- Először rabbinak készült, aztán tanár lett, közben pedig megálmodta az Ulpius-ház Könyvkiadót, amelyet azóta is vezet. Igazából egyik hivatás sincs messze egymástól, mégis hosszúnak tűnik ez az út

- A könyvek szeretete családi örökség. Édesapám a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozott, valahogyan belenőttem a könyvszakmába. Ennek ellenére soha nem gondoltam, hogy én is létrehozhatok egy kiadót, azt pedig, hogy ebből fogok élni, még kevésbé. Aztán az élet - sok apró momentum együttállása - így alakította. Volt egy ötletem; 1998-ban kis példányszámban megjelent egy imakönyv, de még mindig szó nem volt kiadóról. Aztán a mérleg serpenyője folyamatosan billent, míg a tanítás kiesett, és maradtak a könyvek.

- 1999-ben jelent meg az Ulpius-ház Könyvkiadó első kötete, ma pedig közel hetven könyvet ad ki évente. Az Ulpius hirtelen robbant be a szakmába, és nagyon meredeken emelkedett az eladott példányok száma, ellentétben más könyvkiadókkal. Sőt inkább arról lehet hallani, hogy az emberek nem olvasnak. Miért mert belevágni?

- Valójában nem volt ilyen mérlegelés, hiszen sokáig nem merült fel, hogy ebből fogok élni. Az első könyvből befolyt pénz jelentette a fedezetet a második megjelentetéséhez, de erre egy évet kellett várni. Aztán a fennállásunk második évében már négy könyvet tudtam kiadni, és még mindig minden bevételt a cégre fordítottam. Az áttörést a harmadik esztendő jelentette; ekkor huszonkét kiadványunk jött ki, és azt hiszem, ez volt az a pont, amikor elhittem, hogy működőképes lesz a kiadó. Amúgy véletlenek nincsenek. Köszönöm, jól vagyok, és azt teszem, amire születtem. Szerintem az Ulpius sikerességének ez az egyik lényege. És egyáltalán nem értek egyet a sirámokkal. Jóllehet nehéz műfaj a könyvkiadás, de nem kilátástalan. Nagy a konkurencia, és itt nem csak a többi kiadóra gondolok. A huszonegyedik században még számtalan egyéb szórakozási formával kell az irodalomnak felvennie a versenyt. Amúgy viszont azt gondolom, hogy az emberek szeretnek olvasni, és a könyv mint ajándéktárgy is egyre inkább elfogadott érték. A megváltozott életstílusra viszont egy kiadónak is reagálnia kell.

- Ez mit jelent?

- Azt, hogy piaci alapon kell működnie, nem a támogatásokra várni. Nyugati példákon láttam, hogy ezt hogyan lehet úgy művelni, hogy ne menjen a színvonal rovására. Miért ne lehetne egy szépirodalmi művet például reklámozni? Az Ulpius- két évvel ezelőtt készítette az első komoly reklámkampányt, és azóta általában a bevétel huszonöt százalékát fordítjuk marketingre.

- Megtérül a ráfordítás? Vagyis az intenzív reklámkampánnyal piacra kerülő könyv egyértelműen siker lesz?

- Nem. Ez mindig kockázatos. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján azt gondolom, a reklám arra jó, hogy kiemelje a könyvet a többi közül, és eljuttassa az első pár száz érdeklődőhöz. De végül mindig a könyv minősége dönt. Ha az első olvasóknak tetszik, sikeres lesz, ha nem, akkor a reklámtól függetlenül is megbukik. Persze az sem mindegy, hogy hol és hogyan hirdetjük. Mint bármilyen más termék marketingjére, a könyvére is igaz: a célcsoport számára megfelelően kell csomagolni és tálalni. Az első nyugati típusú reklámkampányunk egy addig ismeretlen magyar fiatalember regényéhez kapcsolódott, és végül az egyik legnagyobb pénzügyi sikerünk lett. A mostanáig húszezer példányban eladott Gerlóczy-regény megjelenésekor a kiadó minden lehetséges formában próbálta megkeresni a célközönséget. És volt még egy, a hazai piacon addig szokatlan újdonság: a kampány látványvilága egységesen a könyv borítójára épült. Szerintem nagyon fontos egy könyv borítója. 2002 végén az Ulpius-ház például két, tematikájában és vizuális megjelenésében is egységes sorozatot indított, az arculatot két fiatal svájci grafikus tervezte. A mai látványingerekkel teli világban a könyv borítóján nem szabad spórolni.

- Az előbb említett regény amúgy is jelentős mérföldkő az Ulpius-ház életében. Addig ugyanis kizárólag mai külföldi, már híres, illetve első kötetes szerzők műveit adta ki a kiadó, ezzel viszont új területre lépett, ami nem kis vihart kavart a szakmában.

