Itt az áram, az olcsóbb áram - vagy mégsem? Térjünk akkor gyorsan vissza az államilag garantált árakon értékesítő közüzemi szolgáltatóhoz!
Íme, már megint egy magyar sajátosság: az energetikai piac liberalizációjáról szóló törvény alkotói olyan mértékben féltették a szabad verseny kockázatától a fogyasztókat - beleértve az áramszolgáltatóknál tőkeerősebb nagyvállalatokat is -, hogy az áramot vásárló nemcsak arról dönthet, kilép-e a szabadpiacra, hanem arról is, hogy ha ott nem a kedve szerint alakulnak a dolgok, bármikor visszatérhet a régi rendszerbe.
Vagyis nálunk nem a szabadpiaci áramszolgáltatók, illetve áramkereskedők versenyeznek egymással, hanem gúzsba kötve a hatósági áras közüzemi szolgáltatók és a szabadpiac. Ami a fogyasztókat valóban arra ösztönzi - vélhetően ez volt a törvényalkotó szándéka -, hogy különösebb kockázat nélkül váltsanak, a közüzemi szolgáltatókat viszont kihívások elé állítja. S mivel az oda-vissza lépegetés lehetősége miatt szinte pillanatról pillanatra változik a helyzet, ma, amikor a 2001. évi CX. törvény (VET) alapján 2003. január 1-jén megnyitott villamosenergia-piac a harmadik évébe lépett, senki nem tudja pontosan megmondani, hogy a nagyfogyasztók hány százaléka is választotta már az olcsóbb áram reményében a szabadpiaci beszerzést. Becsülni persze lehet, amit a szakemberek meg is tesznek: körülbelül az egynegyede.
Mindenkit másként érintett
A fokozatos piacnyitás során a legutolsó fontosabb dátum 2004. július 1-je volt, és így lassan egy éve már annak is, hogy minden nem lakossági energiafogyasztó maga döntheti el, hogy a közüzemi vagy a versenypiaci feltételek között kívánja-e a szükséges villamos energiát beszerezni. Ezzel egyidejűleg a Magyar Energia Hivatal (MEH) megszüntette az úgynevezett feljogosított fogyasztók nyilvántartásba vételét. A következő lépés majd a hatósági áras áramszolgáltatás megszűnése lesz - az uniós normák szerint 2007 közepén -, illetve amikor a lakosság is a szabadpiacon vásárolhat magának villamos energiát.
Maradjunk azonban egyelőre a jelennél, illetve lássuk az eddigi tapasztalatokat! A fogyasztó, ha a közüzemi szolgáltatójánál - amely, nem lehet elégszer hangsúlyozni, csak hatósági áron adhatja az energiát - jobb ajánlatot kap mástól, szerződését harmincnapos határidővel mondhatja fel. S bár a jól-rosszul sikerült szabályozás minden közüzemi szolgáltatót egyformán érint, az egyes társaságoktól - E-ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat, DÉMÁSZ Rt., ELMŰ Rt., E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt., ÉMÁSZ Rt. és E-ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. - mégis eltérő mértékben vándoroltak el a fogyasztók.
A MEH által idén márciusban publikált, ám a múlt évet még csak becslő értékesítési adatai szerint a változás a legnagyobb mértékben az ÉMÁSZ Rt.-t érintette, míg a legkevésbé, bár őket is jelentősen, az E.ON Tiszántúlt. A legnagyobb fogyasztók azonban gyakorlatilag már 2003-ban minden társaság esetében kiléptek a szabadpiacra, vagy megkezdték az előkészületeket ehhez. Kivéve az ország kevésbé fejlett területeit, ahol eleve nincs jelentős számú nagyfogyasztó.
S míg országosan 2003-ban csak lassan bontakozott ki a szabadpiac, 2004-ben felgyorsult a folyamat, és a szakemberek az idén fokozódó piaci aktivitást várnak. Elsősorban azért, mert annak ellenére, hogy az osztrák-magyar áramkereskedelemben a határon átvezető távvezeték szabad kapacitását már hónapokra előre lekötötték, összességében jelentősen bővültek a magyar villamosenergia-kereskedők és -nagyfogyasztók külkereskedelmi lehetőségei. Egyrészt azért, mert az UCTE, a nyugat-európai villamosenergia-rendszer balkáni bővítése megnyitotta az utat a román és a szerb import előtt. Másrészt a magyar energiatermelőknek hagyományosan versenytársat jelentő szlovák-magyar határon is nőtt az importlehetőség.
Mégis, kié a hálózat?
A lassabb indulást, az érthető óvatosság mellett, többek szerint az is magyarázza, hogy 2003-ban a piacnyitás negatív hatással járt a villamosenergia-rendszer szabályozhatóságára, illetve gondok voltak az elosztórendszerrel. A 2003 novemberében megtartott és a 2004-re vonatkozó, úgynevezett határkeresztező kapacitást értékesítő aukció után például többen panasszal fordultak a MEH-hez. S bár a felügyelő hivatal ezeket végül elutasította, a panaszosok levonhatták a tanulságot: hiába rögzíti a törvény valamennyi piaci szereplő számára egyenlően a kapacitásokhoz való hozzáférés jogát - hiszen akárhányan kereskednek is az árammal, értelemszerűen ugyanazon a meglévő hálózaton keresztül juttathatják el azt az erőművektől a fogyasztóig -, a hálózat használatáért fizetendő díj bizony drasztikusan emelkedhet.
A megoldás érdekében a szakmai hatóság először 2004. január 1-jével szigorított a kötelező átvétel rendszerén, majd miután az nem bizonyult elég hatékonynak, 2004. június 17-étől megváltozott az úgynevezett kötelező zónaidő bontása, és bevezették a mélyvölgy-időszakot. Vagyis a kritikus, leginkább terhelt időszakokban kedvezményes tarifákat alkalmaznak. S bár ezeket az államigazgatási lépéseket megint csak különböző előjellel értékelte a szakma, a terhelési mérések alapján enyhítettek a problémákon. Illetve a 2004 végi, 2005-re vonatkozó kapacitásaukció a korábbinál már sokkal rutinosabban zajlott.
Az elosztórendszer működtetése egyébként a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (MAVIR) Rt. kompetenciája. A MAVIR sorsa azonban hónapok óta kérdéses. Az Európai Unió direktívája szerint ugyanis a rendszerirányítónak kell rendelkeznie magával a hálózattal. Magyarországon viszont a hálózat nem a jelenleg a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) tartozó MAVIR, hanem az állami tulajdonú társaság, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. tulajdonában van, és annak leánycége, az Országos Villamos-távvezeték (OVIT) Rt. üzemelteti. Ezért elvben kétféle lehetőség merült fel: vagy a MAVIR is az MVM-hez kerül (ez viszont felveti az összeférhetetlenséget az MVM kereskedelmi funkciójával); vagy az OVIT-tal kell összevonni. Döntés lapzártánkig nem született. És bármennyire is az utóbbi megoldás tűnik ésszerűbbnek, a várhatóan még az első félévben az Országgyűlés elé kerülő, a villamosenergia-törvényt módosító javaslatban az első változat szerepel.
Törvénymódosítás - gázzal
A piacnyitás harmadik évében és két évvel a hatósági energiaárak végleges megszüntetése előtt vajon mi indokolja most az energiatörvény módosítását? - merül fel jogosan. A GKM közlése szerint elsősorban az uniós jogharmonizáció. A tervezett módosítások többsége azonban nem a villamosenergia-piacot, hanem a gázpiacot érinti. Ahol tavaly, viszonylag csendben, szintén sikeresnek értékelhető liberalizáció zajlott le, és ahol a versenypiacra lépett nagyfogyasztók a közüzemihez képest mintegy 15 százalékos árelőnyre tehettek szert. Ennél valamivel nagyobb árelőnyt becsülnek egyébként a múlt évre a szakértők a villamosenergia-piacon.
És a jövő? A szabályok tervezett egyszerűsítése mind a villamosenergia-piacon, mind a gázpiacon újabb lendületet adhat a gyakorlati versenyhez.
Hiába rögzíti a törvény valamennyi piaci szereplő számára egyenlően a kapacitásokhoz való hozzáférés jogát, a hálózat használatáért fizetendő díj bizony drasztikusan emelkedhet
Nálunk nem a szabadpiaci áramszolgáltatók, illetve áramkereskedők versenyeznek egymással, hanem gúzsba kötve a hatósági áras közüzemi szolgáltatók és a szabadpiac.
A következő lépés majd a hatósági áras áramszolgáltatás megszűnése lesz - az uniós normák szerint 2007 közepén -, illetve amikor a lakosság is a szabadpiacon vásárolhat magának villamos energiát.
Erőtlen erőművek?
Az energiapiac liberalizálása a közüzemi szolgáltatókat is arra készteti, hogy jobban odafigyeljenek a költségeikre, és elvben ennek következtében egyre kevésbé készüljenek tartalékenergiával a váratlan helyzetekre. Aminek persze - ismét csak elvben - megvan az a veszélye, hogy - mint egyes szakemberek intenek - szükséges erőművi beruházások maradhatnak el. Amelyekről persze majd csak akkor derül ki, hogy szükségesek lettek volna, amikor már hiányzik a pluszkapacitás...
A fosszilis hazai erőművek és a teljes villamosenergia-rendszer működtetésének egyensúlyát azonban nemcsak a versenyben rejlő kockázat és a szabad import ingathatja meg, hanem a megújuló energiaforrások alkalmazása is - teszik hozzá mások. - Márpedig Magyarország nemzetközi kötelezettségben vállalta, hogy 2010-ig megduplázza ezek arányát a teljes energiatermelésben belül. Idetartoznak például a kapcsolt villamos energiát termelő hőszolgáltatók, a vízerőművek, a szélmalmok, a napenergiát hasznosító vagy a biogázzal működő kiserőművek. A környezetre való jótékony hatásuk egyértelmű, ezt senki nem vitatja, így a szakemberek többsége azzal is egyetért, hogy az így termelt áramot a közüzemi nagykereskedőnek kötelező átvennie. A probléma az, hogy a megújuló energiaforrásokkal termelő erőművek kevésbé szabályozhatók, mint a fosszilisek, és még kevésbé annál, mint amire a fogyasztók napi igényeinek ingadozásai miatt szükség van. Vagyis ha nő az arányuk a teljes energiaellátáson belül, akkor romlik annak üzembiztonsága. S mivel az üzembiztonsági tartalékok a költségcsökkentés miatt eleve alacsonyabbak, mint a piacnyitás előtt voltak, a megújuló energia terjedése komoly kockázati tényező az ellátásban.
