A magyar gazdaságot csak a fogyasztás élénkítésével lehet gyorsabb fejlődési pályára vinni. A pénzügyeket minden más szempont elé állító gazdaságpolitika csak a fejlettebbek számára hoz komparatív előnyt, ugyanakkor fokozza az átlagosnál gyengébbek lemaradását. Ez az oka annak, hogy a gazdasági világ élcsapata a liberális gazdaságpolitika híve. Számára sikert, egyre nagyobb fölényt hoz, azonban fokozza a félperifériák relatív lemaradását. Növeli a munkanélküliséget, csökkenti a kapacitások kihasználását. A felzárkózás kudarcát megélő országokat a liberális politika egészséges és hasznos elemeit is megölő diktatúrákba kergeti. Erről szólt a 20. század.

A fogyasztást gerjesztő gazdaságpolitika jogosultsága azon alapszik, hogy egyrészt a termelés önköltsége, másrészt az állami bevételek nagysága egyre inkább, ma már elsősorban a kapacitáskihasználáson alapul.

A tudományos és technikai forradalom azzal járt, hogy mind az állam, mind a vállalkozások szintjén megnőtt a termelés volumenétől lényegében független, úgynevezett általános költség. Ebből fakadóan a gazdaság dinamizmusa a kapacitások kihasználtságától függ, a termékek önöltsége csak magas kapacitáskihasználás mellett lehet alacsony. Természetesen a kapacitáskihasználás lehet az optimális fölött, a munkanélküliség pedig az optimális alatt, és ez már nagy baj. Ezt jelzi a gyors, két számjegyű infláció.

Az állam és a vállalkozások magas általános költsége azt jelenti, hogy rövid távon a magasabb kapacitáskihasználás nagyságrenddel több állami bevételt és kevesebb kiadást okoz, mint a technikai fejlesztés, azaz a tőkeberuházás. Nem is szólva arról, hogy a beruházásokat minden kedvezménynél jobban ösztönzi a kapacitások magas kihasználtsága.

Ha alacsony a kapacitások kihasználása, alacsony az állam bevétele, hiszen az adók döntő többsége a foglalkoztatás és a fogyasztás mértékétől függ. A költségvetési mérleg kiadási oldalát is leggyorsabban, méghozzá nemcsak fájdalommentesen, hanem politikai sikert hozva, a munkanélküliség csökkenése hozza rendbe. Vagyis alacsony kapacitáskihasználtság és magas munkanélküliség esetén a pénzügyi egyensúly javítását nem takarékoskodással, hanem a fogyasztás gerjesztésével lehet, és kell elérni. Ráadásul ez nem okoz politikai válságot sem.

A vállalkozások oldaláról is hasonló a helyzet. Csak akkor tudnak olcsón termelni, ha az állandó költségek magas kapacitáskihasználás mellett, azaz nagyobb termelési volumenre oszlanak el. Minél nagyobb a vállalkozások állandó költsége, a jövedelmezőség annál inkább a kapacitáskihasználás függvénye. Az pedig csak akkor nőhet, ha nő a fogyasztás.

Keynes akkor ismerte fel azt, hogy a gazdaságot csak a fogyasztás növelésével lehet gyorsabb növekedési pályára vinni, amikor az állami költségvetés és a vállalati általános költségek súlya a harmada volt a jelenleginek. Tanácsainak megfogadása ma sokkal indokoltabb, mint akkor volt, pedig akkor is jó lett volna, ha a demokráciák közül nem csak az Egyesült Államok fogadja meg azokat. El lehetett volna kerülni az embertelen diktatúrák hatalomra jutását és az általuk okozott borzalmakat. A magyar liberális közgazdászok azonban a fasizmus és a bolsevizmus borzalmaiból sem tanultak. Szerencsére olyan baloldali kormányunk van, amelyik a pénzügyek liberális őrzőinek véleménye mellett a lakosság szociális elvárásait is figyelembe veszi. Ráadásul mást nem is tehet, hiszen félnie kell a jobboldali demagógiától, a következő választástól.

A liberális közgazdászok mumusa az infláció. Pedig a 20. század egyik legnagyobb találmánya az infláció, az állam pénzteremtő, fogyasztást növelő képessége. Ezt a dicsőséget az sem csökkenti, hogy mindig akadtak felelőtlen politikusok, akik visszaéltek a pénzteremtés hatalmával, és elszabadították az inflációt. Ezek kártevése ellenére sem tagadható, hogy az emberiség történetének legnagyobb csodáját az emberiség legfejlettebb harmada az inflációnak, az állam pénzteremtő képességének köszönhette.

Az ellen hiába küzdenénk, hogy az élenjárók egyre több gazdasági liberalizmust akarnak; de azt meg kell akadályozni, hogy rá tudják kényszeríteni az utolérés feladatával birkózókra a számukra elviselhetőnél több politikai és gazdasági liberalizmust.

Kopátsy Sándor