A Gyurcsány-kormány Lendületben az ország című programjában alapvetően elkötelezi magát a piacgazdaság erősítése, a privatizáció folytatása, az állam túlzott szerepvállalásának az ellenzése mellett. A gazdaságpolitikában a növekedés volt eddig és továbbra is az egyik legfontosabb cél, most azonban megjelennek mellette a gazdasági egyensúlyi szempontok is - értékel Karsai Gábor, a GKI ügyvezető igazgatója. Hozzátéve, hogy a jövő évi költségvetés azonban már nem tükrözi egyértelműen a programban megfogalmazottakat, hiszen lényegesen lazább annál, mint amilyen szigorra magából a szövegből következtetni lehetett.
Ahhoz azonban, hogy érthető legyen az ok és a szándék, vissza kell nyúlni 2002 tavaszáig, amikor a jelenlegi MSZP-SZDSZ-koalíció Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölttel megnyerte a választásokat a jóléti rendszerváltás és a száznapos program ígéretével.
A gazdasági racionalitás az Orbán-kormány alatt kialakult túlzott belföldi felhasználás korrekcióját indokolta volna. Ehelyett, mint ismert, a közalkalmazotti bérek felemelésével és a választásokon beígért juttatások megadásával folytatódott az osztogatás. Ez - annak fényében, hogy 2002-ben még jött az önkormányzati, 2003-ban az uniós népszavazás, majd a 2004-es uniós parlamenti választások - érthető ugyan, de nem menthető. Még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy 2002 óta az ellenzék és a kormánypártok belső szembenállása az Európai Unióban is szokatlan.
Konvergencia vagy divergencia?
A 2002 és 2003 közötti időszakot valóban az osztogatás jellemezte, amit 2004-ben egy adórendszerbeli szigorítás követett, és záródott a jövedelmek és a teljesítmény között korábban megnyílt olló - fogalmaz Csaba László közgazdász, a Közép-európai Egyetem (CEU) tanára, aki szerint egyébként ezt a racionalizálási folyamatot László Csaba pénzügyminiszter indította el, bár a közvélemény utódjának, Draskovics Tibornak tulajdonítja. Az osztogatás tehát megszűnt, de sajnos, ebből nem következett sem a privatizáció határozott folytatása, sem a legfontosabb makrorendszerek reformja. Ötletek voltak ugyan arra vonatkozóan, hogy mivel lehetne stabilizálni a gazdaságot, de ezek elhaltak azon, hogy "jaj, senkinek a lábára ne lépjünk".
A gazdaságirányításnak megmaradt az a vonása, hogy a költségvetés valódi prioritásai nem vezethetők le a középtávú programokból, hanem ad-hoc módon, háttéralkuk mentén alakulnak ki. A Brüsszelben átadott programok sem az idei, sem a jövő évi költségvetési számokban nem köszönnek vissza. Konvergenciaprogramoknak hívjuk őket, de valójában divergencia figyelhető meg - fogalmaz szemléletesen Csaba László. - A gazdaság sodródik, a növekedés lassul, az államháztartási hiány tarthatatlan mértékű.
Csaba László szerint jó, ha az új kormány által ez évre vállalt 5,6 százalékos GDP-arányos hiány helyett 6,3 százalékosat sikerül teljesíteni. A makrogazdasági folyamatok nincsenek kézben tartva.
Tény, hogy 2003 nyarán a Medgyessy-kormány, látva a megbomló gazdasági egyensúlyt és a tetemes költségvetési hiányt, elkezdett valamilyen kiigazítást - idézzük ismét Karsai Gábort -, ekkor került sor a forint árfolyamának emlékezetes és ügyetlen sáveltolására, és a 2004-re szóló költségvetésben is szigorításokat ígértek -, ám "meglehetősen szégyenlős módon és következetlenül". A kormány nem deklarálta ugyanis, hogy hiba történt, sőt, továbbra is a száznapos program igazságosságát hangsúlyozta, és bár belátta, hogy fontos a megbomlott egyensúly helyreállítása, a valódi kiigazításhoz nem volt meg a politikai bátorsága.
A korábbi miniszterelnök, a hírnevét féltve, szinte minden társadalmi nyomásnak engedett, a gazdatüntetéstől kezdve az ellenzéki bírálatokig, és nagyon vigyázott rá, hogy ne bántson meg senkit - mondja kicsit keményebben Török Ádám, a veszprémi egyetem tanára, akadémikus. - Bár utóda egészen más stílusú, annak most sincs jele, hogy valóban tenne valamit a kormány az államháztartás túlköltekezésének a megállítására, és hogy lenne valódi gazdaságfejlesztési stratégiája.
Maradt a "kettős beszéd"
Visszakanyarodva azonban még 2004 nyarához, akkor - Karsai Gábor szerint - úgy tűnt, hogy a Medgyessy-kabinet valóban komolyan veszi az Európai Uniónak benyújtott, az idei költségvetési deficitnek a GDP 4,6 százalékára való leszorítását is tartalmazó konvergenciaprogramot. A nyári belpolitikai zűrzavar azonban már nem hagyott időt ennek bizonyítására, hiszen a miniszterelnök távozott, és Gyurcsány Ferenc vezetésével megalakult az új, jelenleg hivatalban lévő kormány. E váltásnak a kutató elsősorban politikai és közvetetten gazdaságpolitikai hátteret is tulajdonít. Hiszen a viszonylag szigorú 2004-es költségvetés és az immár stagnáló reálkeresetek a koalíciós pártok érdekeivel is ütköztek, s egyre élesebb vitát váltott ki, hogy jövőre folytatható-e a racionálisan indokolt, az ideinél radikálisabb állami megtakarítási, illetve adócsökkentési program.
A "kettős beszéd" helyett tehát választani kellett: még erőteljesebben újra osztogat-e a kormány, vagy továbbviszi a piacgazdaság kiépítéséhez szükséges reformokat, és általában visszafogja az állami szerepvállalást. A Gyurcsány-kormány sem hagyott, illetve, már a 2006-os választásokra készülve, talán nem is hagyhat fel a kettős beszéddel. Ám - sokak, így a GKI ügyvezető igazgatója szerint - ügyesebben kommunikál elődjénél, amikor egy stílusváltással ráhangolja a társadalmat, hogy ne mindenre az államtól várjon megoldást.
Csaba László nem keres mentséget, hanem egyértelműen felrója a kormánynak, hogy az államháztartás egyensúlyával láthatóan nem tud mit kezdeni. A sürgető infrastruktúra-fejlesztések finanszírozására ugyan elvben valóban a magántőke bevonása lenne a kézenfekvő megoldás, amit Draskovics Tibor pénzügyminiszter is javasol, de a CEU tanára úgy véli, nálunk ez kizárólag az államháztartási számok kozmetikázására szolgál.
Veszteségek finanszírozása?
Komolyan enyhítene viszont a költségvetés feszültségein, ha privatizálnák vagy akár megszüntetnék a veszteséges állami vállalatokat, mint amilyen például a Malév. Az nem politikai bátorság kérdése, hogy teljesen életképtelen cégeket finanszíroznak az adófizetők pénzéből, mint amilyen a vasút és az agrártámogatások - szögezi le Csaba László.
Török Ádám szintén azt hangsúlyozza, hogy rendezni kellene végre a súlyosan veszteséget termelő ágazatok, illetve állami tulajdonú vállalatok sorsát. Senkinek nem lehet érdeke ezekbe további pénzt folyatni. Török Ádám azonban a számos súlyos probléma közül még kettőt emel ki: az agrárium szerinte minden racionális érvet figyelmen kívül hagyó, túlzott támogatását, és ezzel szemben például a kutatás-fejlesztésre kirótt 25 százalékos áfát, ami nyomban ellensúlyozta a költségvetésben e célra kicsit megemelt keretet. Ez is annak bizonyítéka - mondja -, hogy a kormány nem hosszú távon gondolkodik.
Azt mindhárom szakember vallja, hogy a magyar gazdaság egyensúlyi gondjaira a valódi válasz az alapintézmények reformja. Ám a választási ciklusból hátralévő idő rövidsége miatt addig ezekre már biztosan nem kerülhet sor, és a Gyurcsány-kormány által elviekben leszögezett szigorral szemben a 2005. évi költségvetés is számos engedményt tesz. Így egy sor megoldandó feladat 2007-re, tehát már a 2006-ban megválasztott új kormány hivatali idejére torlódik össze.
Infláció, kamatok, megtakarítások
Az egyik ilyen faladat az infláció leszorítása, ami Karsai Gábor szerint addig teljesülhet. Ám ő sem lát igazán reményt az államháztartási hiány mérséklésére. Csaba Lászlót viszont komolyan aggasztja az infláció mértéke is, ami 4,5 százalékról az elmúlt évben 7 százalékra növekedett, miközben - érvel a professzor - Fekete-Afrikában is csak 12 százalék, ahol a világban az egyik legmagasabb a pénzromlás, és eközben a forint erősen túlértékelt. És a CEU tanára még inkább úgy véli, a 2006-ban kormányra kerülők nem lesznek könnyű helyzetben, mert aligha tudják majd akár kifelé, akár befelé betartani azt, amit most majd a kampány során ígérnek. Lényegében azért, mert szerinte a magyar gazdaság kimozdult a fenntartható fejlődés pályájáról, és a társadalmi elvárások ellentmondásba kerültek a lehetőséggel.
Van még egy pont, ahol igen eltér a közgazdászok többségétől Csaba László véleménye: kedvezőtlennek tartja azt is, hogy miközben a világban kamatemelési hullám figyelhető meg, nálunk csökken a kamat. Ezért vitába száll mindazokkal, akik azt hangoztatják, hogy a hazai kamatok magasak, hiszen ez csak nominálisan igaz, az inflációval korrigált reálértéken már nem. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben elég lehet egy körlevél - mondja -, amellyel valaki egy spekulatív befektetési hullámot indít el, s ez tönkreteheti a hazai pénzpiacot.
Nem csak ő hívja fel azonban a figyelmet arra az alapvető problémára, hogy nincs az országban belső megtakarítás. Sőt, a gazdaságban eluralkodott az a politika által is erősített hangulat, hogy most érdemes eladósodni. Márpedig így a gazdaság nagyon sérülékeny. Ugyanezt Török Ádám úgy fogalmazza meg, hogy sürgető lenne a lakossági megtakarítások ösztönzése. Az Orbán-kormány kezdte, a Medgyessy-kormány pedig folytatta a fogyasztás, sőt a fogyasztási hitelek propagandáját - teszi hozzá -, ami az egyik fő oka a gazdaságban kialakult egyensúlyi gondoknak.
Arra a közbevetésre, hogy a makroegyensúlyi gondok ellenére mégis élénkülnek a beruházások, nő az export - hiszen a KSH első tíz hónapról szóló adatai is ezt tükrözik -, Csaba László leszögezte: nem nyugodhatunk meg, hogy a reálgazdaságban minden rendben, ha ezzel szemben áll, hogy az államháztartás hiánya a duplája annak, ami finanszírozható, és számolni kell a túl erős forint kedvezőtlen hatásaival is. Intő példa Latin-Amerika és Kelet-Ázsia, ahol szintén a rövid távú beáramló tőke miatt túlértékelődött a nemzeti valuta, és gazdasági válsághoz vezetett.
Európroblémák
Mikorra számíthatunk vajon a fentiek tükrében az euró bevezetésére?
A néhány hónapja 2010-re módosított határidőt Karsai Gábor reálisnak tartja, de ehhez 2008-ra teljesíteni kell a maastrichti kritériumokat. S bár a GKI szakembere úgy tudja, elvileg lehetséges, hogy addig az unió is enyhít ezek szigorán, korántsem biztos, hogy az új belépőkkel szemben is; s egészen biztos, hogy nagyságrendi különbségek egyik évről a másikra nem faraghatók le. A 2007-2013-ig szóló uniós költségvetési időszak mindezek ellenére pozitív mérleggel zárulhat Magyarország számára is - mondja -, hiszen mérsékelheti a nemzeti költségvetési hiányt, hogy az uniós alapokból pályázható támogatásokkal hazai források válthatók ki. Igaz, csak részben, mert az uniós támogatások jelentős része hazai társfinanszírozást igényel, aminek a fedezetét biztosítani kell.
Csaba László szerint 2010 még nagyon messze van, aki hivatalban ma erről nyilatkozik, az már az utódja utódjának a nevében vállal kötelezettséget. Ezért is ellenezte, hogy az eredetileg vállalt 2008-as időpontot kitolják 2010-re, mivel ez a belátható időtáv kikövetelte volna, hogy a kormány komolyabban vegye a maastrichti kritériumoknak való megfelelést. A 2010-es euróbevezetéshez 2008-ig kell ezeket teljesíteni, és ennek 2007-ben igen erőteljes szigorítás lesz a feltétele. De ez a mai közgondolkodásban vezetői szinten sincs benne. Se a kormány, se az ellenzék nem ismeri el a szükségességét.
Arra, hogy Magyarország tagja lehessen az uniós közös valutának is, három EU-fórumnak kell az áldását adnia - emlékeztet a realitásokra az egyetemi tanár. - Az Európai Központi Bank véleménye még csak a belépő, de a legutolsó jelentésük szerint nagyon nem felelünk meg az elvárásainak, és semmi jele, hogy hamarosan megváltozna ez a véleménye. Ami nélkül oda se kerülhetünk a már politikusokból és nem szakértőkből álló plénum elé. Valóban az euró lenne az utolsó vívmány, amit az országnak az uniós csatlakozási folyamatban még el kellene érnie, de ez egyre messzebb van - véli a professzor.
Őszintén kellene beszélni
S hogy mégis, mit tenne a kutató vagy az egyetemi tanár, ha hirtelen kormányzati döntési pozícióba kerülne?
Ez elképzelhetetlen, mert nem vállalná el - szögezi le Csaba László. - Az első lépés azonban, amit mindenkinek javasolna, az őszinte beszéd, ami, sajnos, mára abszolút kiment a divatból. Mind a kormány, mind az ellenzék felelősség nélkül beszél, az utóbbi például 5,9-ről 6,1 százalékra nőtt ráta tudatában elszabadult munkanélküliségről. Ehelyett meg kellene végre érthetően mondani, hogy rosszabb idők következnek, és a gazdaságpolitika különböző elemeit össze kellene hangolni a társadalompolitikai elvárásokkal. Nem bedarálni azt, aki valamit másként gondol, hanem leülni az ellenérdekelt felekkel, és közös megoldást találni. (Draskovics Tibor sem véletlenül beszél keretes cikkünkben bizalmatlansági deficitről! - a szerk.) Nem triviális a kockázat, nem a tankönyvekben leírt módon kezelhető a sérülékeny árfolyam, a fizetési mérleg hiánya. De a magyar gazdaság 1987 és 1997 között a jelenleginél sokkal súlyosabb kihívások előtt állt, és a magyar társadalom józanságát mutatja, hogy mégis egyetlen taxisblokáddal sikerült átvészelni az időszakot. Akkor most miért félnek a politikusok? Miért gondolkodnak rendkívül rövid távon? A megoldáshoz először a valódi kérdéseket kellene feltenni - hangsúlyozza Csaba László -, de sajnos, egyelőre éppen az ellenkező irányba haladunk.
A költségvetési kényszerhelyzet érthető - mondja Török Ádám -, de ő is azt hangsúlyozza, hogy ideje lenne őszintén beszélni. Nem szabad a könnyebb ellenállás irányába menni, és engedni a társadalmi, politikai nyomásnak, hanem végre valódi válaszokat kellene adni a gazdasági egyre súlyosabb egyensúlyi problémáira.
Karsai Gábor szerint bárki lenne kormányon, annak a belpolitikai népszerűségre való törekvés és a - többi között a külföldi befektetők bizalmához is szükséges - racionálisan indokolt szigor között kellene összhangot teremtenie, és meglehetősen eklektikusan alakítaná a kormányzati döntéseket. Ebből az a kiút, ha a kormány és az ellenzék együtt most már minél kevésbé rontják el a választások utáni valódi reformpolitika esélyét.
Pénzügyminiszteri mérleg
Draskovics Tibor, hivatalban lévő pénzügyminiszter legalább annyira a költségvetési hiányt tartja a magyar gazdaság legfontosabb aktuális gondjának, mint a közgazdászok többsége. A csökkentés azonban "ráolvasással nem megy" - jelentette ki a GKI Gazdaságkutató Rt. által szervezett november közepi szakmai konferencián. És elsősorban a bizalmi deficitet nevezte meg a gazdasági fejlődés legfontosabb akadályának, illetve az együttműködés és a párbeszéd hiányát egyrészt szakmai téren, másrészt a szociális partnerek, a gazdaság meghatározó szereplői és a politikai partnerek között.
