Az IT szektorban végbemenő változások olyan tanrendi szerkezet kiépítését igényelnék, amely képes folyamatosan alkalmazkodni az infokommunikációs ipar és vele együtt a munkaerőpiac fénysebességű átalakulásaihoz. Ez pedig még európai szinten sem megoldott feladat – állítja a a Career Space tanulmánya, amelyet az Európa Tanács támogatásával olyan vezető európai IT cégek konzorciuma állított össze az informatikusokat képző intézmények részére, mint a British Telecom, a Cisco Systems, a Siemens, a Philips, a Nokia vagy az Ericsson.

Középfokú informatikai végzettséggel még Magyarországon is nehéz elhelyezkedni. Talán ez lenne az oka, hogy szinte elhanyagolható a középfokú informatikai szakemberképzés az oktatási rendszerünkben? A rohamos technológiai fejlődés elmosta, általános tudássá tette a számítógép-kezelést vagy a szoftverüzemeltetést. Rendszergazdává pedig ma, az intranetek és extranetek korszakában nehezen képezhető ki egy középszintű tudásanyaggal rendelkező szakember.

Felsőfokú elosztások

Mint a világon bárhol, hazánkban is kettős gyökerű az informatikai képzés: egyrészt a tudományegyetemek természettudományi, másrészt a műszaki egyetemek villamosmérnöki karától származtatható. Ez a megosztottság mind a mai napig erősen érezteti a hatását már az elnevezésben is: míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kara műszaki informatikusok százait ontja évente, addig az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karán programtervező matematikus szak működik. Bár mindkét területen mind az alapozó képzés, mind a szakosodási lehetőségek tartalmaznak átfedéseket, kissé leegyszerűsítve: a műszaki informatikusok a számítástechnika hardverorientáltságú szakembereit, a „progmatosok” pedig a szoftvereseket szaporítják.

A műszaki informatikusi képzés, annak is a főiskolai szintje a legnépszerűbb. Az Oktatási Minisztériumban közöltek szerint tavaly egyetemi szinten 903, főiskolain 1904 műszaki informatikus végzett, programozóként pedig 172 főiskolás és 100 egyetemista vett át diplomát. A programozók számbeli alulmaradásának oka a képzési intézmények aránytalanságában rejlik: míg műszaki informatikát 12, programozói vagy programfejlesztői nappali tagozatos képzést országosan mindössze három egyetem (ELTE, Szegedi Egyetem, debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem) kínál.

„Bár az utóbbi időben történtek erőfeszítések a két műveltség összehangolására, továbbra is az a benyomásunk, hogy a legtöbb egyetem ragaszkodik a hagyományaihoz – írja a Career Space említett tanulmánya. – Teljesen más módszereket, szókincset és megközelítést használnak.”

Az informatikai szakma jövője a két informatikai kultúra növekvő integrációjában van – bizonygatják a tanulmányszerzők. Szerintük a jövőben az önálló, elszigetelten is kezelhető részfeladatok megoldásáról egyre inkább a valós idejű, interaktív csapatmunkára terelődik a hangsúly, ezért a tanrendekben egyenlő arányban kell bevezetni az elméleti matematikai és az alkalmazott műszaki tudást, és nagy hangsúlyt kell fektetni a hallgatók rendszerszemléletének kialakítására.

Átjárások

A „progmatos” képzésben egyazon oktatási intézményen belül különválasztják a hároméves képzéshez kötött, főiskolai diplomát adó programozó matematikus szakot az ötéves, egyetemi végzettséget nyújtó programtervező matematikusitól. Az átjárás többnyire megengedett. Ez a gyakorlat lényegében megfelel az angolszász világban is ismert bachelor- és masterdiplomák kétszintű rendszerének, amelyre az európai felsőoktatás is igyekszik áttérni. Az 1999-ben aláírt bolognai nyilatkozat szellemében – amely szerint 29 ország, köztük hazánk is megállapodott a felsőoktatási rendszerek harmonizációjáról egy Európai Felsőoktatási Térség kialakításával – a BME egyetemi tanácsa is elfogadta a felsőoktatás kétszintű modelljét. Az intézmény vezetése hozzálátott többek közt a műszaki informatikai kar szerkezeti áttekintéséhez is.

Egyes főiskolák között is komoly átjárhatóságokat alakítottak ki. Például a Budapest Műszaki Főiskola (BMF) Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karáról tovább lehet lépni a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karára. A BMF Neumann János Informatikai Főiskolai Karáról pedig mind műszaki informatikus, mind programtervező vonalon tovább lehet tanulni más intézményekben. Már a felvételi is tartalmazza mindkét kar követelményeit.

A Carieer Space-tanulmány rámutat, hogy az átjárhatóságot elsősorban hierarchikusan szervezett tanrendekkel, szabadon „hordozható”, moduláris tantárgyakkal lehet elérni, ez pedig itthon már megfigyelhető a programozó és programtervező matematikusi szakok közti különbségben. A hároméves programozó matematikusi főiskola anyaga gyakorlatilag egybeesik az ötéves egyetem alapképzésével, amit két év specializáció követ. Az alapképzés merevebb, időtállóbbnak szánt tartalmával szemben a negyedévtől kezdődő sávok alkalmasak leginkább arra, hogy bemutassák a legújabb trendeket, és az igazán friss tények elé állítsák a hallgatóságot. Az ELTE informatikai szakjának felsőbb éveiben például olyan tantárgyakat lehet fölvenni, mint webadatbázis-programozás, webanimáció, háromdimenziós tervezés, bevezetés az intelligens kártyák világába, informatikai biztonságtechnika, genetikus algoritmusok, Java, Linux és VRML programozás. A kurzusok kötelező olvasmányai pedig gyakran a legfrissebben megjelent, magyarra még le sem fordított szakirodalmakból állnak össze.

Gazdasággal beoltott hibridek

Az infokommunikációs terület szakmái az utóbbi időben jelentős minőségi változásokon mentek keresztül. Azon túl, hogy az integrált információs rendszerek egyre inkább igénylik a műszaki és elméleti szakemberek párbeszédét, együttműködését, az új információs technológiák korábban távolinak tűnő „mindennapi” területeket is bekapcsolnak az IT szakemberek mozgásterébe. Például, ha egy műszaki informatikus integrált vállalatirányítási rendszerek megtervezését vagy működtetését akarja elsajátítani, amelyek egy vállalat különböző funkcionális területeit szervezik egységbe, ahhoz elengedhetetlenek a vállalat-gazdaságtani és egyéb gazdasági jellegű ismertetek. Úgy tűnik, hogy az informatikaoktatás, túllépve műszaki és természettudományos hátterén, egyre erősödő gazdasági irányultsággal egészül ki. Új hibridtantárgyak, szakirányok és végül egész multidiszciplináris „gazdasági informatika” tanszékek emelkednek elő egyik napról a másikra.

Nyilvánvalóvá és a gyakorlatban tettekben érzékelhetővé vált az az igény, hogy a tudomány, az oktatás, valamint a vállalati szféra a korábbinál szorosabbra vegye a tudáscserét. A hagyományos kapcsolatok elsősorban a kutatás-fejlesztés területén voltak jellemzők; az Ericsson BME-n működő kutatás-fejlesztési szervezete például több mint száz posztgraduális hallgatót foglalkoztat. A vezető IT cégek szakembereinek tudására égető szükségük van a haladást követni akaró egyetemeknek. Közülük mind több vonja be oktatóként a gyakorlati szakembereket naprakész, új tudásuk átadása érdekében. A folyamatos információcsere megszervezése a gazdaság szereplői, az oktatás és a szakmai akkreditációs hatóságok között egyre elterjedtebb. Talán ez a megoldás a folyamatosan megújuló tudás egyetemi, főiskolai keretek közötti átadására, valamint a gazdaság igényeinek megfelelő szakemberek kibocsátására. A feladat megoldásában a felsőoktatás tehát nem marad magára.

Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Szakképzési Intézet tudományos főigazgató-helyettese így informál bennünket az új gondolkodásmódról: „Az Országos Képzési Jegyzék informatikai szakmai listájának megtervezésébe bevontunk technológiai ötletgazda munkáltatókat: a Microsoftot, a Novellt, a Sunt, az IBM-et, a Ciscót, a Linuxot, azaz a fejlesztő innovációs műhelyeket. Egyszerűen azért, mert számolva az átfutás éveivel, nem akartuk megvárni, hogy csak akkor kezdődjön el a szakemberképzés, amikor a fejlesztők kijönnek az új technológiával, és megfogalmazódik az ezt alkalmazó cégeknél a szakemberigény. Akkorra már az erre képzett szakembereknek éppen végezniük kell az iskolában.”