Magyarországon boldog-boldogtalan lobbizik. E szférát sok minden jellemzi, átláthatóság azonban biztosan nem. A házszabály által előírt parlamenti lobbilista (lásd Magyar Közlöny 2000/444. szám) pedig valójában formális dokumentum: csak érdek-képviseleti és társadalmi szervezetek kerülhetnek fel rá, (lobbi)cégek és magánszemélyek nem. Pedig léteznek ilyenek: ügyvédi irodák, tanácsadó cégek, PR-ügynökségek. Az utóbbiak közül három – hatvanhárom van a piacon – a tevékenységének meghatározásában feltünteti a lobbizást, négy a közügyek képviseletét (public affairs), hat a kormányzati kapcsolatokat, hét pedig teljes körű PR-t kínál, amelyben értelemszerűen benne foglaltatnak az előbbiek.

Lobbizás és érdekképviselet
Amikor azt kellene meghatározni, hol húzódik a határ lobbizás és érdekképviselet között, némi zavar mutatkozik. A parlamenti lobbilista is azt tükrözi, hogy keverednek a fogalmak.
Morenth Péter, a Nemzetközi Lobbisták Egyesületének elnöke szerint például a Magyar Újságírók vagy a Magyar Gyáriparosok Szövetsége „hivatalból” képvisel érdekeket, amikor azonban javaslatokat tesz le az asztalra, tevékenysége már lobbizásnak minősül. Dr. Kóródi Mária szabad demokrata országgyűlési képviselő szerint a lobbizás konkrét gazdasági érdek képviselete gazdasági érdek alapján, vagyis az e tevékenységéért fizetett lobbista által, vállalkozói alapon; az érdekképviseletet viszont törvény hozta létre, s egy társadalmi csoport általános és rendszeres képviseletét jelenti, nem feltétlenül gazdasági ügy érdekében, de mindenképpen gazdasági haszon nélkül.

– A jó lobbista profi érdekharmonizáló, aki „hozzáadott értéket állít elő” – véli dr. Lednitzky Péter, a Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolati igazgatója. – Alapfeladata „képbe hozni” a döntés-előkészítőt, s kötelessége teljes képet adni a sokoldalú érvrendszerekről, beleértve a számára kedvezőtlen politikai döntések következményeit is. A lobbista elkötelezettsége ott mutatkozik meg, hogy a saját érdeke mellett érvel. – Ez nem dezinformálást vagy megvezetést jelent, hanem ellentmondásmentes poentírozást, súlyozást, amit olykor az alkalom követel meg, mert például a foglalkoztatásügyi bizottság más szempontokra kíváncsi, mint az informatikai.

Dr. Völgyes Iván, a KMC International elnöke, a GE egykori főtanácsadója szerint nem kell, hogy a lobbista mindenkinek a legjobb haverja legyen. Az az intim szféra. A lobbizás azt jelenti: tisztességesen működni a közszférában, a nyitott társadalom részeként. „Ha a lobbizás csak a haverságról szólna, a vállalatnak csak egy kormányhoz fűződnének érdekei. Az érdekérvényesítés azonban mindig hosszú távú. Kormányok jönnek-mennek, de a telefonszámokat nem kell eldobni. A dolog kulcsa az, hogy az intézményi érdekekkel kell tisztában lenni. Az a jó érdekképviselő, aki partnerként kezeli a másikat. Ez azt is feltételezi, hogy megérti a másik álláspontját, és megérteti vele a sajátját. Aki nem teremt hidat megbízó és állam között, az rossz lobbista” – mondja.

Akadozó információk
A politikusok ma csak véletlenszerűen tudnak rátalálni azokra a lobbistákra, akik a törvény-előkészítőknek az információkat és szempontrendszereket közvetítették. Kóródi Mária szerint az információk már minisztériumi szinten elakadnak. A képviselő korábban kerekasztalok szervezésével próbálta kimozdítani a minisztériumi blokkolást (például a reklámtörvény kapcsán).

