Egy sor hibát elkövetett a magyar gazdaságpolitika az elmúlt években – ilyen volt például a minimálbér erőszakos megemelése, a forint árfolyamába való durva beavatkozás, a költségvetési pénzek nagyvonalú osztogatása –, de a gazdaságban jelentkező gondokat mégsem lehet csak ezzel magyarázni. Bár hatását a megkérdezettek kutatók és vállalati vezetők nem egyformán ítélik meg, abban mind egyetértenek, hogy a világgazdaságban az ez év első felére nagyon várt konjunktúra elmaradása sokkal inkább meghatározza a hazai teljesítményeket. S még valamiben egyetértenek: bármennyire is azt sugallja a politikai ellenzék, hogy a magyar gazdaság válságban van, ez nincs így.

Viszont az sem igaz, hogy minden rendben menne, hiszen a beruházások valóban visszaestek – bár a nyár végi adatok egy kis javulást jeleznek –, a külföldi működő tőke beáramlása minden volt KGST-országban nagyobb, mint nálunk, a gazdasági mérlegek felborultak, és különösen aggasztó a költségvetési hiány mértéke.

Reform nélkül nincs fordulat

– Ahhoz, hogy kedvező gazdasági fordulat legyen, jelentősebb reformokra, nem csak költségvetési kiigazításra lenne szükség – állítja Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója. A gazdaság valószínűleg túl van a mélyponton, bár az üzleti szféra mégsem túl optimista. Azért, hogy Magyarország vesztett a jó hírnevéből, tőkevonzó- és exportképességéből az elosztásközpontú gazdaságpolitika és a keresetek erőltetett növelése tehető részben felelőssé. A jövő évre tervezett gazdaságpolitika ennek a romlásnak a megállítását célozza. De az is biztos – folytatja a kutató –, hogy a változások kisebbek lesznek a gazdasági racionalitás által igényeltnél. Nem kedvező, hogy az államháztartás hiányát az adók emelésével és lefaragásokkal csökkentik, miközben az állami szféra működése – mivel öt-hat éve szinte semmilyen reformra nem került sor – nem vált hatékonyabbá. Ez a közigazgatásra ugyanúgy igaz, mint az egészségügyre.

A nagy gazdaságpolitikai baklövésekről, mint például „a forinttal való játszadozás”, Benedek Tamás, a Beneosoft Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, a Joint Venture Szövetség közelmúltban létrehozott gazdaságstratégiai bizottságának elnöke nem is kíván beszélni, mert úgy véli, ezek mögött sokkal inkább a színtiszta politika, mint gazdaságpolitika áll. Viszont nagyon nem ért egyet azzal, hogy a kormány a költségvetés hiányát jövőre az adóterhek növelésével kívánja egyensúlyba hozni, és nem az állami – ideértve az önkormányzatokat is – apparátus költségeinek a csökkentésével, mert szerinte bőven lehetne csökkenteni például a közalkalmazottak létszámát, hogy eközben a szolgáltató közigazgatás is megvalósulhasson.

Variációk megoldásra

Takarékoskodni, takarékoskodni, takarékoskodni – ez lenne a megoldás. Azt azonban a bizottsági elnök is hangsúlyozza, hogy nem tartja instabilnak a magyar gazdaságot, csak éppen nem szárnyal. Ezért ha az a kérdés, hogy milyen gazdaságpolitikára van szükség egy szolid, évi két-három százalékos, fenntartható teljesítménynöveléshez, akkor az a válasza, hogy elsősorban a már itt lévő, főként feldolgozóipari cégekre kell odafigyelni, és nem szabad további új befektetőkre mint csodatévőkre várni. Továbbá nem szabad egyetlen nagy, mindent átfogó programban hinni – itt a Nemzeti Fejlesztési Tervre utalt –, amelyik ráadásul egymásnak ellentmondó célokat tűz ki a hazai vagy uniós fejlesztési forrásokra pályázóknak. Példát is említ: vagy az az elvárás, hogy a tervezett beruházással korszerűsítsük a termelési folyamatokat, de akkor az létszámcsökkentéssel jár, vagy új munkahelyek teremtése a cél; de a kettő együtt semmiképpen nem lehetséges.

– Kivéve, ha ezt úgy értjük, hogy a kapacitásokat is növeljük, de technológiai korszerűsítéssel – teszi hozzá Kármán Antal, az Aprítógépgyár Rt. stratégiai és fejlesztési igazgatója, a Magyar Gépgyártók Országos Szövetségének elnöke –, akkor talán lehet növelni a foglalkoztatást. Viszont mindehhez új piacok kellenek.

Kármán Antal úgy látja, hogy a gazdaságirányítás és a vállalati szféra igencsak távol áll egymástól. S korántsem érez elégedettséget, ha előveszi a szövetség több mint két évvel ezelőtti, 2001. júliusi állásfoglalását „a forint nagyon szerencsétlen áprilisi felértékeléséről”, holott minden akkori félelmük beigazolódott: nemcsak az exportőrök versenyképessége ingott meg a rossz kormányzati döntés nyomán, hanem a hazai piacra termelőket is visszavetette az országra rázúduló olcsó import.

Beruházási furcsaságok

A beruházások alakulása a gazdasági növekedés egyik legfontosabb mutatója. A parlamenti és helyhatósági választások környékén az állami projektek mindig megugranak; ez tavaly is így volt, főként az infrastuktúra-fejlesztések és az államilag ösztönzött lakásépítési program nyomán.

– Az üzleti beruházások értéke azonban tavaly erőteljesen csökkent – magyarázza Karsai Gábor. – Ez nem magyar sajátosság, dekonjunktúra idején ez természetes. Ami viszont furcsa, hogy nálunk ekkor összességében mégis nőttek a beruházások.

Az idén az első félévben aztán megfordult a helyzet: a központi kassza kiürülésével az állami beruházások csökkentek. Karsai Gábor szerint azonban a valóságban nem olyan mértékben, mint ahogyan azt a pénzügyi adatok mutatják, mivel például az idén megvalósult autópálya-építkezések egy részét valószínűleg már csak a jövő évre számlázzák le. Ugyanakkor – bár nagyon rossz bázishoz képest – az üzleti beruházások megindultak fölfelé.

A gépipari vállalatok körében Kármán Antal nem tapasztal beruházási élénkülést, szerinte a stagnálás a jellemző. Annak ellenére, hogy az ágazatban nagyon is szükség lenne struktúraváltásra. Az ágazat ugyanis – és az Aprítógépgyár is – mintegy 80 százalékban uniós piacokra, ezen belül elsősorban Németországba szállítja a termékeit. A mostanihoz hasonló recessziós időszakban azonban korábbi vevőit csak akkor tarthatja meg, ha felkészül egy bonyolultabb, minőségileg igényesebb termelésre. Mert az egyszerűbb, pusztán összeszerelő jellegű feladatokat a költségtakarékosságra szoruló nyugat-európai vevők a nálunk is olcsóbb, keleti országokba és természetesen Ázsiába viszik tovább.

Elfeledett hazai nagyvállalatok

– Ahhoz, hogy a főként hazai tulajdonban maradt vagy vegyes tulajdonú nagyvállalatok – márpedig a gépiparban ezek a jellemzők, és nem a multinacionális cégek – fejleszteni tudjanak, a magyar gazdaságirányításnak fel kellene ismernie, hogy a tőkeerős multik és a programok szintjén kiemelten támogatott kis- és középvállalatok mellett ez a vállalatcsoport is létezik. Ugyanis szinte minden fejlesztési pályázati lehetőségből ki vannak zárva – mondja Kármán Antal.

S hogy mégis mit tehetnek, ha ez így marad?

– Vagy megpróbálunk egy nemzetközi hálózathoz csatlakozni, vagy ha nem, akkor azoknak a cégeknek is több, kisebb vállalkozásra kell bomlaniuk, amelyeket kínkeservesen sikerült az elmúlt tizenöt évben eddig egyben tartani.

Milyen eséllyel kereshetnek többek között a gépipari cégeink külföldi szakmai befektetőt? Benedek Tamás nem biztatná őket, hiszen Magyarországon a befektetőket vonzó privatizáció lényegében már lezajlott, és nincs nemzetközi konjunktúra sem, amit a nagyvállalatok meg akarnának lovagolni, kapacitásaikat bővítve. Azzal egyetért, hogy a magasabb hozzáadott értéket előállító cégek e tekintetben előnyösebb helyzetben vannak, mint azok, ahol korábban is az olcsó munkaerő volt a csábító.

Működő tőke: túl a mélyponton?

A statisztikai adatok a működő tőke szempontjából is félrevezetők, hangsúlyozza Karsai Gábor, mert igaz, hogy most nagyon alacsony a mutató, de legalább egymilliárd euróval többet jelezne, ha a külföldiek által itt megtermelt és újrabefektetett tőkét is hozzáadnánk a bejövő tőkéhez, mint teszik azt más országokban. (Más kérdés, hogy ha így számolunk, akkor nagyobb lesz a folyó fizetési mérleg hiánya is, ami rontja a megítélésünket.) Júliusban már 400 millió eurós tőkebeáramlásra került sor, s a GKI Rt. információi, az üzleti szféra bejelentései is a külföldi befektetések némi élénkülését jelzik.

Ugyancsak a mélypontról való felfelé mozdulásról tanúskodik a Tárki kutatása, amelynek során az 1500 legnagyobb exportáló céget reprezentáló vállalatokat kérdezték beruházási aktivitásukat, a tervezési időhorinzontjaikat, a létszám várható változását, valamint a várható termelést és exportot illetően. Tóth István János, a projekt felelőse és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságkutató intézetének vezetője leszögezi: az idén a második negyedévben „padlót fogott a gazdaság”, de a júliusi felmérés már nem további romlást, hanem némi javulást tükröz, különösen a jövő évre vonatkozóan. Mindennek a feltétele azonban, hogy jövőre valóban meginduljon a növekedés legfontosabb partnereinknél, így Németországban is.

A bizakodás jelei: 38 százalékról 56 százalékra nőtt azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek öt évnél hosszabb időre terveznek. A társaságok 37 százaléka számít a rendelésállomány növelésére, 23 százaléka a csökkenésére; 41 százalékuk az exportkereslet növelését és ugyanennyien az export jövedelmezőségének a javulását várják.

– A gépipari szövetség tagvállalatai arra számítanak, hogy ezt az évet kihúzzák valahogy, és 2004-ben megindul valami. Bennünket is megrohantak a nyári szabadság után a külföldi partnerek ajánlatkérésekkel – meséli Kármán Antal –, de az persze még kérdés, hogy melyikből lesz üzlet.