak akkor kényszerülnek prioritásaik átgondolására, amikor túl vannak első szívinfarktusukon, illetve megcsapja őket valamilyen betegség szele. Ekkor jönnek rá, hogy a halmozás, az autók, házak, tárgyak, státusszimbólumok közel sem a legfontosabb dolgok az életben.
Az esztelen szerzés, felhalmozás és pazarlás sem azonos a jóléti társadalom nyújtotta komforttal. A gazdaság expanziója és a hitelmánia arra buzdította az embert, hogy belevesse magát a fogyasztásba. Ebben az érában identitásunkat az általunk birtokolt vagyontárgyakra, valamint vállalati posztunkra, piaci pozíciónkra alapoztuk. Ez a materialista én-tudat uralja életünk és személyiségünk. Egy friss felmérés szerint a magyar lakosság nagy része még a válság idején sem igen hajlandó lemondani eddig megszokott életmódjáról, s az ezzel járó javakról. Pataki György, a Szent István Egyetem docense mégis optimistán vélekedik: „Egyes kutatások szerint az emberek nem az anyagi jólétre vágynak, hanem emberi kapcsolatokban gazdag, boldog magánéletre."
Ahogy azt már a 70-es években Abraham Maslow megállapította, az emberi szükségletek piramisának alján helyezkednek el a fizikai igények (lélegzés, táplálkozás, szomjoltás, szex stb.), a második szint a biztonságé (a test, a foglalkoztatottság, az erőforrások, a család, az egészség biztonsága). Az önmegvalósításhoz ezek birtokában, de csak ezeken túl érünk el igazán: a harmadik szint a szereteté és az összetartozásé (barátság, szerelem, szexuális intimitás). A negyedik szinten következik az önbecsülés létrejötte (önbizalom, mások megbecsülése), és az ötödik szinten, a piramis tetején ér révbe az egyén olyan értékek és képességek elsajátításával, mint morál, etika, kreativitás, spontaneitás, problémamegoldó készség, előítéletek hiánya, a tények elfogadása.
Persze érthető, hogy a legtöbben, munkaadók és munkavállalók egyaránt azért hajtanak az anyagi javakért, hogy - betegség, tehát munkából való kiesés vagy gazdasági krízis, azaz szűkülő lehetőségek esetén - biztonságban tudják magukat és családjukat. Ezzel azonban nem jutunk tovább emberi potenciálunk elemi szintjénél. E megakadás oka, hogy - tudat alatt - továbbra is tartja magát a vélekedés: a világgazdaság és világpolitika alapjában véve kormányozhatatlan, és fel kell készülni a legrosszabbra. Sokszor hangzik el az ellenérv, hogy az egyén nem sokat tehet a világ menetének új röppályára állításában.
Kollektív szint
Nem szabad lebecsülni az egyes ember példamutató erejét: ha autentikus életet él, az kihat közvetlen környezetére, inspirál másokat. Ha pedig azon túlmenően, hogy fair módon teszi a dolgát, aktívan részt is vesz környezete és társadalma alakításában, tetteinek kihatásai jelentős hatóerővel bírhatnak. Ezzel eljutunk oda, amit a jövőképeket latolgató szociológiai és gazdasági irodalom „kritikus tömegnek" nevez: az egyéni akciók, cselekedetek összeadódnak. Ahogy a magyar közmondás tartja: „Sok lúd disznót győz." Demcsák Mária, a Piac & Profit főszerkesztője véleménye szerint a tömegek gondolkodásmódja megváltozásának gyorsaságában rejlik a megoldás.
A kapitalizmus a profitra utazik. Ha nagyszámú fogyasztó gondolkodik globálisan, és elvárja, hogy a cégek környezeti hatásokra odafigyelő, felelős módon állítsák elő termékeit, különben mástól vásárol, a vállalatok szükségszerűen alkalmazkodni fognak a kívánalmakhoz, mert elemi érdekük megtartani a vásárlóikat, megrendelőiket. „Ne csak a kormánytól és a vállalatoktól várjuk a megoldásokat, hiszen fogyasztóként, munkavállalóként is sokat tehetünk" - mondta Pataki, aki úgy véli, az aktív polgároknak kényszerítő ereje lehet a politikára is. Bizonyos becslések szerint a tudatos fogyasztók egyelőre a népesség 10-20 százalékát teszik csak ki. Biztató jel, hogy a gyakran idézgetett American Lives nevű felmérés, amelyet Paul Ray végzett a 90-es évek második felében, 24 százalékra tette az amerikai lakosságban azok számát, kik egy új értékrend követőinek vallják magukat, amely nem kizárólag a versenyszellemen és önzésen alapul, hanem elsősorban a törődés, kötődés és bölcsesség fogalmaival írható le, s a felelősségteljes, környezettudatos fogyasztói magatartás jellemzi. Őket nevezik „kulturális kreatívoknak". A szó mára beivódott a köztudatba, a konferencia SMS-falán is többször hivatkoztak rájuk.