A vállalatok is panaszkodnak a koordinálatlanságra. A parlament elé kerülnek törvénytervezetek anélkül, hogy az érintett iparági vezetők tudomást szereztek volna az előkészítésükről – mondja Fáth Péter, a legnagyobb befektetői képviselet, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója. – Nincs idő, állítja Völgyes Iván, mindenki túlfeszített, ezért nehéz az államigazgatás szereplőivel érdekeket harmonizálni, nincs idő kielemezni, hol van az érdekátfedés. Három-négy éve dr. Rácz Gábor, a British American Tobacco vállalati kapcsolatok igazgatója is a nem megfelelő fogadókészségről panaszkodott cikkében. Lednitzky Péter, a lobbisták között talán egyedüliként, önkritikát gyakorolva árnyalja a képet: a fontoskodás és túlreagálás szakmai betegség. Egyetlen cég jogi igazgatója sem kérheti, hogy az összes törvénytervezetbe beavassák, csupán azért, mert az a szakterületéhez tartozik. Az viszont már elvárható, hogy bevonják a cég alaptevékenységét illető szabályozások előkészítésébe, de ezen felül nem biztos, hogy indokoltak a lobbisták igényei.

Kamara és képzés
A szakemberek a lobbista elit tagjainak számát két tucatra becsülik. Rajtuk kívül csak önjelölt lobbistákkal találkozhatunk, akik ritka és kivételes esetekben képesek érdemi befolyást gyakorolni a dolgok menetére.
– A szakmai szempontok szerinti szelekciót egy kamarai konstrukcióban látnánk biztosítottnak, ez a kamara adná ki a lobbisták munkavégzéséhez szükséges jogosítványt is. A tagság feltétele, a korábbi koncepciótól eltérően, nem a jogi képzettség lenne. Az elbírálásban – a felsőfokú végzettség mellett – a munkaviszonyban szerzett tapasztalatok játszanának döntő szerepet – ismertette Molnár Gyula, az MSZP országgyűlési képviselője azt az elképzelést, amellyel a Fidesz részéről dr. Répássy Róbert képviselő is egyetértett egy lobbizásról szóló konferencián. A rendezvény szervezője, dr. Vass László a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen szeptembertől induló lobbistaképzés egyik életre hívója. A posztgraduális szak fontos eszköz lehet a lobbisták sorainak rendezésében; a képzés elindítói arra számítanak, hogy a 30 fős csoport a gyakorló lobbistákból fog kikerülni. (A létszámkeret már februárban betelt, dacára annak, hogy a féléves tandíj 211 ezer forint.)

Elítélő közvélemény
Meg kell vizsgálni a lobbitörvény létrehozásának szükségességét, szól a korrupció elleni nemzeti stratégia egyik pontja. A korrupció és a lobbitevékenység egy lapon említése azonban megütközést keltett a multik háza táján. A hírek szerint ezért a lobbitörvényt már nem a korrupcióellenes törvénycsomag részeként szándékozik a parlament elé terjeszteni a kormány.
– Mi a lobbizást egyáltalán nem tekintjük a korrupcióhoz kötődő fogalomkörnek – finomít dr. Hende Csaba, az Igazságügy-minisztérium politikai államtitkára. – Azért van szükség a törvényre, hogy a két dolog határozottan elválaszthatóvá váljék. Miért nem részletszabályozás készül, vagy az önszabályozásra támaszkodunk? Mert annyira nem állunk jól, ami az üzleti etikát és a közerkölcsöket illeti.

A „nem állunk jól” tényét az a felmérés bizonyította a tárca számára, amelyet 1999-ben az ENSZ Bűnmegelőzési Szervezete, az UNICRE Globális Korrupcióellenes Programja támogatásából a Gallup Intézet készített.
– A Gallup-felmérés arra a megállapításra jutott, hogy vállalkozók a közbeszerzést tekintik a korrupció legnagyobb melegágyának, ami furcsa, ha arra gondolunk, hogy az pontosan a korrupt és befolyásolt döntéshozatal kizárására jött létre – mondja Hende Csaba.
A törvénytervezet mégsem rendelkezik erre vonatkozóan, csak a jogszabályalkotás folyamatára koncentrál.

