Díjazták a Szabadság-sziget rehabilitációját

A feltöltődés és a teljes eltűnés veszélye fenyegette a mohácsi Szabadság-szigetet és az ott folyó Duna-mellékágat is, amely Baranya megye déli részének ivóvizét szolgáltatja. A rehabilitációs projektben való részvételéért a Coca-Cola Magyarország díjat kapott a Magyar PR Szövetségtől. 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a mohácsi önkormányzat 2008-ban partnerek keresésébe kezdett a magyar Duna-szakasz déli részén lévő mellékágak megmentésére. A hajózásjavító és árvízvédelmi folyószabályozás során a szigeteket határoló kisebb folyóágakban sok helyen keresztgátakat építettek. Ez a folyóágak feltöltődéséhez vezetett, s a honos állatvilág egy része kiszorult innen. A feltöltődés és a teljes eltűnés veszélye fenyegette a mohácsi Szabadság-szigetet és a mellette folyó Duna-mellékágat is, amely jelenleg is Baranya megye déli részének ivóvizét szolgáltatja.

A sziget megmentésére indított akcióba a Coca-Cola Magyarország is betársult a WWF Magyarország, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és Mohács Város Önkormányzata mellé. Részvételéért a vállalat díjat kapott az MPRSZ (Magyar Public Relations Szövetség) CSR Best Practice pályázatán. A Coca-Cola Magyarország CSR stratégiájának központi elemét képezi a víz, mint természeti kincs védelme. A projekt a természetes élőhelyek helyreállítását, a víz minőségének javítását és a biológiai sokféleség növelését célozta meg.

A környezetvédelmi beruházás fontosságát az Európai Unió is elismerte azzal, hogy 1 millió euró (mintegy 270 millió forint) támogatást nyújt a megvalósításához. Az MPRSZ felhívására 17 vállalat nyújtott be anyagot. A pályázat célja olyan példák bemutatása, amelyek iránymutatóak lehetnek a felelős vállalati működés területén. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo