Most tényleg sokat érnek a kicsik!

Milliókkal több egy- és kétforintos áramlik vissza a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) az ősz óta, több százezret jótékonyságra költünk - derül ki a jegybank honlapján közzétett sajtóközleményből.

Az aprópénzből jó szívvel adományozunk, hiszen az MNB-ben a napokban fizették ki a karitatív célra gyűjtött érmék első részletét, többszázezer forintot. A központi bank az ilyen akciókat a kifejezetten jótékony célból gyűjtött érmék jegybanki átvételének könnyítésével is támogatja.

A gyűjtés jellegét az MNB vizsgálhatja: bekérhet információkat a gyűjtő, illetve a támogatni kívánt szervezetről, illetve az általa indított begyűjtési kampányról. Egy adott szervezet egy hónapban mindössze egyetlen alkalommal jelentkezhet ilyen típusú váltási igénnyel az MNB-nél.

A jegybanki pénztárban egyébként egyforintost maximum tízezer darabig, kétforintost ötezer darabig bárki díjmentesen és csomagolási vagy egyéb korlátozás nélkül válthat. Hosszú idő után egyébként október volt az első olyan hónap, amikor több egy- és kétforintos áramlott be a jegybankba, mint onnan ki.

Többmilliárdot takarítunk meg apró nélkül

Az MNB szeptemberben jelentette be, hogy 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az egy- és kétforintos érméket, mert egyre kevésbé használja a lakosság a fizetéseknél, nagy részük tulajdonképpen elvész. A legkisebb pénzérmék előállítása ugyanakkor értékük négyszeresébe-ötszörösébe kerül, a költségek először a húszforintosnál maradnak alatta a címletértéknek.

Az egy- és kétforintos forgalmazásának megszüntetéséből így nemzetgazdasági szinten évente többmilliárdos megtakarítás keletkezik. A lakosság többsége is támogatja az érmék kivonását, a bevonás bejelentését követően készült közvélemény-kutatás szerint alig használják már ezeket az érméket.

Márciusig mindenkinek lehetősége van arra, hogy a nála lévő érméket vásárlásai során felhasználja vagy jótékony célra elajándékozza. A kereskedők címletenként ötven darabot kötelesek elfogadni egy-egy érméből fizetésül, míg a posta és a kereskedelmi bankok száz darabot címletenként.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo