Egy zöld vasajtón kell belépni a Kismarosi Teleházba, amely nem hivatalos becslések szerint 16 négyzetméterből áll, és lakályosnak cseppet sem mondható. Aki itt szertepillant, zümmögő számítógépeket észlel, szabályos rendben, egymás mellett, fénylő monitorokat is persze, meg egy fénymásolót. A meleget egy hősugárzó ontja, a fényt egy villanykörte. És mégis, kedves olvasó, ez a helyiség a XXI. század ígérete, mintegy a jövővel terhes. Még ha nem is látszik olyan nagyon rajta. Illetve benne. Ami látszik, hogy a vasajtótól balra, nekem háttal egy férfi internetezik, valamint hogy három gyerek – egy kamaszodó és két kisebb – észre sem vette, hogy beléptem, annyira el van merülve egy számítógépes játékban.

A Kismarosi Teleház majdnem tele van, és ha most egyesek azt hiszik, hogy nomen est omen, akkor tévednek, mert a tele-fon, meg a tele-vízió is szokott üres lenni. A megoldás nyitja az angol „telecottage” kifejezés, aminek szó szerinti fordítása a teleház, következőleg ezt nem mi találtuk ki úgy tíz–tizenöt évvel ezelőtt, hanem Északon a svédek, és dánok. De – hogy elébe vágjak a történetnek – mostanra, lakosságarányosan, Magyarországon van a legtöbb teleház, ami azért meglepő, mert nálunk valahogy viszonylag ritkán alakul sikertörténetté egy jó gondolat, ötlet vagy kezdemény.

*
Legfőbb ideje, hogy tisztázzuk végre, mi is a teleház. A legegyszerűbb, ha az első érdemi kezdemény, a Csákberényi Teleház létrejöttének indítékait ismertetjük. Ott, 1993 végén, egy közösségfejlesztési program vitája során vetődött fel egy mindenki számára használható iroda igénye, ahol információkat lehet szerezni, számítógépen dolgozni, telefonálni, faxolni – internet akkor még nem volt –, ügyeket intézni, programokat szervezni. Nagyjából ez a teleház. Kommunikációs központ.

Ezt a mondatot érdemes kinagyítani. Mert kommunikálni lehet településen belül, valamint a település és a nagyvilág között. Oda-vissza. És abban a pillanatban, ahogy az internet megjelenik a teleházban, a „nagyvilág” kifejezés nem pusztán szóvirág, közhelyes fordulat, hanem a leghétköznapibb valóság.

Tegyük fel, hogy Kovács István elszármazott Tiszazugról Las Vegasba. De azért szereti a faluját. És azt mondja: „Szeretlek benneteket, de nekem sincs sok pénzem. Én adok munkát, ti dolgoztok, és kaptok dollárt.” Azzal interneten, csatolt fájlban elküld Tiszazugba egy aktuális adathalmazt, amit másnapra kellene strukturálni, megadott szempontok szerint. A helybéli lakosság célirányosan kvalifikált része pedig beballag a teleházba, leül a gép elé, és termeli a dollárt.

*
Dabóczi Ákos kismarosi teleházvezető befejezi a könyvelést. Ezen a szombat délutánon eddig 800 forint gyűlt össze fénymásolásból meg géphasználati díjból. Nem sok. Úgy is mondhatnánk, még a meleg vízre sem elég. De – mint mondta –, nagyon reménykednek, hogy az önkormányzat mélyebben nyúl majd a zsebébe, hisz neki is érdeke, hogy a teleház betöltse eredeti célját: hátteret biztosítson a falu civil szerveződéseinek.

Az 1800 lakosú Kismaroson tizenkét alapítvány működik, a Falumúzeum Alapítványtól a Gáz és Út Alapítványon át a Gyermekkórus Alapítványig. A családok felének van már számítógépe, benne volt a levegőben, hogy múlt év tavaszán létrejöjjön a Teleház Alapítvány is. Azóta sűrűbb lett az élet, szaporodtak a programok – hogy csak egyet említsek: a Hollandiából visszaszármazott Horváth Ödön kórházi lelki gondozó és diplomás jógatanár felesége az egészséges életmód oktatására klubot indított –, s az informatikus végzettségű polgármester kistérségi központot akar létrehozni a teleházközpontban. Ami már nem ezen a 16 négyzetméteren valósulna meg, hanem az út túloldalán lévő, egykori „Pierer-kocsma” épületében, amit egy helybéli lakos kölcsönpénzén vettek meg. Dabóczi úr részletesen elmeséli a leendő teleházépület történetét, jelenét, tervezett jövőjét. Például azt, hogy ez a falu egyetlen műemlék épülete, s már most is tartanak benne rendezvényeket, főként a helyi fiatalok számára. A bevételből pedig szép lassan törlesztik a kölcsönt. Ami pedig a pénzügyeket illeti, a kismarosiak igazán nem szőrösszívűek. Társadalmi munkával, adományokkal, berendezési tárgyakkal meg az „egy százalékkal” támogatják a teleházat, de hát a semmiből nem lehet azonnal katedrálist építeni.

