Európában, a csatlakozó országokat is beleértve, öt ipari szektor több minttízezer vállalata várja, hogy 2005 januárjával elkezdődjön az uniós szén-dioxid (CO2)-kibocsátási jogok kvótájának kereskedelme. Az érintettek száma néhány éven belül jelentősen nőhet, hisz az Európai Bizottság további szektorok és gázok bevonására készül a második, 2008–2012 közötti kereskedelmi időszakra. Potenciálisan mind a hat, üvegházhatásúnak minősített gáz – a második legfontosabb a metán – felkerülhet a listára, de a kontinens üvegházhatású gázkibocsátásának 80 százalékát kitevő CO2 megtarthatja kitüntetett helyét: a Kiotói Jegyzőkönyvben foglaltak mintájára elszámolóeszközzé válhat.

Globális felmelegedési potenciálban számolnak

Miről is van szó? 1997-ben Kiotóban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményében (UNFCCC) 160 ország állapodott meg az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről. Az aláíró országok vállalták: 2008 és 2012 között kibocsátásukat egy meghatározott érték alá szorítják. A vállalást általában az 1990-es kibocsátásuk százalékában adták meg – az átmeneti gazdaságok, köztük hazánk is válaszhatott kedvezőbb határt –, és a hat gáz teljes emisszióját szén-dioxid egyenértékben – vagy ugyanazon jelentéstartalommal globális felmelegedési potenciálban (Global Warming Potential; GWP) – számolják, azaz fajlagos üvegházhatásuk alapján tömegüket átváltják CO2-tömegre.

A gyakorlatban van, akinek sikerül a vállalását teljesítenie, és van, akinek nem. Mások viszont képesek túl is teljesíteni. A piaci kereskedés alapja ez a különbség: vagyis a rendelkezésre álló „emissziós jog” az, ami adható és vásárolható, és aminek alapegysége az egy tonna szén-dioxiddal egyenértékű üvegházhatású gáz kibocsátása.

Elsősorban a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásától végül elállt Egyesült Államok kardoskodásának köszönhető, hogy az egyezmény lehetővé teszi azt is, hogy a kibocsátás csökkentése nemzetközi együttműködés keretei között történjék. A mintát erre az államokban 1992 óta működő, nem üvegházhatású gáznak számító kén-dioxid-kibocsátási jogok vállalatok közötti kereskedelme nyújtja.

10-13 milliárd eurós piac

Az üvegházhatásúkibocsátási jogok kiotói rendszeren belüli nemzetközi kereskedelme 2008-ban, a jegyzőkönyv életbelépésével indulhat, kezdetben csak országok között; emellett viszont már 2000 óta működik az együttes megvalósítás (joint implementation) program, nemcsak államok, hanem vállalatok részére is. Minden jel arra utal tehát, hogy új piac van születőben, amelyben nemcsak a kibocsátókvehetnek majd részt, hanem befektetők, brókerek, spekulánsok, magánszemélyek és zöld szervezetek is.

Az Európai Bizottság adataira hivatkozva a Magyar Energia Hivatal úgy becsüli, hogy az unió jelenlegi tagállamai 2012-ig több mint 2,5 milliárd tonna karbonegyenértéket lesznek kénytelenek megvásárolni külső forrásokból, ami a mai karbonárakon –4-5 euró/tonna – 10-13 milliárd eurós piacot jelent.

A Magyar Környezetgazdaságtani Központ (MAKK) számításai szerint viszont az ár az unión belül 10 euró/tonnáig is felmehet, így az együttes megvalósítás programokban való részvétel hazánknak 2008 és 2012 között 6–12 milliárd forint nettó bevételt hozhat. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium adatai alapján tavaly az összes hazai üvegházhatású gázkibocsátás legnagyobb részét, 42 százalékát az energiatermelés adta, míg a legintenzívebben növekvő szennyezési forrásnak tartott közlekedés a 11 százalékát.

A Bakonyi Erőmű és a hollandok

A legutóbbi hazai vonatkozású tranzakció –az AS Borsod és a Pannon Power után a harmadik– a Bakonyi Erőmű Rt. Ajkai Erőműve és a holland állam közt jött létre november végén.

A kiotói megállapodás keretében Hollandia, 1990-es szintjét alapul véve, üvegházhatású gázainak hatszázalékos csökkentését vállalta. Ennek felét kívánja országhatárokon belüli eszközökkel megoldani, a fennmaradó részt, minimum 3 millió tonna CO2-kibocsátási jogot pedig az ország kormánya által létrehozott, Senter nevű alapprogramjain keresztül. A rendszer nagy léptékű, szerződésenként legalább 250 ezer tonna kibocsátási jogra terjedő projektek vásárlását támogatja, a többletet pedig az ország továbbértékesítheti. A kibocsátási kreditek átadása csak a teljesítési időszakban történik (2008–2012), évi öt alkalommal, de a szervezet előfinanszírozást biztosít a szerződés megszületésétől akár a teljes összeg 50 százalékáig is.

Az idén tendert nyert Ajkai Erőmű a széntüzelésű áramfejlesztője helyett 2004 januárjától biomasszafelhasználásra tér át, ami becslések szerint 2008 és 2012 között 450 kilotonna szén-dioxid-kibocsátás csökkenését fogja eredményezi. A holland alaptól elérhető árak 3–5 dollár/tonna CO2 között mozognak, ami a karbonpiaci árfolyamok alsó kategóriájához tartozik.

Lassan összehangolódó két jogi rendszer

A 2005-től élő uniós kereskedelem a Kiotói Jegyzőkönyvre alapozó, 2008-ban induló nemzetközi kereskedelemtől némileg eltérő jogi rendszert képvisel. Míg a jegyzőkönyv szerint – mint már utaltunk rá – a részes országok kereskednek egymással, az EU idén ősszel elfogadott direktívája az egyes kibocsátókra, azaz vállalatokra vonatkozik. Két vállalat közti adásvétel azonban a két állam közti különbséget is módosítja, így a két rendszer szorosan összefonódik, azonban a tranzakció itt nincs állami jóváhagyáshoz kötve.

A szakma a kormányoktól azintézményi háttér megteremtését és a tranzakciós költségek alacsonyan tartását várja. Épp ez utóbbira hivatkozva került be a direktívába egyelőre – a jegyzőkönyv hatféle gáztípusa közül – csak a szén-dioxid, de a kör a későbbiekben bővülhet. Várható az is, hogy fokozatosan nagyobb lesz az összehangolás a kiotói rendszerű nemzetközi kereskedelemmel a tranzakció alapegységét illetően is, és az uniós emissziós jogok mellett nemzetközi kreditekis elszámolhatók lesznek, szemben a mostani átszámításos rendszerrel.

Ingyenprivatizáció

A liberalizált villamosenergia-piacok működésével összhangban az unión belül bárhol is termel áramot majd egy vállalkozás, nem tehet szert előnyre versenytársaival szemben úgy, hogy olyan tagállamba telepíti a termelést, ahol az üvegházhatású gázok nem jelentenek pluszköltséget: mindenhol meg kell fizetni érte a piaci CO2-jog árát.

Magának a piacnak a megteremtése elsősorban állami feladat, ami az uniós rendszerben az állami tulajdonú kibocsátási jogok – kezdetben nagyrészt ingyenes – magántulajdonba adását jelenti.Az állami szabályozás mellett később azonban egyre fontosabb szerep hárul a karbonpiacot kiszolgáló tanácsadó és közvetítő intézményekre – mint Magyarországon a MAKK – vagy a holland Senterhez és a Világbank 180 millió dolláros alapjához, a Prototype Carbon Fundhoz hasonló finanszírozó szervekre.