– A törvénytől azt várnánk, hogy azok a gazdasági érdekcsoportok, amelyek a jogalkotás során amúgy is megtalálják a módját, hogy az érdekeiket kifejezésre juttassák, e tevékenységüket átlátható és jogilag szabályozott rendszerbe foglaltan fejtsék ki – teszi hozzá az államtitkár.

A tervezett törvény
A készülő törvény szerint a lobbizás az a tevékenység, amely meghatározott érdekcsoport érdekeit szem előtt tartva valamely állami döntés tartalmának befolyásolására irányul. Nem lehetne lobbista állami szerv és helyi önkormányzat tagja, tisztségviselője, általuk foglalkoztatott személy. (Családtagokra nem terjed ki a tilalom? – tettük fel a kérdést. – Nem, de meg kell fontolni ezt is – volt Hende Csaba reakciója.)
A tervezet szerint regisztrált lobbista jogi és magánszemély egyaránt lehet. A lobbilistára 22 egymástól független listán lehetne feliratkozni az Országgyűlés Hivatalában, a Miniszterelnöki és a Főpolgármesteri Hivatalban, valamint 19 megyeszékhely polgármesteri hivatalában.

A törvény-előkészítők számára előírják munkaterv közzétételét, ha pedig ilyen nem készült, a törvénytervezetet legalább nyolcnapos észrevételezési határidővel meg kell majd küldeni a lobbilistán szereplő adatok alapján valószínűsíthetően érdekelt lobbistáknak, akik, ha véleményüket írásban közlik, legalább egy alkalommal kérhetik, hogy az országgyűlés illetékes bizottsága előtt kifejthessék véleményüket, s a kérést kötelező teljesíteni. Az előkészítés során el nem fogadott javaslatokról a kormánynak a parlamentet és a lobbiszervezetet is tájékoztatnia kell, az elutasítás indoklásával.

Az „állami oldal” további kötelezettsége, hogy a személyes kapcsolatfelvételről kötelező emlékeztetőt készíteni. A(z államigazgatási) tisztségviselők kötelesek elutasítani a lobbi célú megkereséseket, és tájékoztatni arról vezetőiket. Az illetékes szakminiszter dönti el, hogy mégis lehetővé teszi-e a személyes megbeszéléseket.

A lobbistáknak félévente tájékoztatót kell készíteniük, amelynek kötelezően tartalmaznia kell azt, hogy a lobbista mely döntések kapcsán lobbizott, melyek voltak a konkrét céljai (például X paragrafus Y módon történő módosítása), milyen eszközöket vett igénybe, a lobbizásban érintett szervnél kikkel és hányszor érintkezett, és kik a megbízói. E dokumentumok bárki számára hozzáférhetők lennének.

A lobbista nem nyújthat vagyoni vagy pénzben kifejezhető előnyt sem a lobbizással érintett szerv, sem annak tagja, illetve alkalmazottja részére (például nem adományozhat egy minisztériumi óvodának). A lobbizással összefüggő tárgykörben meghívhatja szakmai tanácskozáson való részvételre a lobbizással érintett szerv tagját, képviselőjét, de a költségeket a meghívottnak kell állnia.
A lobbistát hamis, hiányos vagy félrevezető jelentése alapján csak a lobbilistáról lehet törölni, ám oda egy évig nem vehető vissza. Ha visszavétel után ismét jogot sért, öt évig nem vehető vissza.

