Mint arról már korábban is írtunk (Összhangban a természettel. Mi a valóság a magyar agráriumban? Piac és Profit, 2001/4. szám), létezik egy Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), aminek bevezetését egy 1999. októberi kormányhatározat rendelte el, s amelynek megvalósulása – a CAP-pal összhangban – rendkívül jelentős anyagi és természetvédelmi előnyökhöz juttatná az országot. Ám – lassan két éve –úgyszólván semmi nem történik e program megvalósítása érdekében. Ennek okairól és következményeiről kérdeztük Tar Ferencet, aki az FVM Növényvédelmi és Agrár-környezetgazdálkodási Főosztályának munkatársaként vett részt a NAKP kidolgozásában. Ezt követően rövid ideig a főosztály vezetőjeként próbált tenni a program megvalósításáért, de rövidesen visszavonták megbízatását.

– A 2253/1999. (X. 7.) kormányhatározatban ez áll: a NAKP támogatási forrásainak megteremtése érdekében „a 2000. évi költségvetési tervezés során az agrárköltségvetés keretei között agrár-környezetvédelmi támogatási célelőirányzat 6,5 milliárd forint forrásösszeggel elkülönítésre kerüljön”. De nem került, mind a mai napig…

– Valóban nem. Ez egy sajátosan magyar történet, ami arról szól, hogyan vesztegetjük el a lehetőségeinket. A NAKP-on három évet dolgozott egy munkacsoport, amelyben képviseltette magát az FVM, az érdekelt társminisztériumok, így a Környezetvédelmi Minisztérium, nem kormányzati szervek, mint például a WWF (World Wildlife Fund), a világ legnagyobb független természetvédelmi szervezete, agráregyetemek, kutatóintézetek és a mezőgazdasági érdekképviseletek képviselői. Elmondhatom, hogy az elkészült munkát mértékadó hazai és külföldi tudományos és szakmai körök is egyöntetűen támogatják…

– Csak a „gazdaminisztérium” nem?

– A kormányhatározat – amely 2000. januári bevezetést írt elő – után egy évig gyakorlatilag nem történt semmi. A program kidolgozói, hívei – fogalmazzunk így – gyengék voltak ahhoz, hogy kiharcolják a tárca költségvetéséből a szükséges pénzt.

– Konkrétan ez hogy derült ki?

– Nagyjából mindig ugyanaz a válasz érkezett: nincs pénz, ez nem olyan fontos, fogjuk rá már meglévő programokra, hogy a NAKP része. Megpróbáltuk a hivatalos utat, megpróbáltuk a félig hivatalosat, például meghallgatást kértünk Torgyán Józseftől, aki személy szerint támogatta is az ügyet, nyilatkozott is ilyen irányba, de mindig elakadt a dolog. Egy év alatt, ha jól emlékszem, hatszor próbálkoztunk eredménytelenül.

– Mi az a szint, ahol elakadtak, pontosabban ki?

– Ez a közvetlen végrehajtási szint.

– Tehát Szabadi Béla, Kósa Ferenc és Tamás Károly.

– Igen. Bár jelenleg már egyikük sincs a minisztérium állományában.

– Mit gondol, miért hátráltatták ezek az emberek a program megvalósulását?

– Nem tudom, csak feltételezem, hogy a program jellegének és jelentőségének meg nem értéséből fakadt ez a magatartás. Lehetett ellenérdekeltség is az okok közt, vagyis hogy ez a támogatási rendszer más támogatások ellenében hat. Idegenkedtek tőle, s így utólag már biztos, hogy nem szerepeltetnénk a program nevében a „környezetvédelem” szót. Ez vörös posztónak bizonyult. Összességében tehát az akkori döntéshozók nem álltak a program mellé, s ezt képviselték a kormányüléseken is.

– Több is volt e tárgyban?

– Egy évvel később, 2000 szeptemberében napirendi pontként ismét tárgyalta a kormány, de előrelépés nem történt: azt képviselte, hogy erre külön pénzt a költségvetésből nem adnak, a tárca belügye, hogyan gazdálkodja ki. Ezzel megásták a program sírját, hiszen ismét a minisztérium belső erőviszonyaira volt bízva, lesz-e pénz vagy sem.

– Nekem ebből úgy tűnik, a kormány sem volt a helyzet magaslatán.

– Ezt nem állítanám, a kormány egyszerűen nem is volt abban a helyzetben, hogy beleszóljon, mert az FVM képviselője által előadottak szerint csak arról volt szó, hogy nem szerepeltetik a programot külön soron, de a megvalósítás folyik… A többi szaktárca inkább támogatta az ügyet, de a forrás az FVM-nél volt.

– Az ember azt gondolná, a személycserékkel ki van húzva a méregfog…

– Azóta történtek dolgok. A KöM vezetője jelezte Vonza András úrnak, az FVM vezetőjének, hogy fontos lenne ennek a kérdésnek a rendezése. Június végén volt már egy nagyon korrekt meghallgatás itt a házban, a parlament környezetvédelmi bizottsága, az államtitkárok, szakértők részvételével, ahol tisztázódtak az eddigi előzmények, hogy mi történt, illetve nem történt, és miért. A tárca vezetése annyit ígért, hogy áttekinti a helyzetet, és megpróbál forrásokat teremteni. Az idei források többsége azonban már kifutott, amire lehet számítani, az a jövő évi támogatási rendszer, ebben már tételesen szerepelhet a programra szánt pénz, elkülönítve.

– Az eredeti 6,5 milliárd?

– Annyi, amennyi. De akármennyi lesz is, azt a pozíciót már nem tudjuk elérni, amit az időben, tehát tavaly januárban kezdődő bevezetéssel el lehetett volna érni.

– Mit vesztettünk?

– Ha 2000-ben indult volna ez a program, akkor három-négy éves kifutási idő lett volna a csatlakozásig a megerősödésre, a tapasztalatok begyűjtésére, a korrekcióra és nem utolsósorban egy körülbelül 30 százalékos csatlakozási arányra, azaz a gazdák 30 százaléka választotta volna ezeket a támogatási lehetőségeket; ez az eddigi EU-tapasztalatokból kiinduló becslés. Nehéz megbecsülni a csúszásból adódó veszteséget. Ez szigorúan önkéntes alapon működő rendszer, rendkívül előnyös gazdasági ösztönzőkkel, másfelől ez az egyetlen EU-program, amelyet a csatlakozni kívánó országnak kötelezően ki kell dolgozni. Azért is kell a próbaüzem, mert menet közben lehet igazítani a szabályokon, hogy mire a csatlakozás ideje elérkezik, egy kipróbált, működő rendszerünk legyen, lehetőleg minél magasabb részvételi aránnyal. A veszteség attól függ, hogy milyen részvételi arányig jutunk el a csatlakozásig. Mi úgy kalkuláltunk, hogy 2000. januári indulás esetén 80–100 milliárdra ki lehetett volna futtatni a támogatási keretet.

– Ennyit kaptunk volna az EU-tól a csatlakozás első évében?

– Igen. A tapasztalatok szerint ugyanis exponenciálisan nő a programban részt vevők aránya. A támogatási mechanizmus pedig leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy a csatlakozás pillanatában esedékes tagországi kifizetések mintegy megduplázódnak, s a megemelt összeg felét-háromnegyedét már az EU állja, az adott ország fejlettségi szintjétől függően. Magyarország esetében a háromnegyedét. A végpont, vagyis amikor a program az egész országra érvényesen működik, mintegy 250 milliárdos EU-támogatás. Amikor ezeket számoltuk, igyekeztünk nem túllőni a célon, beépítettünk biztonsági szelepeket, nem a maximumokat vettük alapul…

– Tegyük fel, jövőre beindul a program…

– Saját szakértői becslésem alapján azt mondhatom, hogy ha 2002-ben el tudunk indulni a 6,5 milliárddal, akkor 2004-re, évenkénti 15–20 százalékos növekedéssel – vagyis ilyen arányú terület-, illetve gazdaszám-növekedéssel – a csatlakozásig eljuthatunk a 16–20 milliárdos EU-támogatásig.

– A különbség durván legkevesebb hatvanmilliárd…

– Én ötvenet mondanék.

– Ennyitől estünk el a késlekedés miatt?

– Az osztrákok hat évig dolgoztak a saját programjukon, és el is készültek vele a 1995-ös csatlakozásig. Az azt követő két évben az ausztriai gazdák megduplázták jövedelmüket.

***

Érzékeny területek
Az Európai Unió országaiban 1985-ben kezdték meg a Környezetileg Érzékeny Területek – Environmental Sensitive Areas – hálózatának kialakítását. Ma már valamennyi országban kötelező kijelölni olyan területeket, ahol a korábbi intenzív gazdálkodás helyett folyamatosan visszatérnek az extenzívre.

Magyarországon a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 53. paragrafusának 3. c) pontja határozza meg e területek kritériumait. Vajna Tamásné, a Környezetgazdálkodási Intézet Természetvédelmi Hivatalának vezetője elmondta, hogy a Nemzeti Agrár-környzetvédelmi Program részeként intézetük teljes részletességgel kidolgozta az e területekre vonatkozó programot. A kilenc környezetileg érzékeny területből kijelölték azt a hármat – ezek: a Kiskunság szikes területeinek egy része, a szatmár-beregi térség, a Dráva menti fás legelők –, ahol mintegy próbaüzemként megkezdhetnék a gyakorlati munkát.

A programot az FVM költségvetéséből kellene finanszírozni. Ugyanis a mintegy 22 ezer hektárnyi területre vonatkozó költségeket – körülbelül évi 900 millió forintot – talán még állná a Környezetvédelmi Minisztérium, az EU előírásai szerint azonban a támogatásnak egycsatornásnak kell lennie: tehát a pénz csak az FVM-től jöhet.