*
A zöld vasajtótól balra ülő férfit Szabó Lászlónak hívják, a Kismaroshoz tartozó Börzsönyliget részönkormányzatának helyettes vezetője. Épp most hagyta abba a böngészést az interneten, az önkormányzati hatáskör-átruházás ügyében keresgélt jogszabályokat, valamint kíváncsi volt arra, mások ezt hogyan csinálják, megnézett tehát néhány településhonlapot. A Kismarosi Teleház most nyílt az őszön, de ha nyáron is lett volna már, akkor itt tolongtak volna az emberek – véli Szabó úr. Börzsönyliget üdülési övezetnek számít, 2700 ingatlan várja itt városi gazdáját, közülük sokan e-maileznének, vagy megnéznének egy-egy újságot.

*
„A teleház helyi közösségi válasz az információs társadalom kihívásaira. Küldetése az, hogy egyenlő esélyeket biztosítson mindenkinek az új lehetőségek kihasználására, hogy leküzdhetővé tegye az anyagi, kulturális és más akadályokat, s csökkentse a változásokkal járó veszélyeket. A teleházak társadalmi léptékben is hozzájárulnak a fejlett világhoz történő felzárkózáshoz, amennyiben a jobb életkörülmények között élő kevesek mellett rendkívül gyorsan és gazdaságosan juttatják el az egyre nélkülözhetetlenebb (és nem csupán informatikai) szolgáltatásokat a szűkösebben élő sokakhoz. A teleházmozgalom arra szerveződött, hogy helyi, területi, országos és nemzetközi szinten minden lehetséges erőt, forrást, aktivitást mozgósítson és csatornázzon ebbe az alulról szerveződő civil kezdeményezésbe, mindvégig társadalmi kontroll alatt tartva a folyamatokat.”

Az idézet a szeptemberre elkészült Átjáró névre hallgató teleház-stratégiából való, s mint olvasható, nem kevesebbet céloz, mint megváltoztatni a világot. Ha a fele megvalósul, Magyarország mennyország lesz, de én beérném a negyedével is. Az előjelek mindenesetre biztatóak. Az 1994-ben megalakult Magyar Teleház Szövetség él és virul, az országban már 200 működő teleház van, s a tervek szerint három év múlva négyszer ennyi lesz. „A hálózatban összekapcsolt teleházak olyan erőt jelente(né)nek, amely kiindulópontja tudna lenni egy átfogó információstratégia bármilyen részprogramjának” – írja Z. Karvalics László, az Információs társadalom című könyvében. Nem véletlen, hogy a bimbódzó mozgalmat le akarta nyúlni a Horn-kormány, mint ahogy az sem, hogy a teleházakra éppúgy kitér a Széchenyi Terv, mint a közigazgatás fejlesztéséről szóló tavalyi kormányhatározat.

*
Az elvetett magot már nem lehet kiszántani – mondja Gáspár Mátyás, a szövetség tiszteletbeli elnöke, egyben a stratégiát kidolgozó csoport vezetője. Ezen a hasonlaton kicsit elvitatkozunk, mert szerintem ki lehet, de abban megegyezünk, hogy nagyon durva változás kéne ahhoz, hogy a teleházak felszámolódjanak. Bár Nyugaton és Északon erre is van példa. Ennek oka, hogy a teleházak nem szervesültek a helyi közösségekkel. „Nálunk ez megtörtént. Most az a kérdés, hogy sikerül-e anyagilag stabilizálni a mozgalmat. Eddig a teleházvezetők ügyessége, fanatizmusa tartotta életben a dolgot.”

De Gáspár úr több, mint bizakodó, noha a teleházak csak mintegy a felét tudják megtermeli működési költségeiknek, a többit az önkormányzattól és pályázatok révén teremtik elő. De van itt két kitörési lehetőség: a közhasznú szellemi munka, és az e-business, „ezek a mi mozgásterünk”. S már magyarázza is lendületesen, hittel, hogy a teleházak mint értékesítési végpontok milyen fantasztikus ügynöki jutalékokat kasszírozhatnak, nem is szólva arról, hogy betanított közhasznú szellemi munkásként mennyi feladatot lehetne elvégezni az önkormányzat, illetve állami szervek részére. „Például, egy önkormányzat úgy dönt, hogy neki saját honlap kell.” Ez már most is működik, négy teleházban dolgoznak ilyen megbízásokon.

