Fidesz – MPP: Rogán Antal

– Milyen gazdaságpolitikai eszközökkel kívánja a Fidesz segíteni a kis- és középvállalkozások fejlődését?

– A kis- és középvállalkozások gazdasági környezete az elmúlt néhány évben sokat változott, többségében javult. Az egyik legjelentősebb változás: a kiszámítható makrogazdasági környezet, ahol az infláció folyamatosan csökken; megjelent egy kiszámítható adópolitika, hiszen például a kétesztendős költségvetés elfogadásával kifejezetten ez volt a célunk.

– A kétéves költségvetés első évében több mint negyven ponton módosultak az adótörvények…

– De a vállalkozások számára kedvezően. A járulékterheket közel tíz százalékponttal sikerült mérsékelni. Mindezek mellett olyan gazdaságpolitika érvényesült, amely az egyensúlyteremtés mellett a gazdasági növekedésre helyezte a hangsúlyt. Ezt próbáltuk érvényesíteni a gazdaságpolitika intézményrendszerének az átalakítása során is, hiszen a Pénzügyminisztérium helyett ma már egy gazdasági csúcsminisztérium irányítja Magyarországon a gazdaságpolitikát. Fontosnak tartjuk, hogy az adópolitikán belül folytatódjon és erősödjön a beruházási adókedvezmények gyakorlata, a járulékcsökkentést szeretnénk határozottan érezhetővé tenni, mégpedig úgy, hogy az állam 2002 és 2006 között 1500 milliárd forintnyi járulékról mondana le a vállalkozások számára. Ennek konkrét formája a százalékpontos csökkentés és a fix összegű járulékterhek mérséklése, évről évre, a 2003-as költségvetési évtől kezdve.

– Amikor a járulékcsökkentéseket említette, nem járulékterhelésről beszélt, hanem százalékpontokról.

– Így van.

– Számítások azt mutatják, hogy a vállalkozói terhek nem csökkentek, sőt a tételes egészségügyi hozzájárulás, a minimálbérek növekedésével és egyebekkel a kis- és középvállalkozások terhei növekedtek.

– Magyarországon hosszú ideig a kis- és középvállalkozói szférában, a gazdaságban elfogadott volt, hogy többféle jövedelem létezik, és ennek csak egy minimálisan bevallásra kényszerített része az, amelyet járulékterhek sújtanak. Az adópolitika alapelve csak az lehet, hogy minden jövedelmet ugyanazok a terhek terheljenek. Más lett volna a helyzet, ha az elmúlt négy évben nem csökkentjük a százalékpontos járulékterheket, és úgy vezetjük be a minimálbér-emelést. Így a kettő kiegyenlítette egymást.

– Az átlagot tekintve, de nem a kicsiknél.

– Én ezzel vitatkoznék. Ez csak abban az esetben igaz, ha önök egy olyan vállalkozásról beszélnek, amelyik a minimálbér-kifizetést teszi az összes bérkifizetés alapjául, és ehhez csatolja vagy ezzel számolja a járulékterheket.

– A kis- és középvállalkozások döntő többsége ilyen.

– Ezt nem tudom elfogadni, mert a kis- és középvállalkozások döntő többségénél a kifizetett vagy kivett jövedelem nem a minimálbér szintjének felel meg. Összességében nem nőttek a terhei egyetlenegy ilyen vállalkozásnak sem. Jövőbeli elképzelésünk – nem véletlenül nem százalékokról beszéltem, azt mondtam, hogy 1500 milliárd forintnyi járulékteherről le akarunk mondani – effektív, érdemi járulékteher-csökkenést fog jelenteni.

– Elismerve annak a jelentőségét, hogy a Széchenyi-tervben koncentráltan jelennek meg a fejlesztendő irányok, nem gondolja, hogy az nem több, mint az eddig is elérhető pályázatok technikai összegyűjtése?

– Azt gondolom, hogy nem. Jelentős forrásbővítésre került sor, és az eddigi szétszórt programok és lehetőségek nagy részben nem voltak ismertek a gazdasági élet szereplői előtt, s a szerteszét szórt pályázatoknál a pénzeket egészen eltérő feltételek és nyilvánosság mellett ítélték oda. A Széchenyi-tervben lévő lehetőségekről csak az a vállalkozó nem szerez tudomást, aki nem szánja rá az idejét és az energiáját arra, hogy megismerje. Öt-hat merőben új kategória is van, a feltételek egységesek.

– A Széchenyi-terv keretében eddig odaítélt 100 milliárd forintból mindössze 5 milliárdot kaptak kézhez a nyertesek. Maga a pályázás is nehéz a bürokratikus kötöttségek miatt. Van-e, amin változtatni akarnak?

– Ez egy tanulási folyamat. Mit lehet ilyenkor tenni? Joggal éri kritika a kormányzatot, hogy tizenkét év alatt sem sikerült kialakítani az igazán ügyfélbarát kormányzási stílust Magyarországon. Jó lenne, ha az eddigi papíralapú kommunikáció helyét az elektronikus alapú venné át a következő négy évben. Ez a vállalkozóknak könnyebb-gyorsabb reagálási lehetőséget ad, és az államnak is ellenőrzési lehetőséget kínál. A gazdasági élet szereplői megszokták, hogy az államtól elnyert támogatásokra inkább utólag, mint előre számíthatnak. Ezen a következő négy évben módosítani kell. A kormányzat az eddig megkötött szerződéseket teljesíteni fogja. Ami pedig az elbírálást illeti, én ott nem érzek kritikus pontokat. Minden olyan pályázatot, amely megfelelt a tartalmi és formai követelményeknek, befogadtunk, forráshiányra való hivatkozással nem utasítottunk el senkit.

– Az ügyfélbarát államigazgatásba nem tartozna bele, hogy átmeneti időszakra segítséget nyújtsanak a pályázóknak? Egy-egy pályázat megfelelő elkészítéséért néha irreális részesedést kérnek azok, akik azt technikailag ki tudják tölteni.

– Azért azzal vitatkoznék, hogy a támogatás jelentős részét oda kellene adni valamilyen pályázatszerkesztőnek. A Széchenyi-terv pályázatai kis utánjárással minden további nélkül előállíthatók. Valóban igényel bizonyos tudást, de ez a világon mindenhol így van. Próbáljuk egyszerűsíteni, az emberek számára kezelhetőbbé tenni. De ha egyik oldalról megköveteljük, hogy az adófizetők pénzével tisztán és rendezetten bánjanak, ehhez formai követelményeket is támasztanunk kell.

MSZP: Burány Sándor

– Mit ajánl az MSZP programja a kis- és középvállalkozóknak? Miben különbözik ez attól, amit 1994–1998 folyamán tettek, és mit csinálnának másképpen, mint a mostani kormány az elmúlt négy évben?

– Az egyik legfontosabb, hogy el akarjuk törölni a tételes egészségügyi hozzájárulást. A kis- és középvállalkozók fajlagos terhei a legnagyobbak. Az elmúlt években az Orbán-kormány csökkentette ugyan a tébéjárulékot, de a tételes hozzájárulás összegét növelte. Ez így együtt a nagyvállalkozásoknak kedvező, ám minél kisebb a bér, a hozzájárulás arányosan annál nagyobb terhet jelent; a jelenlegi 4500 forintos egészségügyi hozzájárulás a minimálbérre vetítve már 9 százalék. Az átalányadózás rendszerének kiszélesítését tervezzük, s ez kiterjedne az általános forgalmi adóra is. A 10 millió forint éves forgalom alatti vállalkozások egyetlen egységes vállalkozási adót fizetnének, amelynek mértéke 15 százalék lesz. Ha ezt választják, életük egyszerűbb és olcsóbb lesz. Összességében csökkentenénk az adóterheket – hiszen például ma van gyermekkedvezmény, de növekszik a többi jövedelemadó –, mert mi az összesített hatásra figyelünk. A kormányzati ciklus utolsó évében 300 milliárd forinttal maradna több a munkavállalóknál és a vállalkozóknál, mint most. És vannak olyan elképzeléseink is, amelyek nem feltétlenül pénzben mérhetők, mégis könnyítik a vállalkozók helyzetét. Ilyen az APEH tekintélyének visszaállítása, jogi garanciák arra, hogy politikai célokra ne lehessen felhasználni, hogy az eredeti, közpénzt behajtó szerepet ne használhassa semmilyen kormány üzleti zsarolásra. Ennek a lehetőségét is ki kívánjuk zárni. Ennek természetesen vannak intézményi feltételei: például az APEH-kommandó megszüntetése – aminek a helye a rendőrségen belül van –, és bevezetnénk az adóügyi ombudsman intézményét – ez sok európai országban létezik –, ahová panasz esetén fordulni lehet.

– Strukturálisan is hozzányúlnának az adórendszerhez?

– Ha azt annak lehet nevezni, hogy a sokféle elvonási tételt összevonjuk. Ezzel a vállalkozók adminisztrációs terhei csökkennek. Ma 30-40 címen kell befizetéseket teljesíteniük; többségében ezek eredeti funkciója megszűnt, a szétbontás, a közpénzek szétosztása pedig az állam feladata.

– Amikor a kormány 2001-re a duplájára emelte a minimálbért, az idén pedig 40 ezerről 50 ezer forintra, ennek a terheit egyedül a munkáltatóknak kellett, kell viselniük. Az állam nem osztozott ebben, pedig többletbevételre tett szert. Önök foglalkoznak ezzel a problémával?
– Adócsökkentéssel, adójóváírással kompenzálnánk a személyi jövedelemadó-rendszeren belül. A minimálbérig fizetendő 20 százalékos adót 13 százalékra, a középső, 30 százalékos kulcsot 25 százalékra mérsékelnénk. Ez az egyéni vállalkozókat is érintené, nem csak a munkavállalókat. A legmagasabb, 40 százalékos adókulcsot, amit ma egy átlagbérből élőnek is meg kell fizetnie, megtartanánk, de az időszak végén már csak az átlagjövedelem kétszeresétől. Ezzel a munkavállalók döntő többsége legfeljebb 25 százalékos adókulccsal adózik majd. Az adójóváírást is növelnénk, és így 2006-ra a minimálbért gyakorlatilag adómentessé tennénk az alkalmazotti körben.

– Változtatnának-e a központi és a helyi adók viszonyán?

– Elsősorban a személyi jövedelemadó helyben maradó hányadát növelnénk. Ezt a kétharmados többséget igénylő önkormányzati törvényben rögzítenénk, így nagyobb lenne a garancia arra, hogy az önkormányzati bevételek kiszámíthatók legyenek.

– A kormány a gazdasági növekedés jelentős részét a Széchenyi-tervnek tudja be. Mit tartanának meg belőle?

– Korábban is voltak megpályázható állami támogatások, csak gazdaságfejlesztési célelőirányzatoknak hívtuk őket, ezeket keresztelték át és gyűjtötték egybe a Széchenyi-tervben. Magukkal a pályázatokkal nincs semmi bajunk, az elbírálással és a hozzájuk kapcsolódó propagandamódszerrel azonban igen. A rendszernek normatívnak kell lennie, hogy ne csak azok járjanak jól, akik közel ülnek a tűzhöz, legyen esélye bárkinek, aki megfelel a feltételeknek. A politika ne tudjon beleszólni az elbírálásba. És azon is változtatnánk, hogy ne kelljen a pályázatok beadásához ügyvédet, tanácsadót fogadni, hanem legyen elegendő a vállalkozói szaktudás.

– Ellenérv lehet, hogy az európai uniós pénzek pályáztatása is bonyolult, és az egyszerűsítés együtt járna a pályázati feltételek fellazításával.

– Az egyszerűsítés nem fellazítás, ha a tervezett beruházáshoz a feltételek – a pénzügyi, piaci háttér – adottak. Ma az is rossz, sőt az uniós direktívával ellentétes gyakorlat, hogy nemcsak fejlesztési célokra lehet támogatást kérni, hanem egyes programokban a vállalkozás működtetésére is. A Széchenyi-terv egyébként számos olyan elemet tartalmaz – ilyen például az autópálya-építés –, ami végképp nem ide tartozik.

SZDSZ: Csillag István

– Mit emelne ki a párt programjából mint a kis- és középvállalkozásokat segítő elemet?

– A jogbiztonság megerősítését nagyon fontosnak tartjuk. Ennek érdekében az adótörvények kétéves, előzetes elfogadását javasoljuk, hogy a hatálybalépésig legyen idejük a vállalkozóknak a felkészülésre. Idetartozik az is, hogy az adóhatóságot milyen normák veszik körül, működését hogyan kontrollálják, tehát az adóigazgatási eljárási szabályok változtatására is szükség van. Mi lazítanánk az adóhatóság közvetlen kormányzati felügyeletén, növelnénk a parlament szerepét.

– Az adótörvények kétéves várakozása vonatkozna a ciklus elejére is?

– Nem, adócsökkentéssel kezdenénk, és el szeretnénk fogadtatni egy kódexet – ha lehetséges, nagy többséggel elfogadott törvénnyel –, amely arról szólna, hogy a jövőben milyen módon kell elfogadni az adótörvényeket. Ez az önkormányzatok gazdálkodását is kiegyensúlyozottabbá tenné. Ami a kis- és középvállalkozásokat illeti: adócsökkentést képzelünk el. A program kidolgozása időszakában, 1999–2000-ben úgy gondoltuk el, hogy legyen egykulcsos a személyi jövedelemadó, ami párosulna a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási járulék mérséklésével és egy jelentős áfakulcscsökkentéssel. Azóta sok minden változott, így markánsabb változásokra van szükség. A mai javaslatunk 18 és 36 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs úgy, hogy az átlagkereset kétszerese még az alacsonyabb kulcs alá tartozzék. A tébéjárulékokat öt százalékponttal mérsékelnénk, ami azt jelenti, hogy ha valaki hat embert alkalmaz, akkor egy hetediket a tb-terhek szempontjából lényegében ingyen felvehet. Összességében egy alkalmazott nettó keresete egy hónapi bérrel növelhető meg éves szinten, költségnövekedés nélkül, a személyi jövedelemadó csökkentése okán. Azt mondhatnám, hogy ma kevesen fizetnek sok adót, és azt szeretnénk, hogy a jövőben többen fizessenek kevesebbet. Ez a kisvállalkozás-fejlesztő program lényege.

– Hogyan oldanák meg azt a problémát, hogy rengeteg címen kell ma a kisvállalkozásnak adókat befizetnie?

– Átalányadózást szeretnénk. Bizonyos bevételi szint – jelenleg évi ötmillió forintos árbevétel – alatt egy egységes adó pótolná a különböző elvonásokat. Egy szinttel e fölött már más problémák vannak, jellemzően a tőkehiány. A pénzügyi szektor ugyanis, mindannak ellenére, hogy ügyfeleket próbál toborozni a kis- és közepes vállalkozások sorából is, a mai napig nem hatolt be ebbe a közegbe. Ezért e téren indokolt a garanciarendszer kiszélesítése, a német garanciaszövetkezetek mintájára, állami közreműködéssel.

– Közvetlen tőkejuttatásra, mint amilyen a Széchenyi-terv, nem gondolnak?

– Nem, mert nagyon bízunk abban, hogy az Európai Unió tagja leszünk. A felzárkózást, a regionális foglalkoztatási lehetőségek bővítését kell a kormánynak támogatnia úgy, hogy ebben meghatározó legyen a vállalkozások szerepe, tehát a kamaráknak vagy más szakmai érdekképviseleteknek kell körvonalazniuk a lokális, regionális célokat. Mindegy, hogyan fogják nevezni azt az elosztási-forrásszerzési mechanizmust, amit az unió tagjaként alkalmazni fogunk. Egy biztos, hogy abban a rendszerben, szemben a maival, a kamaráknak kell részt venniük, ahogy az az uniós előírásokban benne van. Ma nem egészen így áll a dolog. Ha közpénzek – mert ez nemcsak magyar állami pénz, hanem uniós is – rendelkezésre bocsátására születnek pályázati programok, akkor ezeknek a felhasználásában szintén szerepük lehet. Nem az államnak, helyettük, és nevükben.

Centrum: Kupa Mihály

– A jelenlegi adórendszert, annak konstrukcióját, az összes hibájával együtt, a közvélemény önhöz kapcsolja. Vállalja?

– Ez egy európai struktúra, ugyanilyenek működnek Európában, csak más mértékekkel, és nem ennyire bonyolultan. Nem állítom, hogy az emberek megszerették, de szerintem megszokták. Az viszont tény, hogy mára a szükségesnél bonyolultabbá vált, a sávok nem megfelelőek, az adókulcsok mértéke túlzott, sőt – s itt az élőmunka terhelésére gondolok – akár versenyképességet rontó tényező. Változtatni ezen csak két-három év távlatában lehet, mert először meg kell nézni, hogy az államnak valóban ennyiféle feladatot kell-e ellátnia, beleértve a Széchenyi-tervet is, amit nem ellenzek, de jelenlegi formájában túlméretezett, és egyre újabb és újabb területeket raknak bele. Meg kell nézni azt is, hogy az önkormányzatoknál mennyit lehet visszahagyni, és mindennek fényében lehet az adókról beszélgetni. Az áfát viszont mindenképpen csökkenteni kell – már most is lehetett volna –, hiszen az uniós követelmények miatt a nulla kulcs megszűnik, hat százalékra kell emelni, így a többin is igazítani kell. Az iparűzési adó alapján is érdemes gondolkodni.

– A programjukban szerepel az úgynevezett „tiszta lap”-koncepció, ami bizonyára sokakat érdekel. Részletezné?

– A lényege az, hogy az adózás szabályainak egyszerűsítését, betartható adómértékek megállapítását és az adórendszer stabilizálását követően – az adózók esélyegyenlősége érdekében – mentesíteni kell az állampolgárokat a korábban elkövetett és jogerősen el nem bírált törvénysértések következményei alól, de csak bizonyos értékhatárt meg nem haladó esetekben. Jelenleg ugyanis a magas adóterhek miatt a vállalkozók tömegei kényszerülnek manipulációkra. S ha egy adott területen az állampolgárok jelentős része megszegi a jogszabályokat, ott végső soron a hatóság döntésén múlik, hogy kivel szemben lép fel, és kivel szemben nem.

– Az ellenzéki pártok hangsúlyozzák, hogy az adóhatóságot meg kellene tisztítani a politikától. Önnek mi a véleménye erről?

– Az adóhatóság természetesen nem politizálhat, hiszen közhivatal. Meg kell vizsgálni, hogy szabályszerűen működött-e. Újságcikkek, híresztelések alapján ezt nem lehet megítélni.

– Az önök programjában az áll, hogy létrehoznának egy kisvállalkozás-fejlesztési intézetet és egy gazdaságfejlesztési alapot. Ez utóbbi miben különbözik a Széchenyi-tervben meglévő alapoktól?

– Tisztább, áttekinthetőbb lenne a pályázati rendszere. A kis- és középvállalkozások erősítésére létrehozott gazdaságfejlesztési alapban összegyűjtött forrásokat ugyanis a kisvállalkozás-fejlesztési intézet helyezné ki a vállalkozóknak, kockázati tőkeként. És bár az intézet állami tulajdonban lenne, mégsem az állam döntene, mivel a felügyeletébe bevonnánk a szakmai érdekképviseleteket, a vállalkozók szervezeteit. Azonkívül ez az alap csak a kis- és közepes vállalkozókat szolgálná, nem úgy, mint a Széchenyi-terv, amelyben mindenféle keveredik. A vállalkozókat nem a választások előtt kell felfedezni. Közöttünk is sokan vállalkoznak, tudjuk, mi a gond. A mi gazdaságfejlesztő programunk a vállalkozásfejlesztésre épít.