Ellentmondások és ellenérvek
A koncepció gyengeségének tűnik a törvénytervezetek kötelező megküldésekor az érintettség „valószínűsíthetősége”.
– Az átalánydíjas megbízás lényegesen előnyösebben hat a lobbizás tisztaságára, mint az ügylet nagyságától függő sikerdíjas megoldás, mert ez – nem lévén szigorú anyagi megkötés – nagyobb lehetőséget nyújt a források esetleges korrupciós és láthatatlan alkalmazására – állítja Molnár Gyula, akinek határozott szándéka, hogy „belobbizza” a törvénybe a sikerdíjak eltörlésére vonatkozó regulációt. A képviselő figyelmeztet rá, hogy a leendő törvény egyensúlya azon is múlik, tud-e elegendő előnyt nyújtani a lobbisták számára, hogy megérje nekik transzparens módon folytatni tevékenységüket. Morenth Péter szerint ennek megvan az esélye, de egyelőre megjósolhatatlan a lobbisták reakciója.
A politikusok lobbizásáról szó sem esik a tervezetben.

– A politikai világ szereplői, az országgyűlési és helyi képviselők, politikai államtitkárok és miniszterek is szoktak köznapi értelemben véve lobbizni, mert képviselnek valamit, de ez a törvény nem vonatkozik az ő tevékenységükre, mert ők politizálnak. Ez a politikai szabályok szerint zajlik – mondja Hende Csaba.
Hadd tegyük hozzá: írott szabályok nélkül, a transzparenciát nélkülöző módon. Bár, ha bekerülne a tervezetbe, meglenne a menekülési mód: „Nem lobbiztam, érdeket egyeztettem.”

– Az országgyűlés tagjainak jogállásáról két külön törvény szól. Egy politikust nem lehet fegyelmileg felelősségre vonni azért, hogy adott politikai kérdésben miként foglal állást. A kormánytagok már egy hierarchia részei, de fölöttük a miniszterelnök gyakorolja a munkáltatói jogokat – érvel az államtitkár. – A parlamenti képviselőnél közvetlenül nem lehetséges lobbizni. – S mint bizottsági tagnál? – merül fel a kérdés. – Úgy igen – szól a válasz –, de az átláthatóságot a bizottsági meghallgatás biztosítja. A bizottság csak egy szakmai előkészítő, javaslattevő szervezet, a döntést a plénum hozza. Ilyen értelemben tehát nem azzal az eredményességgel lehet itt lobbizni, mint egy miniszternél vagy az általa kijelölt tisztségviselőnél.

Látszat és valóság
Az Európai Unióba igyekvő Magyarország az uniós tagországok többségében nem létező törvénnyel kívánja elhatárolni egymástól a korrupciót és lobbizást. Ezt az EU-ban a politikusok összeférhetetlenségi szabályozása és az önszabályozó testületek oldják meg. Magyarország tehát az angolszász országok vonulatába csatlakozna negyedikként, az amerikai, a kanadai és az angol lobbitörvény után.
Jogi szakértők úgy vélik, elkapkodott, kohéziót nélkülöző törvénytervezetet készített a tárca, amely magán viseli a politikai siettetés nyomait.

A politikusokat büntethetetlenül hagyó, sem a lobbitevékenységüket, sem a háttérlobbizással való meggyőzhetőségüket el nem ismerő lobbitörvény azonban nem jogi kiskapu a korrupció számára, hanem szélesre tárt hátsó bejárat! Nem más, mint látszatszabályozás. A 368 tagú parlamenti célközönségnél megszerezhető marad a jogosulatlan előny, a parlamenti képviselők továbbra is „kenhetők” lennének anélkül, hogy felelnének ezért, és egymást is ösztönözhetnék anyagilag, sőt maguk is érdekeltek lehetnek… Egy ilyen törvény éppen a pénz szerepét értékelné fel a lobbizásban. A transzparenciát tetszetős kulisszává változtatná, kialakítva egy legális szférát egy bizonyos lobbistaréteg számára, amelynek tagjai legitimációjukkal presztízst kapnak, de a háttérben a tőkeerős nagyvállalatok számára kínálna lehetőséget a regisztrált lobbistákat megkerülő érdekkijárásra.

Úgy tűnik, hogy ezzel az összecsapott lobbitörvény-tervezettel senki nem akar kockázatot vállalni. Igazi ziccer, talán még lobbizni is alig kell érte…

*

Ki hogyan csinálja?
Az M  H Communications nagyvállalatok és társadalmi szervezetek vezetői körében végzett felmérése szerint a válaszadók fele 5 millió forintnál kevesebbet költ lobbimunkadíjra, és csak tíz százalékuk jelzett 20 milliónál több kiadást. (A lobbimunkadíj kifejezés – mint azt Matkó István, a kutatást végző cég vezetője elmondta – az általános lobbikeretet jelöli, amelybe beletartozhat a valós munkadíj éppúgy, mint az utaztatási költség vagy a tanulmánykészítésre szánt összeg.)

A megkérdezettek 69,2 százaléka szerint a ráfordítás megtérül, 27,3 százalék szerint csak részben, 3,5 százalékuk nem tudta ezt megítélni. Nemleges választ senki sem adott.

A felmérésben részt vevők 91,6 százaléka lobbizás nélkül nem tudná elérni üzleti céljait, 8,3 százalékuk egyáltalán nem lobbizik. A lobbizást elsősorban üzleti ebédeken folytatják, bár újabban előtérbe kerültek a magánpartik, a vadászat, a teniszpályán végzett üzleti célú megbeszélések.
A legtöbben (72,7 százalék) a döntés-előkészítés során lobbiznak, 9 százalék a döntéshozatal során és ugyanilyen arányban a központi végrehajtás alkalmával.
Pályázat esetén 42,6 százalék a pályázati szakaszban, 28,6 százalék a kihirdetés előtt, 15-15 százalék pedig közvetlenül a döntéshozatal előtt, illetve valamennyi szakaszban lobbizik.
A megkérdezettek kétharmada szerint halaszthatatlan a törvényi szabályozás, de csak 28,6 százalékuk ismeri ebben az ügyben a kilátásokat.

*

Multikultúra
A közhiedelemmel ellentétben a lobbizás nem egyirányú folyamat, és célszemélyei sem kizárólag a törvényhozói oldalon foglalnak helyet. Lednitzky Péter, a Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolati igazgatója szerint „egy ország legjobb lobbistája a multi helyi vezetősége”. Rácz Gábor, a British American Tobacco vállalati kapcsolatok igazgatója ezt uniós megvilágításba helyezi: „Az EU gazdasági érvrendszerek mentén szerveződik. A hazai multik Brüsszelben az European Roundtable (Európai Kerekasztal) keretén belül végeznek nem hivatalos lobbitevékenységet az ország uniós csatlakozása érdekében, és évente jelentést adnak ki az ország gazdasági helyzetéről, amelyek objektív mércének számítanak”.

Általánosan elfogadott vezérelvek e cégek körében:
1. A politikusi és köztisztviselői szféra tagjainak szóló valamennyi üzenetet kizárólag írásban, céges papíron, névvel, poszttal megjelölve és aláírva bocsátják ki. (Az átláthatóság általában fordítva is igaz.)
2. E dokumentumokat megőrzik, így évek múlva is bizonyítani tudják, hogy időtálló kijelentéseket és érveket fogalmaztak meg.
3. E leveleket olyan tudattal kell írni, mintha bárki számára nyilvános anyagról volna szó.
4. Az ország hosszú távú érdekeivel ellentétes érdekeket nem érvényesítenek, mert hosszú távú magyarországi jelenlétre rendezkedtek be.
5. Egyszeri „megvezetéssel” nem kockáztatható semmilyen vállalati presztízs, mert legközelebb nem állnak szóba a céggel.
Rácz elvei közé tartozik, hogy „csak szabályozási ügyekben lobbizunk”. Lednitzky szerint viszont a lobbizásnak vannak operatív vetületei is; helyi képviseletek megnyitásakor vagy iparfejlesztési tervek előkészítésekor egy felelősségteljes vállalatnak kötelessége tájékozódni az önkormányzat összetételéről – sőt megosztottságáról –, az adott régió problémáiról, amelyek részét képezhetik a későbbi érvelésnek.