"Egyéni haszonból közösségi ráfizetés"

Magyarországon 600 ezer alulképzett ember van és 1236 olyan kistelepülés, ahol semmilyen pénzügyi szolgáltatás nincsen, márpedig a globális kapitalizmus nem szereti a szegényt, hiszen a pénz mindig oda megy, ahol a többi pénz is található - közölte Gergely Sándor, a Károly Róbert Főiskola igazgatója a Piac és Profit által szervezett Cégek a fenntartható világért című konferencián.

A globális kapitalizmus másik jellemzője, hogy nem egyszer, nem kétszer csapta már be a többséget: elég csak a mostani válságra gondolni, amikor az egyéni haszonból lett közösségi ráfizetés - hangoztatta Gergely Sándor. A jelenlegi helyzetet az sem segíti a szakember szerint, hogy a lakosság érdekeit, a közérdeket - amelynek a fenntarthatóságot kell képviselnie - a legtöbb esetben megfogalmazni is nehéz, nemhogy végrehajtani.

Az igazgató szerint nem segíti a megújuló energiák helyzetét, hogy nincs az ügyben kidolgozott nemzeti stratégia, de az sem, hogy az állam sem mindig a legmegfelelőbb célokra költi a forrásokat: a támogatások többsége a multikhoz jut el és nem a lakossághoz. Ami pedig a lakossághoz kerül, azt néha ésszerűbben is fel lehetne használni: az elmúlt évek földgázár-támogatásaiból a lakásállomány harmadát le lehetett volna szigetelni.

A helyzet tehát szomorú, főleg annak tekintetében, hogy bár hazánk rendkívül jó agráradottságokkal rendelkezik, az állatállomány mégis a fele a kilencvenes években mérteknek. Szerinte a magyar ökoipart, főleg a biomassza területén kellene felhúzni, hiszen a Balkán és Kelet-Európa tárt karokkal várná ezt a „jövőt szolgáló" iparágat. Egy komoly stratégiával, nemhogy az EU által kért 13 százalékot, hanem akár 20 százaléknál is nagyobb részarányt érhetnénk el a megújuló energiákkal - hangsúlyozta Gergely Sándor.

Gergely Sándor előadásán vetített diákat itt nézheti meg:

A Piac és Profitz által szervezett a "Cégek a fenntartható világért" című konferencia tematikáját, előadásait és kerekasztal-beszélgetésekről készült beszámolókat itt találja.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo