Kellenek-e határok?

Honfitársaink kétharmada a globalizáció előnyének tartja, hogy a multinacionális vállalatok ugyanolyan minőségű árukínálatához és szolgáltatásaihoz juthat hozzá, mint a világon bárki más. Ugyanakkor a többség tart attól, hogy a globalizáció terjedése fenyegeti a helyi hagyományokat és kultúrát, továbbá felgyorsul, elszemélytelenedik az élet.

Többek között ezt tárta fel az ACNielsen piackutató vállalat 42 ország internetezői körében végzett közvéleménykutatása. A multinacionális vállalatok növelik a munkavállalási és karrier-lehetőségeket, mondja a megkérdezett magyarok nagyobbik fele. Ugyanígy a többség vélekedik úgy, hogy a nemzetközi cégek hozzáférhetővé teszik a világ többi részéről származó híreket, szórakozást és ismereteket.

A világátlaghoz képest kiemelkedik az aggályos magyarok aránya: szintén közel kétharmad szerint ugyanis a globalizáció nem csak megváltoztatja az értékeket, hanem túlságosan felgyorsítja és elszemélyteleníti az életet.

A hazai internetező közvélemény kisebbik része vélekedik úgy, hogy a globalizáció ledönti a határokat, és megtanít más kultúrák, társadalmak megértésére, valamint az irántuk való toleranciára.

Szintén kisebbséget alkotnak azok, akik a globalizációban azt is látják, hogy a korábbiakhoz képest sebezhetőbbek vagyunk a világ más részeinek trendjei és eseményei következtében, amelyek negatívan befolyásolhatják nemzetgazdaságunkat. A világ fogyasztói közül a latin-amerikaiak és ázsiaiak a globalizáció fő támogatói, sok szempontból jobbá teszi az életüket.

Amíg a legtöbb cseh, osztrák és német válaszadó számára az információs és szórakozási lehetőségek kitágulása a legfontosabb, addig a magyarok értékesebbnek tartják, hogy ugyanolyan minőségű áruhoz és szolgáltatáshoz jutnak a globalizáció révén, mint a világon szinte mindenki. Ebből a szempontból közelebb állunk a lengyelekhez, akik számára szintén nagy előnyt jelentenek a táguló vásárlási lehetőségek is, a szórakozás és tájékozódás mellett.

Legkevésbé érinti meg a magyarokat a globalizáció hatásai közül, hogy áttöri az országhatárokat, s így más kultúrák, társadalmak megértésére és toleranciára tanít. Ezzel a hazai válaszadók 46 százaléka ért egyet. Hasonló az arány a cseheknél, magasabb a lengyeleknél, viszont alacsonyabb az osztrákoknál és a németeknél.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo