Kormányzati körök az EU szellemiségének megfelelő szociális párbeszédre hivatkozva alakították át 1999 elején az érdekegyeztetés intézményeit: az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) helyébe az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) és a Gazdasági Tanács (GT) lépett. Sőt – elvileg – ez az EU-szellemiség szolgál elméleti hátteréül annak a kormányzati gyakorlatnak is, amelynek eredménye volt az OMT november végi ülésének kudarca.

Mit jelent a szociális párbeszéd?
Pontos definíció nincs arra, mi is az a „social dialogue”, a társadalmi párbeszéd. A Munkaügyi kapcsolatok a rendszerváltás után című, ez év tavaszán megjelent tanulmánykötet szerint „egyike azoknak a fogalmaknak, amelyek az euro-zsargont alkotják. Értelmezése éppen úgy nehézséget jelent az Európán kívüli szakembereknek, mint a munkaügyi kapcsolatok fogalmi tradícióin felnövekedett generációknak”.

A tanulmány írói szerint végül is az EU-ban „minden olyan intézményt a szociális párbeszéd részének tekintenek, amelyek a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek a döntéshozatali folyamatba történő intézményesített bevonására szolgálnak, és a szociális partnerekkel történő konzultációt, illetve tárgyalásokat szolgálták”.

A szociális párbeszéd fogalmába tehát egyaránt belefér a konzultáció és az együttdöntés is. Értelmezés kérdése, hogy ki mire teszi a hangsúlyt.

Kormányvélemény: politikai okok
Az újjáalakult érdekegyeztetés 10. évfordulója alkalmából megjelent, már idézett tanulmánykötet bevezetőjében Herczog László, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára – aki az 1988-as kezdetektől egyengeti a párbeszéd útját – a következőképp fogalmazott: „Van mit ünnepelni akkor, amikor rendszeresek a kormány és szociális partnerek közötti viták, sőt vádaskodások, s talán soha nem állt egymástól ilyen távol a kormány és a szociális partnerek álláspontja?”

De miért? Kérdésemre Herczog László a kormány hivatalos álláspontját tolmácsolja:
– Egyértelműen politikai oka van, a szakszervezetek jelentős része közel áll a legnagyobb ellenzéki párthoz. – Ami pedig az adó- és költségvetési törvények tervezetének kiemelését illeti a konzultációs körből, a helyettes államtitkár leszögezi: – 1998 óta egységes a kormány abban, hogy ezekben a kérdésekben nem hagyja magát befolyásolni a szociális partnerektől.
Ez utóbbi kapcsán Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője úgy fogalmazott:
– Nem vitattuk, hogy komoly döntési jogosítványunk csak munkaügyi kérdésekben legyen. De ehhez meg kell vitatni legalább konzultációs szinten a költségvetést, adót, tb-t szabályozó törvénytervezeteket.
Ami pedig a „véleménytávolságot” illeti, a szóvivő szerint „nem akartak egy ennyire rendszeresen, nagy nyilvánosság előtt működő érdekegyeztetést. Ezért tudatosan háttérbe szorították”. Dávid Ferenc, aki szintén a kezdetektől vesz részt a háromoldalú tárgyalásokon, úgy látja, hogy az egyre ritkuló ülések, az egyre kevesebb megegyezés következtében halódik az érdemi érdekegyeztetés, s a minimálbérrel kapcsolatos kormányzati hozzáállás mintegy betetőzte a másfél éves folyamatot. „Ezzel a kormány megmiskárolta a fórumot.”

„Buta kormány”
– Az a kérdés, hogy van-e befogadó magatartás, vagy nincs – fogalmazott, egy magát megnevezni nem akaró kormánytisztviselő, s lényegében ugyanezt mondta Várkonyi Júlia, az IPOSZ főtanácsadója is:
– Nem a forma a lényeg, hanem a hajlandóság az érdemi párbeszédre.
Márpedig, úgy tűnik, hogy az ilyesmi hiánycikk a kormányzati oldalon. Erre utal az EU országjelentésének azon megállapítása is, miszerint „különösen a Gazdasági Tanácsot a kormány pusztán arra használja fel, hogy tájékoztatást adjon a társadalom különböző rendű és rangú képviselőinek, köztük a szociális partnereknek, a párbeszéd lehetősége nélkül”.
– Összeállt egy csapat mindhárom oldalon – mondja Dávid Ferenc –, akik, igaz érdekeik által vezérelve, de tudták, hogyan működik nagyban az egyeztetés, utaztak a világban, begyűjtöttek az évek során egy szellemi apportot. Ezt most szélnek eresztik. Buta az, aki az ingyen szakértői gárdát nem használja. A magyar kormány ilyen.

Kiüresedett fórumok
Az Orbán-kormány munkálkodásának eredményeként, az intézményes formák átalakításával a konzultációk irányába mutató, EU-konform elmozdulás történt az érdekegyeztetésben.
A tényleges gyakorlat azonban jobbára e formák kiüresedéséről szól.
A két év során a korábbi időszakokhoz képest radikálisan csökkent a szociális partnerek által tett azoknak a javaslatoknak a száma, amelyeket a kormányoldal elfogadott. A kabinet e téren lényegében ugyanazt teszi, mint a politikai életben: elutasítja a párbeszédet, stílusa lekezelő, „én mindent jobban tudok”, központosítja a hatalmat, akár az írott és íratlan szabályok megsértése árán is.
A tavasszal meghirdetett 40 ezer forintos minimálbér-elképzelés keresztülverése az OMT-n mindennek látványos példája volt. A munkaadók minden tiltakozása, ellenvetése, kompenzációt célzó kompromisszumos javaslata ellenére érvényesült a kormányzati akarat. És azért érvényesülhetett, mert egy törvénymódosítással gyakorlatilag megszüntették a szociális oldal minimálbér-megállapításra vonatkozó együttdöntési jogosítványát.

A következményeket csak sejteni lehet
Hogy e kormányzati magatartásnak milyen következményei lesznek általában és konkrétan a szociális párbeszéd területén, csak sejteni lehet. Ami tény: az EU-országjelentés lényegében elfogadta az Orbán-kormány érdekegyeztetés-teljesítményét, azzal a megszorítással, hogy „külön értékelés készül a szociális párbeszéd hatékonyságáról, ami bekerül a jövő évi országjelentésbe. S ha Brüsszel elégedetlen lesz, akkor a dossziét újból ki kell nyitni”.

Az is tény viszont, hogy szaporodnak azok a munkaadói és munkavállalói megnyilvánulások – demonstrációk, tiltakozó nyilatkozatok, alkotmánybírósági beadványok –, amelyek e kormányzati gyakorlat elutasításáról szólnak. Dávid Ferenc szerint „szerelemből ez a kormány nem fogja működtetni a szociális párbeszéd fórumait. Csak akkor lesz érdemi változás, ha a kormány erre rákényszerül”. Várkonyi Júlia is úgy ítéli meg, hogy „a gazdaság konszolidációjával párhuzamosan üresedtek ki a fórumok, amiknek jelenleg úgy nincs értelmük, ahogy vannak”.
Az egyik munkaadói képviselet vezetője szokta volt mondani baráti körben, hogy ezek – tudniillik a kormányzati képviselők – jönnek-mennek, mi viszont maradunk. A történetbe belefér, hogy belátható időn belül már ennek a kijelentésnek sem lesz valóságalapja.

***

Párbeszéd-történelem
Tizenkét évvel ezelőtt, amikor az OMT „őse”, az Országos Érdekegyeztető Tanács a kormány kezdeményezésére létrejött, a bérről – így a minimálbérről is –, a foglalkoztatásról tárgyaló felek együttdöntési jogot gyakoroltak. Ez az „alapozás” meghatározó lett az idők során.

Az Antall-kormány deklarált célja volt az akkor már Érdekegyeztető Tanács (ÉT) névre hallgató testület hatás- és jogkörének bővítése, amire a szociális partnerek nyitottak voltak, sőt újabb és újabb területeket kívántak bevonni az általános érdekegyeztetés körébe. Ez komoly ellenérzést váltott ki az államigazgatásban és a parlament tagjainál, de a taxisblokád kapcsán megtapasztalt konfliktuskezelő erő nemcsak legitimitást, hanem jelentős mozgásteret is biztosított az ÉT számára. A hat munkavállalói és kilenc munkaadói szervezetnek – konzultációs joggal – gyakorlatilag illetékessége volt a gazdaság- és szociálpolitika összes területére, különös tekintettel a munkaügyi kapcsolatokra és a minimálbérre; a versenyszférára vonatkozó bérajánlások is érdemben az ÉT-üléseken dőltek el.

A Horn-kormány idején lényegében nem változott a helyzet. Volt ugyan egy próbálkozás – közel fél éven át – egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás megkötésére, de ez, nem utolsósorban a szociális partnerek mohósága miatt – jelesül, hogy minél több konzultációs jogot szerettek volna megállapodásos joggá változtatni – meghiúsult. A tárgyalások során felmerült egy korántsem új keletű kérdés: a szervezetek reprezentativitása, s az, hogy az esetleges megállapodásokat mennyire képesek betartani, illetve betartatni. Végül érintetlenül maradt a résztvevők reprezentativitásának ügye.

Az Orbán-kormány 1998. december végén kormányhatározatban kezdeményezte a hazai érdekegyeztetés megújítását, a társadalmi párbeszéd új intézményrendszerének kiépítését. Az átalakítás 1999 elejére fejeződött be, s ami a szociális partnerek jogait, kompetenciáit illeti, azok lényegében változatlanok maradtak – egy kivételtől eltekintve. Ez pedig a jogalkotással, konkrétan az adó- és költségvetési törvénnyel kapcsolatos konzultációs forma megszüntetése volt, illetve átalakítása véleményezési lehetőségre, de immár a Pénzügyminisztérium hatáskörében.