- Valóban. Amikor megalakult a kiadó, a kortárs külföldi szépirodalomból válogattam. Nem véletlenül. Úgy éreztem, hogy ebből a szegmensből nagyon kevés alkotás jut be Magyarországra. Az Európa Kiadó inkább a klasszikus szerzőket adja ki, de kevésbé követi a mai fiatal írókat. Nem titkolom, nekik szerettem volna konkurenciát teremteni. Az úgynevezett Ulpius-arculat egyik jellemzője, hogy preferálja a szokatlan, különleges, helyenként tabudöntögető könyveket. Aztán belecsöppentem a hazai fiatal írók világába. Gerlóczy Márton kézirata véletlenül került hozzám. Az akkor huszonegy éves fiatal írónak számos "bűne" volt. Nem érettségizett, soha nem forgott az irodalmi körökben, és nem publikált újságban sem. Tehát nem járta végig azt a létrát, amellyel konvencionálisan érvényesülni lehet. Én viszont rendkívül jónak találtam azt, amit írt, így rögtön szerződést kötöttem vele. Ő a tehetségét, mi a marketinget adtuk. A megjelenés után viszont az elit irodalmi körök támadták a kiadót is és az írót is. Nyílt és burkolt formában arra próbáltak ösztönözni, hogy térjek vissza a külföldi szerzők publikálásához. Azzal vádoltak, gyenge minőségű irodalmat jelentetünk meg, és csak a marketingnek köszönhetjük a sikereket, szemben például a Magvető Kiadóval, ahol "a minőség számít, aminek nem kell reklám". Eldönthettem, hogy megfogadom a tanácsokat, vagy egy nagynevű hazai írót átcsábítok, és ezáltal "kanonizálom" a kiadót.

- Melyik mellett döntött?

- Én egy harmadik megoldást választottam: leszerződtettem - különböző hazai kiadóktól átcsábítottam - tizenöt fiatal magyar írót. Többükkel hosszú távú szerződést kötöttem. Eszerint a kéziratát nem viheti másik kiadóhoz, de közben a kiadásra kerülő könyvéből várhatóan befolyó jövedelmét én előre, fizetésszerűen biztosítom számára. Vagyis lehetővé teszem, hogy írjon. Most a tizennyolc-huszonöt éves korosztályból próbálunk tehetségeket vonzani. Erre szolgál az Ulpius Íróiskola pályázat. Minden évben a három legkiválóbb fiatal mellé egy évre egy híres magyar írót szerződtetünk. Persze nem titkolt cél, hogy ezek a tehetségek később a kiadóhoz kötődjenek.

- Az Ulpius-kiadványok között nem csak szigorúan vett szépirodalom van, megtalálhatók a modern szórakoztató olvasmányok is. Azt szokták mondani, hogy ezek tartanak el egy kiadót. Nem félt, hogy ezzel az Ulpius veszít a renoméjából, és csak a könnyed műfajjal fogják azonosítani?

- Egy Ulpius-típusú kiadó akkor lehet sikeres, ha folyamatosan produkál bestsellereket és olyan szépirodalmi műveket, amelyeket ugyan nem kapkodnak szét, de stabilan fogynak. A kettő egyensúlya a titka annak, hogy jól működjön a vállalkozás. Nem tartom kevésbé fontosnak a lektűrt, mint a szépirodalmat. Ez nem szitokszó, hanem egy műfaj, amelyben éppen úgy lehet jót és rosszat is alkotni. Igyekszünk olyan műveket megjelentetni, amelyek a kategóriájukban minőséget képviselnek; büszke vagyok arra, hogy ezeket a szerzőket én adom ki. Azt azonban cáfolom, hogy ez tartaná el a kiadót. Az elmúlt évek legnagyobb pénzügyi sikere például két szépirodalmi mű lett, méghozzá mind a kettő magyar szerző könyve.

- A kiadó elindulásakor egyedül volt. Ön választotta ki, hogy mit és milyen formában ad ki. Így van ez ma is?

- Ahogyan nőtt a vállalkozás, nekem is alkalmazkodnom kellett a megváltozott helyzethez, ellenkező esetben én magam lettem volna a növekedés gátja. Az első években minden könyvet végigolvastam, és egyedül az én megítélésem alapján dőlt el, hogy kiadom, vagy nem. Ma pedig mintegy első és utolsó szűrőként működök. Az általam felvetett javaslatokat egy irodalmi szakértőkből álló csoport olvassa el, és véleményezi; az ő jegyzeteik alapján mondok igent vagy nemet egy könyvre. Kétszázezer forinttal egyedül kezdtem, ma pedig közel négyszázmillió forint a cég éves forgalma. Ehhez mérten bővült a csapat is: a háttérben tizenkét munkatársam segít, és húsz fiatal magyar szerző kötődik valamilyen formában a kiadóhoz. Úgy érzem, hat év alatt eljutottunk oda, hogy a külföldi szerzők műveinek eladásában az Európa Kiadó után a másodikak vagyunk, míg hazai írókat illetően ugyanez a pozíciónk, a Magvetőt követjük. A célom, hogy mindkét területen piacvezetővé váljunk az elkövetkező három évben.

 "Jóllehet nehéz műfaj a könyvkiadás, de nem kilátástalan. Nagy a konkurencia, és itt nem csak a többi kiadóra gondolok. A huszonegyedik században még számtalan egyéb szórakozási formával kell az irodalomnak felvennie a versenyt."

"A reklám arra jó, hogy kiemelje a könyvet a többi közül, és eljuttassa az első pár száz érdeklődőhöz. De végül mindig a könyv minősége dönt. Ha az első olvasóknak tetszik, sikeres lesz, ha nem, akkor a reklámtól függetlenül is megbukik."

Kepets András: "Kétszázezer forinttal egyedül kezdtem, ma pedig közel négyszázmillió forint a cég éves forgalma. Ehhez mérten bővült a csapat is: a háttérben tizenkét munkatársam segít, és húsz fiatal magyar szerző kötődik valamilyen formában a kiadóhoz"