Kultúra mobilon keresztül

Az idén a Pannon nyerte el a Summa Artium Kortárs művészetért díját, mellyel a mobilszolgáltató kiemelkedő kultúratámogatói tevékenységét ismerték el.

A díjat hagyományteremtő céllal azok elismerésére hozták létre, akik sokat tesznek a művészeti mecenatúra megerősödéséért és kiteljesedéséért - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében.

"A neves szakértőkből álló zsűri döntése alapján az elismerést a Pannon a Magyar Nemzeti Galéria kitartó támogatásával és az acb Kortárs Művészeti Galéria felkarolásával érdemelte ki" - mondta Török András, az alapító Summa Artuim Kht. igazgatója november 29-én este a Mecénás Nap díjátadó gáláján. (Amíg nyugaton már elterjedt szokás a cégek társadalmi felelősségvállalása, addig itthon még csak az út elején járunk.)

Régi kapcsolat

A Pannon együttműködése a Magyar Nemzeti Galériával már tizenhárom éve tart. A támogatásból képek restaurálására, műtárgyak vásárlására került sor, számos nagy kiállítás valósult meg, egészült ki tudományosan rendszerező katalógussal, monográfiával.

Tavaly nyártól a cég a kortárs képzőművészet mellett is elkötelezte magát az acb Galéria főtámogatójaként. A néhány éve működő galéria portfoliója olyan műformákat is bátran bevállalt, amelyek a hazai terepen még újdonságnak hatottak: videókat, installációkat, objekteket, digitális printeket.

A klasszikus és kortárs képzőművészeti értékek népszerűsítésének és terjesztésének újszerű módját választotta a Pannon tartalomszolgáltatásával is: a mobiltelefonok wap oldalán is elérhetőek és háttérképnek letölthetőek a galériák népszerű festményei. (A ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) elismerésben részesített kilenc vállalatot a munkahelyi esélyegyenlőség terén kifejtett tevékenységükért.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo