Magyarország a korábbi betakarítások alatt felhalmozott gabonakészlet nagy részét értékesítette az Európai Unióban, s nem mellékesen idehaza is. Gráf József agrárminisztert annak kommentálására kértük, hogy a 2006-os esztendő ugyan kevesebb gabonatermést hozott, mint a 2005-ös, de még mindig többet, mint az ötéves átlag.

- Az elmúlt három évben valóban kitűnő gabonatermést könyvelhetett el az ország - fejtette ki a Piac és Profitnak Gráf József. - Átlagosan 12 millió tonna szokott megteremni. Az elmúlt esztendőkben azonban 16-18 millió tonnát lehetett betakarítani. Uniós taggá válásunk az intervenciós szabályozást hozta magával, s a belső piaci ár, illetve az intervenciós ár között jelentős különbség keletkezett. Azért, mert az Európa közepén lévő országoknak 30-40 euróval több a szállítási költségük, mint azoknak, amelyeknek tengerük van, és a termést könnyen piacra tudják juttatni. Magyarország nem az intervenciót, hanem a szállítási versenyhátrány csökkentését szorgalmazta, de Brüsszel úgy gondolta, hogy a probléma orvoslására nagyon is jó eszköz az intervenció. Azt azonban az EU sem gondolta, hogy a belső árkülönbözet azt fogja jelenteni Magyarországon, hogy szinte a teljes készlet az első két évben intervenciós felvásárlásra kerül. A magyar költségvetés is megszenvedte ezt a rendhagyó állapotot, mivel az a szabály, hogy az intervenciós felvásárlást az adott államnak kell elvégeznie, s Brüsszel csak akkor fizeti meg a tárolási költségeket, amikor az országból sikerült kivinni a terméket. A magyar büdzsének évente 130-140 milliárd forintot jelentett az 5-6 millió tonna gabona felvásárlása. Az unió még a csatlakozás időszakában évi egymillió tonna magyarországi gabonaintervencióval számolt, és nem 5-6 millióval. Ez komoly teher, nem is csoda, hogy Brüsszel megelégelte a saját szabályozását, s a kukorica esetében meg is akarja szüntetni. Most, hogy Románia is tag lett, különösképpen: ott is alacsonyabb a piaci ár az intervenciósnál.

- Ez azért nem túl méltányos velünk szemben.

- Főleg, mert a 2006-os év alapján gyakorlatilag nincs intervenciós felajánlásunk, hiszen a belpiaci ár meghaladja az intervenciósat, nem volt búza, sőt kukorica sem, amit ne tudtunk volna intervenciós ár fölött eladni külföldre. Azaz beépültünk az európai "elosztórendszerbe": keresik a magyar gabonát, van jó piacunk, s még egy kis szerencsénk is, mert nem volt aszály úgy, mint a déli országokban. De az intervencióról tényleges döntés csak márciusban születik meg Brüsszelben. Ha valóban megszűnik a kukoricaintervenció, akkor praktikusan csak azt tehetjük, hogy felgyorsítjuk a bioetanol-programot, s kétmillió tonna kukorica előbb kerül be üzemanyaggyártásba.

- Hányadán áll ezzel az új profillal az agrárium?

- Három-négy bioetanol-üzem már 2008-ban elkezdi a termelést. Ezenkívül Szabadegyházán és a Győri Szeszipari Vállalatnál is megduplázódik a hasonló kapacitás. A még épülő üzemek várhatóan 1,1 millió tonna kukorica feldolgozását vállalhatják, a két szeszüzem 400-600 ezer tonnát, s számolni lehet 8-10 kisebb vállalkozással is, azaz kétmillió tonna kukorica "kivonására" reális az esély.

- Egy Eurostat-jelentés szerint ismét nőni kezdtek a reáljövedelmek a mezőgazdaságban, nálunk például 4,5 százalékos a fejenkénti emelkedés. Összefügg-e ez azzal, hogy például a termelői árak is emelkedhettek, mondhatni, a piac elismerte a szektor költségeinek a növekedését?

- Valóban jobbak az ágazat pozíciói. További következtetéseket a jövedelemre vonatkozó számsorból érdemes levonni. Ugyanis 2003-ban 7-8 milliárd forint körül volt az ágazat vesztesége, 2004-ben 16-18 milliárd forint eredményt produkált, 2005-ben pedig 50 milliárdot. Az irány rendben van, jó felé megyünk. Ahhoz, hogy az agrárszektor megőrizze fejlődőképességét, meg tudja újítani eszközeit, az uniós pályázatokhoz elégséges önerővel rendelkezzen, 100 milliárd forint körüli eredmény szükségeltetik. Az uniós jövedelempótlás - amely a köztudatban támogatásként szerepel - mértéke 2002-ben 198 milliárd forint volt, 2007-ben 450 milliárd forint lesz. Itt is jó az irány, de a 450 milliárd is csak a 62 százaléka a régi tagországok számára folyósított jövedelempótlásnak. Az agrárium jövedelmi pozíciói fokozatosan javulnak. A mezőgazdaság 3,5 százalék körüli arányban járul hozzá a bruttó hazai termékhez, illetve a foglalkoztatottak öt százaléka keresi a kenyerét főállásban az agráriumban. Igaz, igen sokan részmunkaidőben, más munka mellett vagy éppen nyugdíjasként szőlészkednek, kertészkednek, tartanak állatot. A piacon sem, a statisztikában sem jelenik meg igazán ez a termelés és ez a réteg. Pedig 1-1,5 millió emberről van szó. Azt szeretnénk elérni a következő hét évben, hogy ahol jelentős az élőmunkaigény - a kertészetben, a gyümölcstermesztésben, a borászatban például -, ott nagyon intenzív fejlesztési program valósulhasson meg.

#page#

- Az unió azt szeretné, hogy valamennyi agrártermékre egyetlen, egységes rendtartás legyen érvényben. Ehhez hogyan viszonyul a magyar agrárpolitika?

- Megvallom, sokszor kerülök összetűzésbe az uniós partnereimmel, lévén eléggé egyedi véleményt képviselek. Azt gondolom ugyanis, hogy valóban azonos jogi, szabályozási keretek között kell dolgoznunk, de amíg mi csak 60 százalékos jövedelempótlásban részesülünk a 100 százalékosokkal szemben, érvényre kell jutnia annak is, hogy nem azonos feltételrendszerben boldogulunk. A teljesen egységes irányításnak, működtetésnek akkor van létjogosultsága, amikor minden szereplő azonos pályán versenyezhet. A 2013-as nagy agrárszabályozást az unió már ilyen környezetben indíthatja el, addig viszont a kiegyenlítődés folyamatának van, illetve lesz itt az ideje. Az azonos feltételek közötti versenytől nem kell félnie a magyar agráriumnak. Addig azonban a fő folyamatokkal nem szembemenő, de sajátos agrárpolitikát kell képviselnünk.

- Az egyszerűsített támogatási rendszert nemrégiben hosszabbította meg az EU - ezt hogyan tudja kihasználni a magyar agrárium?

- Az egyszerűsített kifizetésnek az a lényege, hogy a megelőző két évet veszik figyelembe az uniós ország agrárvállalkozásainál. Azt kell összesíteni, hogy mennyi támogatást kapott földalapra, tejtermelésre, beruházásra. Az éves átlagot veszik, s ezt a pénzt a gazdaság megkapja attól függetlenül, hogy éppen milyen gazdasági tevékenységet folytat a birtokán. A pénz azért "jár", hogy karbantartott, rendezett vidékek legyenek még akkor is, ha adott esetben nem folyik termelőtevékenység az adott földdarabon vagy állattartó telepen. De ezt azért tehetik meg az EU régi tagországaiban, mert ott a kapacitások 90-95 százalékát használják ki. Mi csak körülbelül a 60 százalékot. Bár tudjuk, hogy a többleteket nem tudjuk az unió piacain elhelyezni, mégis célszerű növelni a termelést, és a több jövedelmet s ennek megfelelően az érvényesülési lehetőségeket akár Oroszországban, akár például a horvát tengerparton megkeresni, ahol a nyaralási szezon időszakában kelendők lehetnek a magyar agrártermékek.

- Vajon az említettekhez hasonlóan ilyen közeli piac a két új uniós ország is, vagy épp fordítva, azok olyan agrártermelők, amelyektől a saját belpiacunkat is félteni illik?

- Nagyon nagy veszélyt nem jelentenek a magyar agráriumra: termelésünk hatékonysága, jövedelmezősége kibírja a próbát. Különösen az elmúlt két-három évben intenzív fejlődés terepe is volt a magyar mezőgazdaság, s a botrányok ellenére - és mert sikerült keményen fellépni a visszásságok ellen - az élelmiszer-biztonság, az állategészségügy tekintetében előrébb tartunk. Riválisnak a bolgár szőlő- és bortermelés tekinthető, Románia pedig ugyanannyira lehet piac, mint vetélytárs. Azt nem mondom, hogy nincsenek magyar agrárbefektetések Romániában, de azt igen, hogy messze nem olyan mértékben, mint amilyenekre lehetőségek lennének. Hiszen jó minőségű földekkel rendelkeznek, szabad befektetési lehetőségekkel, illetve viszonylag alacsony szervezettségű gazdálkodással. Talán az uniós csatlakozásuk a mi pszichikai fékeinket mérsékli, s megtalálják az agrárvállalkozások a módját, hogy a technológiai tudást közös vállalkozásokba készek bevinni. Az is valós perspektíva, hogy a nálunk már meglévő élelmiszer-kereskedelmi láncok Romániában is megjelennek, illetve bővülnek úgy is, hogy ottani forgalmukban nagyobb szerephez jutnak a magyarországi élelmiszerek.

#page#

- A múlt évben sikeres megállapodások köttettek Oroszországgal arról, hogy agrártermékekkel és főleg agrártechnológiával, közösen tulajdonolt földekkel, élelmiszer-ipari üzemekkel vállalunk szerepet az ország agrárkultúrája fejlesztésében. Vajon nem marad-e magára a magyar kormányzat a vállalásával?

- Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egykori szovjet-magyar gazdasági kapcsolatoknak két alapvető eleme volt, tőlünk az élelmiszer, tőlük az olaj és a gáz. Sokat lehet vitatkozni a történteken, de egy dolog vitathatatlan: működött, s Oroszországban még ma is jegyzik a magyar élelmiszert, szerencsére. A kilencvenes években aztán nagyon belekeveredett a politika a gazdaságba, ahelyett, hogy a gazdaságot csak gazdasági ügyként kezelnénk. Mostanra kezdenek helyükre kerülni a dolgok, s most érzékelhetjük, milyen is az, amikor kereskedhetünk a tőketartalékait tekintve a világ második-harmadik helyezettjével. Azonnal és korlátok nélkül képesek fizetni, mi viszont az ő agrárszükségletüknek csak a töredékét tudjuk előállítani. A termelésünk bővítésének - a megtermelhető többletek értékesítésének - a legfőbb piaca Oroszország. Példa nem volt arra, most mégis megtörtént, hogy két ország agrárminiszterei fél év leforgása alatt háromszor találkozzon: előkészítettük a következő tíz év együttműködését. Tanulva az uniós országok gyakorlatából, most már nem pusztán az értékesítés bővítésével foglalkozunk, hanem a logisztikai és a kinti termelési együttműködés megszervezésével is. Ezért jön létre közös beruházásban egy ottani közös cukorgyár, s hozzá egy komplett termelési rendszer, ezért egészül ki a klasszikus hús- és szalámiexport teljes sertéstartó telepek felépítésével, ellátásával, a kor színvonalán való működtetésével. Baromfitelepek is növekvő számban épülnek fel Oroszországban, almatermesztéssel, vetőmaggal, édesvízi haltenyésztéssel is foglalkoznak már avagy ismét vállalkozások. Azt szeretnénk, hogy ne egy-két cég és ágazat találjon lehetőséget, hanem a növekedni, terjeszkedni, erősödni akaró kisebb gazdaságok is.

- Valóban vannak ilyen kisebb agrárvállalkozások a régi téeszek, állami gazdaságok helyett és helyén, amelyek készek és képesek a léptékváltásra is?

- Igen, még akkor is, ha ágazatonként más és más szerepet játszva találják meg számításaikat. A zöldség-gyümölcs területen több meghatározó termelési és értékesítési szövetkezet működik, Mórahalmon, Szentesen például hatalmas integrációt szerveztek meg, alakítottak ki kistermelők sokaságának. Az orosz relációjú logisztikafejlesztésnek az a háttere, hogy a Moszkva mellett - de több nyugati város szomszédságában is - kialakítandó bázis fogadja és osztja majd el a magyar termelők 24 órán belül oda jutó friss termékeit.

- Az olykor a Kossuth térre igyekvő traktoros demonstrálók nem ebből a termelni, piacra jutni képes körből kerülnek ki?

- A már jó ideje átalakult, megváltozott agrárvállalkozások talpon vannak, a magyar agrártermelésnek legalább 55 százalékát ők adják. A családi vállalkozás és a nagyüzem az a két fejlődőképes kategória, amelynek versenyképessége meghatározó lehet az Európai Unióban. Hangsúlyozom, fejlődőképes. De csak akkor, ha a politika nem uszítja őket akár egymás ellen is. Ha a józan eszükre hallgatnak, akkor megférnek, megélnek egymás mellett, egymás javára, s mint 2006-ban láttuk, az agrárium szereplői valóban hallgattak a józan eszükre. A hétéves fejlesztési terv elkészítése során is a szakma találkozott és fogalmazta meg a program legjavát, mivel a szakma minden rétegének helyet kínáltunk. De pártpolitikusokat nem engedtünk be a tervkészítés konzultációira. Szakmát csinálunk, szakmát viszünk, s amíg rajtam múlik, nem lesz megosztva az agrártársadalom.