Magyarországon évek óta átlagos a növekedés az információs társadalomba történő befektetések terén, amivel a világban a 27-28. helyen van. Vannak azonban olyan, hozzá hasonló „kis” országok, amelyek az átlagosat messze meghaladó mértékben és módon invesztálnak ebbe a területbe; például Észtország, Szlovénia, Finnország, Dánia, Izrael, hogy a svédekről ne is beszéljünk.

Egy témára hány esélyes?

A Széchenyi-terv 40 milliárdja az átlagos növekedés fenntartásához elegendő. (Igaz, rosszabb esetben lehetnénk az átlag alatt is…) A 40 milliárdból a terv 15–17 milliárd forintot különít el az információs társadalom kiépítését célzó pályázatokra, valamint a nem pályázattal elnyerhető támogatásokra és a közbeszerzésekre együttesen. E 15–17 milliárdból a most meghirdetett, a terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Programjához kapcsolódó négy pályázatra 3 milliárdot lehet fordítani.
A 3 milliárd forint a következőképpen oszlik meg a négy program között: az információs társadalom megvalósításában közreműködő civil szervezetek támogatására 1,6 milliárd; az információs társadalom építésével kapcsolatos népszerűsítő, tudatosságnövelő, ismeretterjesztő kezdeményezések támogatására 350 millió; ilyen tárgyú hazai kutatásoknak, adatbázisok képzésének, karbantartásának, publikálásának támogatására 200 millió; a magyar nyelvi informatikai technológiák fejlesztésére és alkalmazására 250 millió forint.
Nem nehéz utánaszámolni: ha egy-egy pályázó 10-15-20 millió, illetve maximum 25 millió forintot igényel (a maximumösszegeket és a kötelező saját erő mértékét – jellemzően 35 százalék – a pályázati kiírások rögzítik), akkor egy-egy témában mindössze tucatnyi projekt kaphat esélyt.

Elsőként: hátrányban lévők

Az Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Program nem csak a nevében hordozza a „társadalmat”: prioritásként ugyanis megjelöli a hátrányos helyzetűek bevonását. A Nemzeti Információs Társadalom Stratégiája – ami alapvetően összhangban áll a programmal – nevesíti és rangsorolja is a támogatandó csoportokat: sérültek, fogyatékosok, munkanélküliek, roma kisebbség („kiemelten fontos a segítésük”); kistelepülések lakosai, civil szervezetek, idősek, nagyvárosi közösségek, lakótelepek lakosai („fontos a segítésük”).
A most meghirdetett, nem pályázati úton adható támogatás azonban a büntetés-végrehajtási intézetekben lévő fiatalok és a sorkatonák informatikai képzését jelöli meg, valamint a továbbtanulni szándékozó, hátrányos helyzetű roma diákok számítógéphez, illetve internethez való hozzáférését kívánja biztosítani.
„Azokkal kezdjük, akiknek e nélkül esélyük sem lenne arra, hogy számítógépek közelébe kerüljenek – fogalmazott Stumpf István –, illetve az első pályázatok azoknak a civilszervezeteknek és főként kis- és középvállalkozásoknak szólnak, amelyek a maguk eszközeivel a legtöbbet tehetik az információs társadalom elterjesztése érdekében.” Méltánylandó, elfogadható szempontok.

Szélesebb körben

Lapunk megkérdezett néhány, az információs technológia területén elismert szakembert, hogy nekik mi a véleményük a stratégiáról, a programról és az ismertté vált pályázatokról, támogatási célokról. (Szeptemberben várható további pályázatok megjelenése, többek között a pedagógusok informatikai képzése érdekében.)
A szakemberek egyetértettek abban, hogy majd másfél-két év fejleményei alapján lehet csak megítélni az eredményeket aszerint, hogy a kiírt pályázatokra kik, mivel jelentkeztek, és mennyit valósítottak meg az elképzeléseikből; így ma még óvatosnak kell lenni az értékelésnél. Elfogadták, hogy ezek a tervek a szűken vett gazdaságnál sokkal szélesebb körben szólítják meg a lehetséges szereplőket, bár az egyes célcsoportok nem feltétlenül azonosak a megvalósító erővel.
Nincs egyetlen olyan pontja sem ennek a stratégiának, amit bárki ne tartana fontosnak, derült ki mini-közvéleménykutatásunkból; ami kritikaként felróható: mindaz, ami kimaradt belőle.
Miért hiányzik többek között az oktatás, az informatikai iparfejlesztés a programok közül? Miért nincsenek benne nagy alkalmazóknak szóló pályázatok? Miért nincs megfogalmazva például az egészségügy informatizálása? Ezekre a majdnem költői kérdésekre azért létezik egy-két lehetséges válasz. Jelesül: a Széchenyi-terv egyéb programjai, a vállalkozások fejlesztésétől kezdve a turizmusig (lásd a Piac és Profit 2000/12., 2001/1–2., 3., 4., 5. számok) külön-külön kitérnek az adott terület informatikai kérdéseire. S mivel például önálló egészségügyi program nincs, így az egészségügy informatikával kapcsolatos feladatai sincsenek sehol kidolgozva. No meg a korlátosan rendelkezésre álló pénz kompromisszumokra kényszerít.

Elrejtve a régióban

Meglepő módon a Gazdasági Minisztérium 55 pályázata között is akad egy kifejezetten informatikai szempontú, mégpedig a regionális fejlesztési pályázatok között, ami a régiófejlesztésre adott 5 milliárd forintból 500 millió forintot szán „elektronikus mintapiac és portál” kialakításának a támogatására (a pályázat kódja SZT-RE7-es).
Erre eddig jellemzően a pályázat benyújtása érdekében megalakult konzorciumok jelentkeztek – mondta el V. Csorba Éva, a GM főosztályvezetője –, mivel a létrehozott portált a nyerteseknek több évig kötelező működtetniük, és a fejlesztéshez szükséges tőke 50 százalékát saját erőből kell előteremteniük; s ha ez megvan, akkor is csak maximum 25 millió forintot igényelhetnek az államtól. Akik több projekttel pályáznak, azoknak a saját erő projektenként minimum 33 százalék, ám a támogatás összege maximum 15 millió. Együttes pályázók 36 százalék saját erőhöz kaphatnak maximum 30 millió forintot. A nagyságrendek érzékeltetéséhez: a Matáv Rt. által a közelmúltban létrehozott elektronikus piactér fejlesztési költsége körülbelül egymilliárd forint volt.

Mikor jó egy pályázat?

Két ok miatt szokás bírálni egy pályázatot: azért, ha túl könnyű megfelelni neki, vagy azért, mert túl bonyolult. Nos, arra a kérdésre, hogy mikor jó egy pályázat, Z. Karvalics László, a BME Információs Társadalom és Trendkutató Központ igazgatója szerint van egy elvi és egy gyakorlati válasz.
Az elvi: ha a pályázat hozzájárul ahhoz, hogy egy döntés vagy cselekvés közelében lévő erő lendületet kapjon, és ettől végig tudjon járni egy útvonalat, ahol több feltételt kell teljesíteni, akkor jó. Ismerünk azonban jó néhány pályázatot, ahol olyan minimális összeg áll rendelkezésre több száz vagy több ezer szervezet, cég részére, hogy végül a nyerteseknek sem jelent semmilyen segítséget.
A gyakorlati: a pályázat elbírálásának szempontjai már a kiírás előtt pontosan tisztázottak legyenek, mert nincs annál rosszabb, mint ha menet közben innen is, onnan is beleszólhatnak a folyamatba. Fontos, hogy a nyertesek és az elutasítottak is nyilvánosságot kapjanak, hiszen ha elnyer valaki egy komolyabb összeget egy projekthez, az gondolkodhat alvállalkozókban, illetve a potenciális alvállalkozók fővállalkozót kereshetnek.
Végül: akkor jó egy pályázat, ha kiírója követi a támogatottak sorsát, amiből a következő pályázatokba beépíthető tapasztalatokat is levonhat.