Mennyibe kerül a felmelegedés?

A legjobb esetben is a világ össztermékének egy százalékával felérő pénzt emészt fel a földi klíma általános felmelegedése, a miatta szükségessé váló intézkedések összege. Ezt az úgynevezett Stern-jelentés állapította meg, melyet várhatóan hétfőn tesznek közzé.

A Sir Nicholas Stern brit professzor, a Világbank egykori vezető közgazdásza nevével jelzett jelentés 7,000 milliárd dolláros GDP-csökkenést jelez előre, ám azt sem zárja ki, hogy a globális felmelegedés költségei elérhetik akár a GDP-k húsz százalékát is, ennyi is lehet a jelenséggel kapcsolatos anyagi áldozat értéke. Stern kizárólag a gazdasági következményeket számszerűsítette, tette pénzben kifejezhetővé - írja az MTI.

A BBC oldalalán olvasható összefoglaló szerint a szakember legfontosabb megjegyzései elmaradó intézkedések hatására:

A tengerek szintjének emelkedése miatti áradások következménye képpen mintegy 100 millió ember lesz kénytelen elhagyni jelenlegi lakhelyét. A megolvadó gleccserek miatt kialakuló vízhiányos helyzet várhatóan minden hatodik ember közül érint majd egyet.

Az állatvilág is közel végveszélyes helyzetbe sodródhat, legrosszabb esetben 40 százalékát  fenyegeti majd a kihalás veszélye. A szárazságtól sújtott területeken pedig több tíz vagy még inkább százmilliók válnak "klímatikai száműzötté".

Sternnek elsősorban azt vetik a szemére bírálói - emlékeztet a BBC -, hogy nem lehetséges a globális felmelegedés minden emberre ható tényezőjét számba venni és vitatható azon nézete, miszerint elsősorban a gazdasági növekedést, a nemzetek minél nagyobb gazdagságát kell biztosítani, hogy azok képesek legyenek alkalmazkodni a jövőbeni kihívásokhoz.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo