Azzal, hogy Magyarország gazdasági állapota elég sok téren orvoslásra szorul, nemcsak a hozzáértők, hanem a felnőtt lakosság nagy része is tisztában volt. Az állapot súlyosságában, a kórisme leírásában viszont elég nagy volt az egyet nem értés, különösen a választások előtt, és persze nem függetlenül a politikai szimpátiáktól.
Helyzetkép
Most, az új kormány megalakulásának periódusában abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy több, szakmai igénnyel és igényességgel készült összefoglaló is napvilágot látott. A Fidesz felkérésére készült, a kormányprogram vitáját megelőző napon bemutatott Fehér Könyv - amelyet Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Vukovich Gabriella jegyez - viszonylagosan objektív képet fest Magyarország állapotáról, inkább csak következtetéseiben érződik a szerzők világlátása. A Központi Statisztikai Hivatal - amelynek törvényi kötelezettsége, hogy éves jelentést készítsen Magyarország társadalmi, gazdasági helyzetéről - egy nappal később megjelent, Magyarország 2005 című kiadványa természetszerűleg ugyanezt teszi, csak ebben nincsenek konklúziók.
A módszertani eltérések ellenére az elénk táruló kép hasonló. És természetesen nincs benne semmi meglepő. Mert azt eddig is tudtuk, hogy Magyarország népessége fogyóban van, és egyre korosabb, hogy az itt élők egészségi állapota, életkilátásai jóval az európai átlag alatt vannak. Tudtuk, hogy kevés az aktív, túl sok az eltartott, hogy az egy főre jutó GDP-t tekintve Európában a középmezőnyben vagyunk ugyan, de nagyon oda kell figyelnünk, hogy ott is maradjunk. A gazdaságunk kellemesen nagyobb ütemben nő, mint a kontinens fejlett országaié, de gyorsabban kellene nőnie, ha nem akarjuk, hogy a még mögöttünk lévő újonnan csatlakozottak beérjenek minket.
És persze azt is tudtuk, hogy a költségvetéssel, az államháztartással komoly bajok vannak. Annyira, hogy most már tényleg csinálni kell vele valamit.
2006 eddig és ezután
A KSH 2006. első negyedévére vonatkozó adatai - amelyeket az új kormány beiktatásának napján publikált - azt mutatják, a gazdaság teljesítményére egyelőre még nincs kedvezőtlen hatással a büdzsé egyre romló helyzete.
Az első negyedévben a GDP 4,6 százalékkal nőtt a megelőző év első három hónapjához képest, tavaly ugyanez a mutató csak 3,2 százalékos volt. Igaz, 2004-ben az első negyedévi növekedés 5,4 százalékos volt, de ez rekordnak számít; a 2006-os adat az elmúlt öt évben így a második legjobb, és megegyezik a 2001. évivel. A növekedés elsősorban az ipari termelés és az export bővülésének köszönhető, a háztartások fogyasztásának növekedésének üteme csak 2,2 százalék, nem éri el a GDP-ét. Összegezve: a magyar gazdaság teljesítménye hosszabb időszakot tekintve követi a világgazdaság tendenciáját, a GDP növekedési üteme - az utóbbi negyedévekben ugyan kissé csökkenő mértékben - továbbra is jelentősen, az első negyedévben 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unióét.
#page#
Az első negyedéves KSH-adatokat és a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzését nézve akár optimisták is lehetnénk. Igaz, a prognózis szerint az infláció az első félév végi mélypont után átmenetileg ismét gyorsul, a reálkereset-növekedés - amúgy igen nagy - dinamikája mérséklődik, ám a pénzügyi befektetők növekvő bizalma következtében a második félévben a forint erősödése, a nyár végétől a jegybanki alapkamat csökkenése valószínű. Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű deficitje - ami az eső négy hónapban meghaladta az éves előirányzat 60 százalékát - a kormány kiigazító lépéseinek hatására ősztől már várhatóan nem nő tovább.
Még csak nem is a fals költségvetési törvény az, ami keserű szájízt hagy, sajnos, ebben nagy praxisa van a mindenkori magyar kormányoknak. Olyan is volt már, hogy egy kormány semmibe vette az előző ciklus parlamentje által elfogadott, hosszabb távra szóló törvényeket. Olyan is volt - nem is olyan régen, 2003-ban -, amikor pár hónapja elfogadott törvényeket módosított a kormánytöbbség, megpróbálva korrigálni saját hibáit. Most azonban, a látszat legalábbis ez, úgy hoztak az előző ciklusban hosszabb távra szóló döntéseket - és még propagálták is azokat -, hogy tudták: ezek nagyon is rövid ideig élnek majd. Pedig mindahhoz, amit most az új kormány végig akar vinni, a társadalom együttműködésére, teljes bizalmára van szükség. Félő, hogy nemcsak a büdzsével, a teljességgel is baj van.
Az új kormány észrevehetően nagyon is tudatosan adagolt információi nyomán - amelyek lapzártánkkor, az Érdekegyeztető Tanács ülése előtt még eléggé hiányosak - úgy tűnik, a szakmai-elemzői reakciók alátámasztják ezt a derűlátást, de azért érződik: nagyon vékony jégen jár a kabinet. A büdzsé valódi hiányának mértéke - még ha léteztek is hasonló becslések - azért hideg zuhanyként hatott, a közvéleményre mindenképpen, főleg, hogy az idei deficit a takarékossági csomaggal együtt lesz a GDP 8 százaléka - amiben már benne van a nyugdíjreform miatti korrekció -, e nélkül a hiány a 10 százalékot is elérhetné. A várható megszorítások és remélhető megtakarítások, átalakítások hatásosságának elfogadásához így minden eddiginél optimistább szemlélet szükségeltetik.
A derűlátás programja
A kormányprogram által elénk tárt célok valószínűleg a többség számára vonzók, kellemes lehet egy olyan Magyarországon élni, amilyet lefest ez a dokumentum. De, mint arról a bevezetőben már szó volt, kevés benne a konkrétum. Végül is mit mond, mond-e valamit ez a kormányprogram?
A dokumentum már a bevezetőben leszögezi: az új kormány megalakulását követően azonnal intézkedéseket hoz az államháztartás egyensúlyának helyreállítására, és ezt a gazdaság reformjáról szóló részben is megismétli. Ennek megvalósulása most, a "beismerést" követően valamivel reálisabbnak tűnik, mint a választásokat megelőzően.
A következő mondat már arról szól, hogy a ciklus közepére teljesíteni kívánják a maastrichti követelményeket, amihez rövid távon az állam kiadásainak jelentős csökkentésére és bevételeinek növelésére van szükség. Az utóbbi már több kormánynak is sikerült, az előbbi kevésbé. S ha sikerül is, ez még nem reform.
A gazdaság reformjának taglalásakor a gazdaságról nem sok szó esik, itt is elsősorban az egyensúly problémája kerül terítékre. A gazdaság szereplőit alapvetően érdeklő kérdéseket pedig csak közvetetten érinti. Ami leginkább leszűrhető belőle: a ciklus első felében növekedni fognak a vállalkozások terhei is, az utolsó két évben már valamivel jobb lesz a helyzet: kedvezőbbek lesznek a feltételek, bővülnek a hitellehetőségek, javul a versenyképesség, "és az immár egyensúlyi problémákkal nem terhelt feltételek között felgyorsul a felzárkózás folyamata, a növekedés üteme eléri 4-5 százalékot", sőt meg is haladhatja azt. Azért ez megint csak egy kívánságlista.
A gazdasággal részletesebben a Fejlődő, sikeres köztársaság című fejezet foglalkozik, kijelölve a fejlesztés irányait, a támogatandó területeket: néhány korszerű iparág (például elektrotechnikai, autó-, gyógyszer, bioenergiaipar), logisztika, turizmus, infrastruktúra-fejlesztés, építőipar, környezet, informatika. Hangsúlyos mondanivalója e fejezetnek: a kormány olyan gazdaságpolitikát tart kívánatosnak, ami nem jogtalan előnyöket juttat a hazai kkv-knak, hanem felkészíti őket arra, hogy képesek legyenek helytállni a nemzetközi versenyben. Mindehhez módosítani kívánják a közbeszerzési szabályokat, a gazdasági törvényeket - például a csődtörvényt -, a nagy cégeknek nyújtott támogatás feltétele lesz a nagyobb kkv-s beszállítói arány, és a versenyképesség érdekében ösztönözni fogják a vállalkozások hálózatainak kialakítását. Az innovációt és a fejlesztést is a gazdaság szolgálatába kívánják állítani.
A célok nem elérhetetlenek, még négy év alatt sem. Végül is a programkészítők filozófiája is kiderül a dokumentumból, ami mindenképpen orientálhatja a vállalkozói szférát.
De azért a konkrétumok hiányoznak.
"1990 májusában az Antall-kormány "irányelveket" terjesztett a parlament elé, amit mérhetetlenül megterhelt a képzelt és a valóságos történelmi jelentőség fölfokozott tudata - írta vitacikkében 2002. június elején Petschnig Mária Zita és Kéri László. - A rendszerváltás kormánya ennek következtében az átmenetről vallott felfogás ideologikus dokumentumát nyújtotta, s kevésbé volt alkalmas az érdemi kormányzati feladatok körvonalazására. 1994-ben a mostaniakhoz hasonló összetételű koalíció kezdett kormányozni. Az akkori kabinetet fölöttébb foglalkoztatta a várható koalíciós viták intézményes és eredményes megoldásainak előzetes rögzítése. A mostani programban kevéssé érzékelhető, hogy két párt elképzeléseiből kellett egységbe gyúrni a kormányzati szándékot. (...) A másik különbség, hogy az 1994-es kormányprogram kínosan és pedánsan gyakorlatias volt, s tartózkodott mindenféle víziótól. A mostani elképzelésekben határozott szándékokat olvashatunk a középtávon is ható globalizációs folyamatokra, valamint az integrációs kihívásra adandó válaszokról. 1998-ban viszont nem volt hiány víziókból. Éppenséggel az okozott gondot, hogy a kormányzati álmok nemcsak merészek voltak, hanem konkretizálhatatlanok is."
