„A fenntarthatatlan folyamatok globális megvitatása és megoldása nem huszadik századi találmány, hiszen a korábbi időkből is bőven találunk példát az ilyen szintű együttműködésekre." - nyitotta „A fenntarthatósági világkonferenciák eredményei és hatásai" című előadását Faragó Tibor. A Szent István Egyetem tanára példaként említette, hogy a 19. században a gyors fejlődésnek köszönhetően egyre több lett a mezőgazdasági terület, egyre kisebb az erdőállomány, aminek következtében jelentős mértékben pusztult a madárállomány. Ezt a problémát 1902-ben egy több európai uralkodó által jegyzett megállapodással oldották meg, amelyben vállalták, hogy megvédik a veszélyeztetett fajokat.
Hasonló folyamat zajlott az 1960-s években, amikor a tudósok rájöttek, hogy az emberi tevékenység okozza a savas esőket, így egy hosszú tárgyalási folyamat végén, 1979-ben összefogott az akkor még a hidegháborús korszakát élő Kelet és Nyugat, és közös nyilatkozatot adtak ki, melynek értelmében vállalták, hogy csökkentik a károsító tényezőket. „De sok egyéb példát láthatunk az együttműködésre, például a bálnavédelem, az ózonlyuk, vagy akár az éghajlatváltozás témakörében." - hangsúlyozta Faragó Tibor.
Egyedül nem megy
A világ vezetői is belátták tehát, hogy jobban oda kell figyelni az ilyen problémákra, ám fontos kiemelni, hogy bár egyes részterületeken lehet sikereket elérni (pl. savasodás, ózonlyuk), ha az összefüggéseket nem értjük meg, akkor ezek az eredmények elveszhetnek - emelte ki a Szent István Egyetem oktatója. Az 1970-es években ez a szemléletmód kezdett elterjedni, így sikerült számos átfogó programot is elfogadni, létrejött a Föld Napja mozgalom, de az Egyesült Államok és a Szovjetunió vezetői is összefogtak a globális problémák megoldása érdekében.
„Ennek megfelelően 1975-ben a Helsinkiben elfogadott záróokmányt sorsfordulónak is nevezhetjük, hiszen fontos környezetvédelmi feladatokat nevezett meg globális szinten." - mondta Faragó Tibor. Szerinte a következő fontos mérföldkő az 1992-es riói ENSZ-közgyűlés volt, ahol határozatot hoztak arról, hogy a környezeti gondokat csakis együttes erővel lehet megoldani. Ezt követte 2002-ben a nagy kiábrándultság, hiszen bár a világ vezetői korábban megállapodtak az alapvető célokban, ekkor mindenki azt látta, hogy mégsem történt semmi - mesélte az egyetemi tanár. Ezen a johannesburgi konferencián jelentette ki az akkori ENSZ főtitkár azt is, hogy a jelenlegi fejlődési irány mindössze néhányak számára gyümölcsöző, a többség számára azonban zsákutca. „A következő találkozó 2012-ben lesz, amivel kapcsolatban nekem bevallom, rossz előérzetem van." - osztotta meg érzéseit a hallgatósággal Faragó Tibor.
Faragó Tibor prezentációját innen letöltheti, a konferencia teljes programját itt tekintheti meg.