A pénzügyminiszter véleménye szerint 2003-2004-ben alapvetően kedvező fordulat, hogy egy jól láthatón nem fenntartható növekedési pályáról a gazdaság átállt egy fenntarthatóbb pályára: a GDP növekedése egyre inkább az exportnak és a beruházásoknak köszönhető, elkezdődött a termelés és a bérek növekedésének összhangba hozása, s a korábban rendkívül alacsony lakossági megtakarítások is mintha növekedni kezdenének. Ugyanakkor a fő gondok: a külső egyensúlyi mérleg borulása, a magas államháztartási hiány, a bizalmi és az együttműködési deficit.
A költségvetési hiány elfogadható szintre hozását több tényező befolyásolja. Az átállás a fenntartható növekedési pályára rövid távon rosszul hat a költségvetésre - elvben az irányváltás újabb bérkiáramlással járna -, kihívás az infláció mérséklésének kényszere. A 2002-ben végrehajtott bérkorrekció mintegy 400 milliárd forint plusz költségvetési terhet jelent, ami évről évre nő, ha a juttatásokat reálértéken akarjuk tartani. Óriási a lemaradás a szükséges infrastruktúrafejlesztésekben (autópálya, hulladékkezelés stb.), ami ezermilliárd forintban mérhető gyors beruházásokat igényelne. A korábban végrehajtott nyugdíjreform - bár helyes volt, hangsúlyozta a pénzügyminiszter - a GDP 0,8 százalékával, két év múlva 1 százalékával csökkenti a költségvetés bevételeit. Komoly gond a magas kamatszint, hiszen egy év alatt 6,5 százalékról 12 százalékra ugrott, és csak igen lassan ereszkedik innen lefelé.
Költségvetési szempontból plusztétel az EU-csatlakozás, egyrészt mert jövőre 210 milliárd forintot kell a közös uniós kasszába befizetnünk, másrészt mert az uniós támogatások többsége társfinanszírozású, vagyis a hazai, állami részt biztosítani kell. (Más kérdés, hogy az ország mennyit kap cserébe vissza, de az nem az államháztartás bevételeként jelentkezik.) Pluszkiadás a NATO-tagságunk, amely szerint a GDP 2 százalékát kellene védelmi kiadásokra fordítani, az idei tény 1,3 százalék. Komoly gond az alacsony foglalkoztatás, a gazdasági aktivitás alacsony volta, ami sokféle eszközzel kezelhető, például a foglalkoztatási közterhek mérséklésével, ami azonban csökkenti a költségvetés bevételét. S végül tizedik kihívásként - leszögezve, hogy a felsorolás nem követi a fontossági sorrendet, és nem teljes - Draskovics az általános adócsökkentési nyomást említette.
Előadásában a miniszter nem maradt adós a lehetséges megoldásokkal sem. Az infrastruktúra-fejlesztéseket a kormány ahol csak lehet, a magánbefektetők bevonásával kívánja megvalósítani, és ezzel hosszú távon is biztonsággal működtethetők az új intézmények. Az uniós támogatások jelentős része korábbi hazai támogatásokat válthat ki, ami már a jövő évi költségvetésben is tükröződik. Ezért nem korrekt, ha például a hazai agrártámogatások összegét önmagához hasonlítjuk, és nem együtt nézzük az uniós és hazai támogatásokat - utalt a miniszter az elégedetlen gazdákra.
"A védelmi kiadásokat csökkentjük, vállalva annak politikai felelősségét - sorolta Draskovics. - Csökkentjük a költségvetési intézmények költségeit." Az adócsökkentés általánosan nem valósítható meg, de célzottan, néhány jól körülhatárolható probléma kezelésére figyelve igen.
Ezek természetesen rövid távú és nem végleges megoldások a fő gazdaságpolitikai gondokra - mondta a pénzügyminiszter. Azokhoz átfogó reformokra lenne szükség, de az 1997-es nyugdíjreform óta nem volt hasonló, átfogó reform, és "erre együtt nem lehetünk büszkék".
