Kisbirtokok, nagyüzemek. Milyen földárak alakulhatnak ki Magyarországon?

A termőföld árát véletlenül sem a terményekkel megszerzett jövedelem alakítja ki. Az is közömbös, hogy az adott ország gazdaságilag mennyire fejlett, mennyi az egy főre jutó GDP. A legnagyobb súlyú ármeghatározó tényező a népsűrűség. Hazánkban lényegében száz fő jut egy hektár területre. Görögországban, Portugáliában, Franciaországban, Ausztriában, Dániában hasonló ez a mutató, s mindenhol körülbelül egymillió forint körüliek a földárak. Nálunk viszont az Alföld térségében ennek a hatvan–nyolcvan, a Dunántúlon pedig mindössze ötven százalékát érik el.

Egy év múlva már javában érvényesek Magyarországra is az uniós normák. A mai tagok támogatási rendszereik segítségével az utolsó 20-25 évben elérték, hogy tompítsák a világpiaci árak hektikus ingadozásait. A meghatározó növényi kultúrákból önellátók, s mind a növényi kultúrák, mind a hústermelés feleslegeivel kereskednek. A földhasznosítási programok pedig továbbra is arról szólnak, hogy a falvak lakói ne áramoljanak be a városokba lakni, dolgozni. A miattuk létrehozandó infrastruktúra ugyanis rendkívül drága lenne, az ipar „elnépesedése” pedig csökkenő hatékonyságú feleslegtermeléshez vezetne.

Az unió árcsökkentésre késztet

Minimum 35–40 hektár területet kell egyszerre megművelni ahhoz, hogy elfogadható színvonalú megélhetést biztosítson; ez reálértéken számolva 85 ezer forintnyi költséggel jár – állítja Balogh Ádám, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. igazgatója, igazságügyi szakértője, egyetemi tanár. Igaz, az együtt lakó családtagok ekkor sem alapozhatnak csak a mezőgazdasági termelésre, jó, ha mellette polgári foglalkozásokat is űznek, nemritkán úgy, hogy a gazdálkodás számít a kiegészítő tevékenységnek.

Mindez azért is különösen fontos, mert alapvető változás az uniós agrárkoncepcióban, hogy a 2007-ben kezdődő európai uniós költségvetési időszakban a támogatások már nem az úgynevezett vezértermékek termeléséhez dukálnak, hanem a termőföld megműveléséhez. Ezzel az EU az árak csökkentésére készteti a mezőgazdaságot. Ennek lehetséges eszköze, hogy a nagyon intenzív gazdálkodást valamelyest külterjesebbé tegyék, ami sokakra a meglepetés erejével hathat. Ugyanis mindmáig a belterjesség velejárójaként könyveljük el a hatékonyság növekedését. Pedig Balogh Ádám szerint ez sosem igazolódott be, mint ahogyan az sem, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság olcsóbban termel.

A hazai trendek szerint 1962 és 1992 között a nagyüzemen kívüli szektornak 8-9 százaléknyi földterülete volt, a többit az állami gazdaságok, téeszek használták, művelték. De a kisüzemeknek sosem volt 40 százaléknál kisebb a részesedése a mezőgazdasági össztermékből. Természetesen a nagyüzemek alapvetően nem a kézimunka-igényes kultúrákat részesítették előnyben, hanem a gépesíthető nagyüzemieket, tehát nagyon nem mindegy, hogy búzát vagy zöldséget termelünk-e nagy-, illetve kisüzemben.

Kettéosztott ország

A föld értékét azonban véletlenül sem a termékekkel megszerzett jövedelem alakítja ki. Az is indifferens, hogy az adott ország gazdaságilag mennyire fejlett, mennyi az egy főre jutó GDP. Elemzések sokasága foglalkozott azzal, milyen körülmények befolyásolják a termőföld árát, s kiderült: a legnagyobb súlyú ármeghatározó tényező a népsűrűség.

Balogh Ádám adatai szerint Görögországban, Portugáliában, Franciaországban, Ausztriában, Dániában lényegében száz fő jut egy hektár területre, s mindenhol körülbelül egymillió forint körüli árak a jellemzők. Ott, ahol 2,5-szeres a népsűrűség – ilyen például Németország –, meghaladja a kétmillió forintot, Belgiumban, Hollandiában pedig népsűrűség-arányosan már 3,5 milliós földárakkal lehet kalkulálni. Az adatokból következtetni lehet arra, hogy Magyarországon milyen földárak alakulhatnak majd ki.

A rendszerváltást követő bő egy évtizedben nálunk nem az egységes, nagy földtulajdonok megőrzése, új nagybirtokok születése volt a jellemző, hanem éppen fordítva: számtalan kisebb gazdaság jött létre a nagyobbakból, helye lett a családi tulajdonnak és az azzal arányos méreteknek. Voltaképpen ez a „végeredmény” többé-kevésbé hasonlít is a nyugati országokban jellemző struktúrákra. A hazai folyamatok azonban oda vezettek, hogy nagyon sok esetben kettévált a föld tulajdonlása és használata. Mindemellett Balogh Ádám másfajta – történelmi – kettéosztottságról is megemlékezik.

Az Alföld alapvetően gazdagyökerű társadalom: a nagybirtokrendszernek kisebb szerepe volt, mint a Dunántúlon. Ráadásul gyengébb az infrastruktúrája, kevésbé iparosított térség, ahol az egyéb megélhetési lehetőség is korlátozottabb, s végső soron a harmadik szektor is lassabban fejlődik a mérsékeltebb fizetőképes kereslet miatt. Az itt élő, földdel is rendelkező, ámbátor máshol dolgozó emberek nem szívesen adják el birtokukat, hiszen az a vésztartalékuk. A hazai magas árak ebből is következően itt, az Alföldön alakultak ki. (A hektáronkénti termőföldár Hajdúszoboszló, Debrecen térségében: 600–800 ezer forint, Csongrád megyében 600–700 ezer forint, Tolnában 500 ezer forint alatti.)

Alacsonyabbak az árak az úgynevezett cselédgyökerű Dunántúlon, ahol jobb az infrastruktúra, magasabb szintű a szolgáltatás, és bőségesebb az alternatív megélhetési lehetőség. Az emberek kevésbé ragaszkodnak földjeikhez. Errefelé 100 ezer hektárokban mérhetők azok a területek, amelyeket ingyen vagy névleges áron átengednek tulajdonosaik haszonbérleti megművelésre.

Kiskapuk és kérdések

Ott, ahol a nemzetközi tőke egyáltalán nem mutat érdeklődést a termőföld iránt, sőt a mezőgazdaság is hidegen hagyja, a nemzeti tőke is óvatosan, szerény mértékben fektet be földbe. Mindez akkor változik meg – mondja Balogh Ádám –, ha például megnő az infláció, s a megtakarítások reálértékét nem lehet a legegyszerűbb módon, bankbetétek segítségével megőrizni.

Ugyanakkor a rendszerváltást követő időszakban Magyarországon a torz, alacsony földárak is arra ösztönözték a kormányzatokat, hogy megakadályozzák a külföldiek, illetve a társaságok tulajdonszerzését. A kiskapuk, a zsebszerződések azonban választ adnak néhány alapkérdésre. Így arra, hogy ha csak a lokális piacon van komolyabb kereslet a termőföld iránt, akkor a későbbi árkiegyenlítődés haszna érdekében vesznek meg – akár külföldiek is – jó pár hektárt.

Amire azonban egyelőre nincs válasz, hogy a nem legálisan tulajdonolt birtokokon előállított termékeket hogyan viszik haza eladni, s hogyan versenyeznek az ott is rendszerint támogatott, legális belföldi portékákkal. Ha hazaviszik egyáltalán, és nem nálunk értékesítik. Ez utóbbi esetben azonban legfeljebb a közterhek mellőzésével alkalmazott napszámosokon kereshetnek, de olyan hitel- és felvásárlási könnyítéseket – elvben – már nem kaphatnak, mint a belföldi, legális gazdálkodók. Az mindenesetre elképzelhető, hogy a mai és majdani földárak közötti különbség megszerzése érdekében, a külföldi, zsebszerződést megkötők is elpasszolják majd a birtokaikat a magyar állampolgároknak.