Focival a hátrányos helyzetben lévő gyermekekért

Magyarország kétszáz legsikeresebb vállalata egy kispályás labdarúgótornán való részvétellel, illetve a nevezési díj befizetésével támogathatja az SOS Gyermekfalvak alapítványt.

A kezdeményezés keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a rendezvény meghívásos, azokat a cégeket invitálták rá, amelyek szerepeltek a Figyelő című gazdasági hetilap TOP200-as összeállításában. "Ez az esemény különleges lehetőség a cégek számára, mert most a szokásostól eltérő, kötetlen formában találkozhatnak a gazdasági élet főbb szereplői" - mondta Illisz László, a Figyelő főszerkesztője.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) képviseletében Borbély Zoltán, a jogi és sajtóiroda vezetője kiemelte, hogy a torna szorosan illeszkedik az MLSZ-nek az amatőr futball erősítésére irányuló stratégiájához. "Sok hozadéka lehet ennek az eseménynek, s nemcsak a sportra és a futballra, hanem a társadalom egészére nézve is - mondta Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki egyben a torna szakmai védnöke. - Üzenete van annak, hogy a legsikeresebb vállalatok futballban küzdenek meg egymással, ez a sport jótékony hatására irányítja a figyelmet."

Az MLSZ telki edzőcentrumában sorra kerülő többfordulós tornára, melynek fővédnöke Csányi Sándor MLSZ-elnök, április 6-ig jelentkezhetnek a meghívottak 85 000 forint plusz ÁFA nevezési díj ellenében. Ennek egy része - a szervezők nem közölték, hogy mekkora összeg - kerül az SOS Gyermekfalvakhoz. A tervek szerint a selejtezőket május 5-én, 6-án, 12-én és 26-án rendezik 50-50 csapat részvételével, míg a döntőre június 7-én kerül sor a legjobb 20 együttes részvételével. Az ünnepélyes díjátadót június 11-én a Kempinski Hotelben tartják. (Tavaly is kiosztották a 2000-ben alapított Üzleti Etikai Díjat.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo