„Ha hajnali kettő vagy három körül véletlenül betéved a Source 1 Asia manilai irodáiba, azt gondolhatja, hogy kollégisták vizsga előtti végső biflázási hajrájába csöppent. Hétszázötven – húszas éveinek elején járó – fiatal iszogatja a capuccinóját, és majszolja a szendvicsét. A barlangszerű terem falai lilára, rózsaszínre és citromsárgára vannak mázolva. A fiatalok azonban egyáltalán nem a matematikai alapvizsga miatt mossák egybe az éjt a nappallal. A Chevron Texaco vásárlóival szembeni hitelkártya-követelések behajtásával foglalatoskodnak, és Microsoft-programok gyakorlatlan felhasználóit kalauzolják a szoftverek útvesztőiben. Körülbelül 10 ezer filippínó (majdnem mind főiskolai diplomával) dolgozik ebben az iparágban, a 45 háttérirodai központ (back-office center) valamelyikében. Az irodákban a munka megszakítás nélkül a nap 24 órájában és heti hét napon át folyik. Az ország alacsony béreinek, nagylelkű adóztatási gyakorlatának és az angolul beszélők bőséges kínálatának vonzereje olyan társaságokat csábított a Fülöp-szigetekre, mint az American Express, az Eastman Kodak vagy az Intel.”

A Business Week cikkéből vett életkép valami nagyon fontosat mond el a 21. század munkaviszonyairól. A távmunka korántsem a jövő zenéje, hanem valóság. A világvállalatok növekvő mértékben helyezik át az ilyenfajta munkákat Indiába, Írországba vagy éppen Brazíliába. Ahogyan a hetvenes, nyolcvanas években a világvállalatok gyártókapacitásaikat szórták szét a harmadik világ számos országában, ugyanígy telepítik most a multik irodáikat lényegében minden erre alkalmas régióba. A világháló teszi lehetővé az első világbeli technológia összeházasítását a harmadik világbeli bérekkel, és e „házasság” eredménye egészen egyedülálló versenyképesség-növekedés, mind a cégeknél, mind az érintett országokban. Mindez elképzelhetetlen lenne az információtovábbítás költségeinek a radikális csökkenése nélkül.

Mindenkinek jó, de…

Milyen előnyökkel jár a távmunka a hagyományoshoz képest? A legnagyobb hasznot természetesen a vállalatok húzzák, mert alacsonyan tarthatják rezsiköltségeiket, és például sokkal kevesebb utazási kiadással kell számolniuk, mint korábban. Továbbá tetszőlegesen növelhetik alkalmazottaik számát anélkül, hogy érdemleges tőkebefektetésre kényszerülnének. Nem elhanyagolható, hogy „nyitva tartásukat” is szinte korlátok nélkül, rugalmasan alakíthatják, növelve klienseik kényelmét.

A munkavállalók előnye, hogy kisebb stressznek vannak kitéve, mint a hagyományos dolgozók, hiszen jobban összeegyeztethetik a munkájukat családi és egyéb kötelezettségeikkel, és kevesebb számukra a holtidő.

A társadalom is hasznot húz a dologból, mert a kevesebb utazás kisebb városi, illetve országúti forgalmat jelent, ezáltal kevésbé terheli a környezetet, és a városokból is kevesebb hasznos területet hasítanak ki az autóutak, az irodaházak.

Természetesen a távmunkának nemcsak előnyös oldalai vannak. Szükségképpen növekednek az ellenőrzés költségei, és – a bérek, juttatások közötti aránytalanságokra, eltérő munkafeltételekre visszavezethetően – konfliktusok keletkeznek a hagyományos és a távmunkások között. Bizonyos feladatok elvégzésekor a dolgozók közötti „face to face” kapcsolat hiánya hatékonyságcsökkentő.

A munkavállaló szempontjából nézve: a távmunkások számára általában kevesebb jogot biztosítanak, és a juttatásaik is szerényebbek, mint az állandó dolgozóké. Számos költséget, amelyet korábban a vállalat viselt (fűtés, világítás stb.) a távmunkásnak kell állnia. Távmunkásként meglehetősen nehéz a beilleszkedés, s a dolgozó gyakran érzi úgy, hogy sehová sem tartozik. Az állandó rendelkezésre állás – amelyet többnyire elvárnak a teledolgozótól – is stresszel jár, nem csak a dugóban való ácsorgás munkába menet.

A társadalom szempontjából az lehet hátrányos, hogy a kevesebb vállalati törődésben részesülő távmunkások jobban megterhelhetik a költségvetést később, ha már öregek vagy betegek lesznek.

A távmunka lehetőségeit mindenesetre nagymértékben tágítja a termelés „elanyagtalanodása”. A mai technológiák mellett a foglalkoztatottak többsége egyáltalán nem érintkezik a fizikai folyamatokkal. A munkaerő nagyobb része a termelés szellemi előkészítésében, a termelést körülölelő szolgáltatásokban és a vevőkkel fenntartott kapcsolatban hasznosul. Ez a fajta munka azonban sokkal inkább alkalmas arra, hogy a vállalathoz lazán kapcsolódó távmunkások végezzék.

Mozgékonyság, időbeli függetlenség

A távmunka különböző formáinak terjedése azonban csak az egyik példája azoknak a kardinális változásoknak, amelyek szerte a világon tapasztalhatók a foglalkoztatásban. A munka, amely sok évtizeden keresztül a termelés talán legmerevebb, legnehezebben mozdítható tényezője volt, az utóbbi két-három évtizedben mozgásba jött. A jelek arra utalnak, hogy éppoly mobillá, változtathatóvá válik, mint maga az informatizált termelési folyamat. „Munka bármikor és bárhol – ez az új paradigma. A kocsidban, az otthonodban, az irodádban, a kliensed irodájában. Munka egyedül, párban, teamben! Munka a reális térben és a kibertérben! Ez a munka masszív szétbomlását jelenti, kitörve a falakon túlra és a hagyományos irodák kereteiből egyaránt.”

A mozgékonyság, rugalmasság nemcsak a földrajzi térben értelmezhető, hanem időben is. A tág értelemben vett információs technológiák lehetőséget adnak arra, hogy az időt és a helyet ne adottságként, tevékenységünk üres kereteként kezeljük, hanem szükség szerint határozzuk meg újra és újra. Miközben a virtuális kommunikáció gondoskodik az információ gyorsabb áramlásáról, azt is lehetővé teszi az embereknek, hogy a dolgokat a saját ütemükben és idejükben végezzék el. A 21. század vállalatai az időt és a teret többféle módon kombinálhatják.

Informatizálódó gazdaság, gyors váltások

Míg a hagyományos tömegtermelésre viszonylag stabil, hosszú időre rögzített, néha élethossziglan fenntartott munkaviszonyok a jellemzők, az informatizálódó gazdaságra a gyors váltások. Logikailag is belátható, hogy a fogyasztó igényeihez rugalmasan alkalmazkodó termelés nem férhet össze a nyolcórás, állandó foglalkozatással.

Becslések szerint az 1980-as évek közepe óta az Egyesült Államokban körülbelül minden ötödik új állás a feltételes vagy ideiglenes munkalehetőségek valamilyen formája, Európában pedig az elbocsátás megnehezített volta miatt még erősebb a törekvés az ideiglenes foglalkoztatásra. A „nem standard”, „atipikus”, „feltételes” munka fogalma zavarba ejtően sokrétű, a részidőstől a kölcsön-munkaerőkön keresztül a hívásra házhoz megyek típusú munkavállalókig sok mindenki tevékenységét magában foglalja. Mindegyiküknek van azonban két közös vonása: a foglalkoztatásuk időleges, bizonytalan jellege és a laza kapcsolódás az őket foglalkoztató vállalathoz. A szék, amelyen ülnek, állandóan inog, és folyamatosan verseny-nyomás alatt van.

Tény, hogy az állásbizonytalanság és a munkanélküliség alapvető szerkezeti ismertetőjegyei a piacgazdasági rendszernek is, de a bizonytalanság mértéke az, ami ma szokatlan. A humántőke-beruházások a vállalatban egyre inkább a portfólióberuházások jegyeit öltik magukra, és a foglalkoztatási döntések a pénzügyi tranzakcióknál megszokott választáshoz kezdenek hasonlítani.

Kölcsönemberek, kevesebb kötelezettség

A munkavállalóval kapcsolatos kötelezettségeket a cégek többféle módon igyekeznek szűkíteni. Kétoldalú viszonyból háromoldalúvá alakítják, mert belép a munkaközvetítő. Így nincs végkielégítés, betanítás, munkaügyi per, és sorolhatnánk. Miközben a feltételesen foglalkoztatottak – köztük a kölcsönmunkaerők – háromféleképpen is növelik a foglalkoztatás rugalmasságát. Lehetővé teszik az időbeli rugalmasságot, azaz az alkalmazkodást a vállalati munkaerőigények napi, szezonális és konjunkturális ingadozásaihoz. Előmozdítják a funkcionális rugalmasságot, vagyis módot adnak klienseiknek arra, hogy bizonyos képességeket és speciális szaktudást szelektív és nem folytonos jelleggel vegyenek igénybe. S növelik a szabályozással összefüggő rugalmasságot, segítik a vállalatot az állandó foglalkoztatásra vonatkozó merev állami szabályok kikerülésében.

Az ideiglenes foglalkoztatás kitűnő szelekciós lehetőség is, ami a diploma minősítésénél vagy a fejvadászok által rendszeresített pszichológiai teszteknél jóval megbízhatóbb. A munkaviszonyt övező bizonytalanság ugyanis egyáltalán nem csak a piac kiszámíthatatlanságára vezethető vissza. A bizonytalanság jelentős forrása maga a munkavállaló. A tudásalapú termelési folyamatban korántsem mellékes a reménybeli dolgozók képessége. Akad olyan munkát kereső, aki kiváló képességű, de olyan is, aki ugyanolyan diplomával alulteljesít. A munkaadó nem igazán tudja elsőre megállapítani, kiben mi lakozik. Azelőtt egy betanított munkás, ha nagyon ügyes volt, legföljebb 20-30 százalékkal termelt többet az átlagnál. Egy jó programozó azonban akár az ezerszeresét tudja produkálni, mint tehetségtelenebb társa.

Az egyén vonzereje a több lábon állás

Az információs technológiák elterjedésével nemcsak a termékek és a termelési folyamatok válnak a legfőbb termelőeszközhöz, a számítógépekhez hasonlóan variábilissá, rugalmasan alakíthatóvá, hanem a termékeket létrehozó ember maga is. Az alkalmazottak mint egyének is több vasat tartanak a tűzben, s e vasakat a munkapiaci helyzet ingadozásainak megfelelően cserélgetik. Egyetlen egyén munkaereje önmagában véve sem homogén, képzettsége, képességei modulokból állnak össze. A több lábon állás az egyetlen biztosíték számára, hogy minden piacon értékesíthető – vagy fogalmazzunk szerényebben: több piacon értékesíthető – szakértelmet kínálhasson, s a képességek portfóliójából ő is mindig azt vegye elő, amire valahol éppen kereslet támad.

Szabó Katalin