„Nem vagyok elégedetlen az állami szervek hozzáállásával. De lehetnének aktívabbak. Ha mi nem mozgolódunk, rögtön lelassulnak a dolgok.” Gáspár úr beszélgetésünk után az Oktatásügyi Minisztériumba sietett, mert a Sulinet és a teleházmozgalom összekapcsolásáról tárgyal. „Mozgalmunk lobbiereje jónak mondható” – olvasható a stratégiában. Megjegyzendő, szeptember végén a Microsoft Magyarország karitatív és üzleti megfontolásból felajánlotta a Teleház Szövetségnek, hogy a teleházak minden Microsoft-szoftvert ingyen használhatnak. Az élt is vele. „A teleházhálózat 1998–1999 között másfél milliárd forintot mozgatott meg fejlődése és működése érdekében.”

*
– Még 1996-ban, a tévében láttam beszélni Gáspár Mátyást a teleházról, és nagyon megtetszett nekem a dolog – mondja Marika, Szabó Csabáné, az 1400 lakosú Magyarkeszi Bioteleházának vezetője. – Volt egy kis fűrészüzemünk, ott dolgozott a Zsolti, akinek informatikus a végzettsége, ebből jött az ötlet, lehetne teremteni olyan munkahelyet, ami a számítógépre épül, és a falut szolgálja. Megkerestük a polgármestert, közvélemény-kutatást tartottunk, előadást szerveztünk, pályázatot írtunk, és két évre rá, 1998 nyarán megnyílt a mi teleházunk. Az önkormányzattól kaptunk egy lepusztult családi házat meg 300 ezer forint felújítási pénzt, rászerveztük a falut, 400 ezer forintnyi társadalmi munkát végeztek az emberek, és az Amerikai Kistérségi Gazdaságfejlesztési Iroda pályázatán majdnem 600 ezer forintot nyertünk.

Miért támogatták ilyen lelkesen őket?
– Ebben a faluban négy éve még tekerős telefon volt. Két vonal összesen. Mi itt három megye határán élünk, információtól, közlekedéstől távol, úgy szoktuk mondani, a világ végén.

A Magyarkeszi Bioteleház – részben az egész – sikertörténetnek látszik. Két nappal a nyitás előtt még nem volt telefonvonaluk, a pécsi Matáv az elutasított kérvényt felülvizsgálva, ingyen szerelt be két analóg vonalat. Bérgépekkel kezdtek, most, két évvel az indulás után hét gépük van, teljes oktatófelszereléssel. Tavaly hatvan felnőtt végezte el az alapfokú számítástechnikai ismereteket nyújtó tanfolyamot, és a helyi iskola informatikai óráit is a teleházban tartják. A környék faluinak nevéből képzett FUMIN nevű nyomtatott újság is itt készül, 7000 lakos számára. Ez utóbbi segítségével tucatnyi ember jutott álláshoz a környéken, mert Marikáék itt közzéteszik a tudomásukra jutott álláslehetőségeket. Saját honlapjuk is van. (Megtekinthető a www.telehaz.hu címen. Érdemes.)

– Most a vállalkozókat akarjuk megnyerni az internetnek. Az információ pénz, de erre ők még nem jöttek rá. Szeptember végén meghívtuk a környék összes vállalkozóját egy Kérdezz, és én mindent megmondok az internetről című találkozóra. De senki nem jött el. Azzal próbálkozunk, hogy leszedjük nekik ingyen az információkat, és odatesszük az asztalukra, nyomtatásban. Például a Keszi Sertés Kft.-nek, hogy hol lehet olcsón tápot venni. De legutóbb egy néninek kerestük meg és nyomtattuk ki a nemzetközi menetrendet, el is kérte tőle a vonaton a kalauz, merthogy ő ilyet még nem látott.

Marika egyben biogazda is, ebből kifolyólag már harminchatan vettek részt a teleházban biogazda-oktatáson, és könyvet is árulnak. Ha pedig tanfolyam indul, vagy tananyag kell, csak egy kattintás, és már olvasható is a honlapon az információ. Merthogy a környéken is egyre több a gép és az internetkapcsolat. – A legfontosabb a bio. Ez a legnagyobb feladatunk. Nagyon beteg a Föld és az emberek. – Hogy pontosan mit értett ezen Marika, ezt most nehéz lenne kifejteni, de egyszerűbb is arról a vállalt megszállottságról írni, ami ott, Magyarkeszin is azt célozza, hogy közvetítsenek az emberek között. – Mióta megszűnt a téesz, itt semmi nincs. Semmi nem működik, minden bezárt. Az a néhány ember, aki vezető volt, és akik tudnák a falut valamerre vinni, hátat fordít egymásnak. Mi most megpróbáljuk szép óvatosan leültetni őket egy asztalhoz.
Történelmi perspektívából nézve szinte mindegy is, hogy ezen az asztalon egy monitor világít.