Az uniós csatlakozás időpontjától, azaz 2004. május elsejétől a közösségi jog kötelező érvényű Magyarországon. Az adók megállapítása ugyan nemzeti hatáskörbe tartozik, ám az Európai Uniónak az általános forgalmi adóra vonatkozó hatos irányelve kimondja, hogy - néhány nevesített adón kívül - a tagállamok nem vethetnek ki más forgalmi típusú adót.

Az elmúlt hónapokban több szakértői elemzés is foglalkozott a magyar iparűzési adó problémájával, de végleges állásfoglalás még nincs.

A magyar állam számára legkedvezőtlenebb döntés szerint az iparűzési adót az EU jogtalannak minősíti, ami azt jelentené, hogy az elmúlt év ötödik hónapjától ez indokolatlanul terhelte a magyarországi telephellyel rendelkező cégeket és egyéni vállalkozókat. Arról pedig külön dönthet az Európai Bíróság, hogy a már beszedett helyi iparűzési adót vissza kell-e fizetni, s ha igen, mikortól és kinek.

Az biztos, hogy a jelenlegi rendszer több ponton is kifogásolható.

Ez a nehéz teher független a nyereségtől; alapja az árbevétel, csökkentve bizonyos beszerzések összegével. Így az iparűzési adó a veszteséges vállalkozásra is jelentős befizetési kötelezettséget ró.

Az adónem kiszámításának egyáltalán nem szektorsemleges metodikája a másik megkérdőjelezhető tényező. Az adóalap kiszámításához ugyanis ágazatonként eltérő módon kell az árbevételt korrigálni. A szolgáltatószektorban például az alvállalkozói díjak és a közvetített szolgáltatások levonhatóak, de ezen túlmenően más levonható tétel jellemzően alig merül fel. Nagyon leegyszerűsítve a számítást, egy 10-15 százalékos költségarányos nyereséggel működő cég a profitjának durván 20 százalékát fizeti ki iparűzési adóra 2 százalékos adókulccsal kalkulálva. A kereskedelmi ágazatban a bruttó árrés - a beszerzési árat levonjuk az eladási árból - adja a befizetendő összeg bázisát, a termelők esetében pedig gyakorlatilag csak az anyagköltség (a bérköltség, de az amortizáció sem) vonható le az eladási árból.

- Ugyanaz a szabály más eredményt ad a különböző szektorokban működő cégek esetében. Egy olyan rendszer, amely tevékenységtől függően máshogyan terheli a vállalkozásokat, hosszabb távon biztos, hogy nem fenntartható - hangsúlyozza Ulrich Róbert, a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Rt. szenior menedzsere.

Az ország tőkevonzó képessége szempontjából sem mellékes az iparűzési adó léte. Hasonló típusú terheléssel sem a környező, most EU-taggá vált országokban, sem a korábbi tagállamokban nem találkozik a vállalkozó. László Csaba, a KPMG partnere úgy véli, ez az adófajta jelentősen rontja Magyarország versenyképességét a külföldi befektetések szempontjából, mert gyakorlatilag erodálja a régió többi államáénál átlagosan alacsonyabb szintű társasági adónkból származó előnyünket. Különösen a magas hozzáadott értéket produkáló termelőcégeket sújtja aránytalanul magas befizetési kötelezettség, Magyarország pedig pont ezt a külföldi beruházói kört szeretné megnyerni.

Az 1991 óta létező terhelés fokozatosan érte el a mai szintet. Míg kezdetben csak néhány önkormányzat vezette be, ma már alig lehet olyan eldugott falvat találni, ahol a helyi költségvetés lemondana erről a tételről. Sőt, a mértékében sincs nagy különbség: a legtöbb helyhatóság - a nagyobb települések szinte száz százaléka - a maximális 2 százalékra tart igényt. Így a cégek és egyéni vállalkozók befizetései éves szinten eléri a 350 milliárd forintot.

A már régóta feszegetett kérdés rendezésére most az olasz IRAP-vita ad esélyt. Számos cégnek, amely érintett az olasz ügyben, van magyar leányvállalata, és a globálisan tevékenykedő adótanácsadó cégek is felhívták ügyfeleik figyelmét a magyar iparűzési adó lehetséges párhuzamba állítására. Az érintett itáliai adónem ugyanis több lényeges elemében hasonlít a sokat vitatott iparűzési adóra.

Egy olasz adózó 2003-ban pert indított az Európai Bíróságon (EB) az olasz állammal szemben. 2005 márciusában az ügyet tárgyaló bírói tanács mellett működő főtanácsnok állásfoglalásában kimondta: véleménye szerint ez az adófajta az unió hatos irányelvének harmincharmadik cikkelyébe ütközik.

- Bár az unió jogérvényesítési mechanizmusa szerint az EB végső ítéletére még néhány hónapot várni kell, ám ha aszerint is az adózók nyernek, a mi iparűzési adónknak sincs sok esélye, hogy átmenjen az uniós vizsgán - állítja Ulrich Róbert. Egy, az adózókra kedvező döntés esetén pedig a magyar államnak és a vállalkozóknak is el kell gondolkodniuk, hogy hogyan tovább. Arra ugyanis, hogy visszakapja a 2004. május 1. utáni időszakra eső befizetést, leginkább annak lehet esélye, aki eljárást is indít ennek érdekében. Legalábbis hasonló döntésre jutott az EB korábban, Ausztria csatlakozása után, amikor szintén egy, már a csatlakozás előtt létezett adó visszatérítéséről kellett határoznia.

Bonyolult, hosszadalmas, de sikerülhet

Május 31-éig be kellett adni az adóbevallást. Egy elszánt vállalkozó előtt legalább három lehetséges út áll. Benyújtja a bevallását, de nem teljesíti fizetési kötelezettségét. A másik lehetőség, hogy befizeti a jelenleg jogos követelést, és ezt követően önrevízióban visszaigényli a 2004. május elseje utáni időszakra eső hányadot. Mindkét esetben az adózás rendjéről szóló törvény szerint adóbírsággal sújtható a vállalat, még akkor is, ha amúgy eleget tett fizetési kötelezettségének, de az önrevíziót elutasítja a hatóság. A Deloitte adószakértői szerint azonban létezik olyan járható út, amely nem hordozza magában az adóbírság veszélyét.

Az eljárás technikailag kizárólag a bevallási határidőig vagy kivételes esetben az azt követő néhány hétben kivitelezhető. Bár a tanácsadó cég szakmai titokként kezeli az ügyfeleinek tett javaslat részleteit, nagy vonalakban ismertette az eljárás menetét nyilvánosan is.

A vállalat bevall és fizet, majd az önkormányzatnál jogvitát kezdeményez. Ezután az ügy a közigazgatási hivatalhoz kerül, ahol harminc napon belül döntést kell hozni róla. Ha ezen a fórumon is elutasítják a cég igényét az iparűzési adó adott időszakra szóló összegének visszafizetésére, akkor a magyar bíróság jogosult dönteni az ügyben. Ezen a szinten pedig az adózó kérheti - ahogyan ez történt az IRAP esetében is -, hogy a hazai testület kérje ki az EB véleményét az ügyben. Ez az első fecske útja. A "követőknek" annyival könnyebb, hogy nem kell Brüsszelhez fordulniuk, csak kérni a hazai bíróságot, hogy függessze fel ügyüket az európai döntés megszületéséig.

Csakhogy ez a procedúra évekig is eltarthat. Jó esetben - és ez optimista vélekedés - 2007 lesz, mire európai jogerős határozat születhet arról, hogy a magyar iparűzési adó összefér, avagy nem a hatos irányelvvel. Addig viszont mindenkinek fizetnie kell, vagy az önkormányzat jogosan veti ki az adóbírságot.

Kétséges, hogy a gyakran a túlélésért küzdő mikro-, kis- és középvállalkozások tudnak-e a hivatalos procedúrára időt és energiát fordítani. Ha nem, akkor viszont egészen biztos, hogy elesnek attól a lehetőségtől, hogy a bármikor is megszülető kedvező európai döntés esetén az ország európai uniós tagságának időpontjától addig történt befizetéseiket visszaigényelhessék.

Az európai jogrendszer precedensalapon működik, és az évtizedek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, arra semmilyen esély nincs, hogy minden vállalat és vállalkozó visszakapja a befizetett adó összegét 2004. május elsejéig visszamenően. Egyetlen dán eset volt a kilencvenes évek elején, amikor az EB ilyen döntést hozott, ám akkor már az adó bevezetése előtt figyelmeztette az Európai Bizottság az országot, hogy nem EU-konform a tervezett adónem. Ez az ügy azonban igencsak eltér a hazai problémától, hiszen itt egy a csatlakozás előtt született adóról kell döntést hozni. Ebben az esetben nagyon valószínű, hogy az EB legfeljebb a határozat meghozatalakor már jogvitában álló cégek befizetéseinek visszautalására fogja kötelezni a magyar államot. Már csak azért is, mert egy ilyen mértékű kifizetési kötelezettség - egyszerű számítással 2007-re az összeg akár a 900 milliárd forintot is meghaladhatja - nemcsak a helyhatóságokat, hanem a magyar államot is működésképtelenné tehetné.

Az imént vázolt folyamat egy lehetséges szcenárió az elkövetkező néhány évre. Persze mindez alakulhatna másképpen is; kicsit "vállalkozásbarátabb" módon. Hiszen a jelenlegi kormány - az olasz ügytől függetlenül is - foglalkozott már a kérdéssel: a közelmúltban létrehozott adóreform-bizottság három csoportja közül az egyik kifejezetten az iparűzési adót vizsgálta. A szakértői javaslat 2006-ban az adó mértékét - változatlan számítási feltételek mellett - maximum egy százalékra csökkentené, 2007-től pedig új alapokra helyezné kiszámításának módját.

A kormányzat akár elébe is mehet az európai ítéletnek. Június elején Veres János pénzügyminiszter több fórumon is elmondta, hogy a kormány módosítani akarja az iparűzési adó alapjának számítási módját. A részleteket őszre munkálják ki, ekkor terjesztik a parlament elé. Az adó mértékére több variációt is kidolgoztak, az egyik szerint a jelenlegi kétszázalékos plafont a felére mérsékelnék, de az alapja továbbra is az árbevétel lenne. Ebben az esetben viszont valószínűleg továbbra sem lenne EU-konform. Az önkormányzatok kieső forrásainak pótlására viszont a nyereségadót 5 százalékkal megemelnék, a bevétel a helyhatóságok kasszájába kerülne.

A játszma elkezdődött

Információink szerint május 31-ét követően néhány nagyvállalat megkezdte a jogvitát, tehát az első fecskék megérkeztek. Előbb-utóbb tehát a magyar államnak is állást kell foglalnia, ha máskor nem, akkor, amikor az Európai Bíróság kikéri a véleményét. Addig azonban változatlanul fennáll a probléma, és a vállalkozóknak - ha nem akarják az inkasszó váratlan élményét és az adóbírság terheit átélni - fizetniük kell, ma úgy tűnik, 2007-ig mindenképpen. Helyi adó persze azután is lesz, csak reméljük, igazságosabb módon terhelve kicsiket és nagyokat, termelőket, kereskedőket, szolgáltatókat.